0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Haszonállat-védelem és nagyragadozók

Hazánk területén már tartósan újra megtelepedett Európa egyik csúcsragadozója, a farkas. Több zempléni gazdálkodó – szarvasmarha- és juhtenyésztők – állományában okoztak már kárt e nagyragadozók.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara rendezvénysorozatot indított annak érdekében, hogy

az érintettek – mezőgazdasági termelők, erdészetek, nemzeti parkok – széleskörű összefogásával olyan rendszer alakuljon ki a nagyragadozó-támadások megelőzésére, a védekezésre, illetve a kártétel megállapítására és rendezésére, amely békés együttélést biztosít mind a fokozottan védett nagyragadozók, mind a mezőgazdasági termelők számára.

A NAK első, Gyöngyösön tartott rendezvényén Dobre-Kecsmár Csaba, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója tájékoztatott a legfrissebb nagyvadas információkról, Tormáné dr. Kovács Eszter, a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet egyetemi docense pedig Participatív módszerek, nemzetközi példák, hazai tapasztalatok. Hogyan dolgozzunk együtt? címmel tartott előadást hazai és külföldi példákkal, megoldási lehetőségekkel, melyeket beszélgetés követett.

Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara általános agrárgazdasági ügyekért felelős alelnöke a Kistermelők Lapja kérdésére kifejtette, senki nem akarja a farkasokat bántani, de létezik a probléma, miszerint a farkaslakta területeken a ragadozó kárt okoz a gazdálkodóknak.

Ezt a gondot meg kell oldani úgy, hogy a farkas az élőhelyét megtarthassa és a gazdálkodók is tudjanak gazdálkodni, vagyis ember és állat tudjon egymás mellett élni.

Jelenleg a témában több tisztázásra szoruló terület is van, át kell gondolni az e területken zajló folyamatokat – és a NAK véleménye szerint a jelenlegi jogi szabályozásban változtatásra is szükség lehet.

A gyöngyösi rendezvényen a résztvevők megállapodtak abban, hogy a nemzeti parkok munkatársai és a gazdák közösen vesznek részt a nagyragadozók monitoringjában, az információkat megosztják egymással, és tovább folytatódik a párbeszéd az együttélés kereteinek kialakítására is.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu