0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Ír farmerek tiltakoztak a KAP ellen Dublinban

Az Ír Farmerek Szövetségének (IFA) elnöke, Tim Cullinan szerint azért vonultak a fővárosba, hogy hangsúlyozzák a mezőgazdaság jelentőségét az ír gazdaságban, és határozott üzenetet küldjenek a kormányzatnak arról, hogy le kell ülniük a farmerek választott vezetőivel az ágazati tervekkel elkészítése érdekében.

Mint ismeretes, a 2023-tól érvényes közös agrárpolitika uniós szintű jogalkotási folyamata a végéhez közeledik, de sok ír gazdálkodó továbbra is elégedetlen azzal, hogy milyen szintű kötelezettségvállalásokat kényszerít rájuk a hazai KAP stratégiai terv.

„A legutóbbi kormányzati politikai javaslatok, beleértve a KAP-ra vonatkozókat is, a termelés csökkentéséről és a költségek növeléséről szólnak.

A KAP célja, hogy támogassa a gazdálkodókat élelmiszertermelésben. Nem várható el, hogy az klímaváltozás elleni akciókat is finanszírozza.

A kormánynak megfelelő tervet kell készítenie, megfelelő finanszírozással” – mondta Tim Cullinan.

Az Irish Farmers’ Association elnöke hozzátette, hogy az ágazat nagyon is tudatában van az éghajlatváltozásnak, és a gazdálkodók „ki akarják venni a részüket” a klímaváltozás elleni küzdelemből.

„A kormánynak több finanszírozást kell biztosítania, beleértve a megfelelően finanszírozott közös agrárpolitikát is, hogy a gazdálkodók az éghajlati kihívások mellett is életképesek maradhassanak.” – mondta.

A tüntetés, amely a közelmúltban megszaporodott COVID-19-es esetek miatt a tervezettnél kisebb léptékű volt, a Save Irish Farming kampány része, amely tavaly júniusban indult, és azóta számos hasonló tiltakozást tartottak szerte Írországban.

Forrás: IFA/euractiv.com