Back to top

Nyolc babapiskóta akadt fent a termékteszten

A Szupermenta termékteszten ezúttal 24 babapiskótát, illetve babapiskóta jellegű terméket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból egyik termékkel sem akadt gond, nyolc termék esetében azonban előfordultak jelölési hibák.

Összesen 24, köztük glutén-, tej- és laktózmentes babapiskótát vizsgált a Szupermenta. Bár „formára”, felhasználásukat tekintve mind hasonlóak voltak, azonban a Magyar Élelmiszerkönyv pontosan szabályozza, mit nevezhetnek a gyártók, forgalmazók babapiskótának. Épp ezért a tesztben végül 8 babapiskóta, köztük 1 gluténmentes, és 16 piskóta elnevezésű termék szerepelt, melyek között 1 gluténmentes volt.

A Nébih laboratóriumaiban a szakemberek ez alkalommal is elvégezték az élelmiszerbiztonsági és -minőségi vizsgálatokat.

Sor került a mikotoxin- és akrilamid-tartalom mérésére, valamint ellenőrizték – többek között – a termékek tartósítószer-tartalmát is. E szempontok szerint mindent rendben találtak.

A hatósági felügyelők megvizsgálták a termékek csomagolásán a zsír-, cukor-, fehérje- és sótartalomra vonatkozó jelöléseket, és ellenőrizték a tej-, laktóz- és gluténmentesség jelölését is. E téren sem akadt probléma.

A Magyar Élelmiszerkönyv irányelve szerint jelenleg a babapiskóták jelölésén kötelező feltüntetni a „6 hónapos kortól fogyasztható” feliratot. A termékek jelentős cukortartalma miatt azonban rendszeres fogyasztásuk nem javasolt csecsemők és kisgyermekek számára, ezért folyamatban van a szabályozás módosítása.

Nyolc terméknél akadtak jelölési hibák. Gond volt az aromával bevitt színezék feltüntetésének hiányával, a tápértékjelöléssel és az összetevők felsorolásával is.

A hibák miatt az érintett élelmiszer-vállalkozók ellen hatósági eljárás indult, és a hatósági felügyelők élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabtak ki. A bírságok összege együttesen mintegy 550.000 forint volt.

A babapiskóták kedveltségi vizsgálatán szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket. Értékelésük alapján a dobogó legfelső fokára a Penny Löffel Biscuits Babapiskóta állhatott, a második helyen az Auchan Boudoirs piskóta, friss tojással végzett, míg a harmadik helyet a Savoiardi cukrozott piskóta érdemelte ki.

További információk, érdekességek és a részletes vizsgálati eredmények elérhetők a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán.

Babapiskóták a Szupermenta tesztjén

 

Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A propolisz hatóanyagai gátolhatják a koronavírusokat

Megvizsgálták a propoliszban található flavonoidokat, melyek gátolhatják egyes koronavírusok ACE2 receptorokhoz való kötődését. A legnagyobb kötési energiával a rutin rendelkezik.

Mire érdemes figyelni? - Források gazdálkodóknak

Az év elejétől számos új támogatási forma áll a mezőgazdasági termelők rendelkezésére, emellett újra elérhetővé válnak már ismert pályázati lehetőségek is.

Kis híján feledésbe merült téli vitaminforrás

A svájci agráriumot a nagyközönség számára népszerűsítő lid.ch oldalon a minap egy ősrégi, könnyen megtermeszthető és egész télen át szedhető friss vitaminforrásra hívták fel a figyelmet, amely rengeteg pozitív tulajdonsága miatt alig-alig van a kertészkedők látókörében. Nálunk is kapható a vetőmagja.

Megtiltotta az EU a titán-dioxid felhasználását az élelmiszerekben

Az EU 2022. január 18-án megjelent rendelete alapján 2022. augusztus 7-ig állíthatók elő a titán-dioxid (E171) élelmiszer-adalékanyag felhasználásával készített élelmiszerek, amelyek legkésőbb a minőségmegőrzési vagy fogyaszthatósági idejük lejártáig maradhatnak a forgalomban. A döntést az indokolja, hogy az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) legfrissebb értékelése szerint nem biztonságos a színezék felhasználása az élelmiszerekben.

Mezőgazdasági pályázatfigyelő

Mi jelent meg, és mi módosult? Milyen határidőkre érdemes odafigyelni? Pályázati információ egyszerűen, egy helyen.

Öt étel, amivel gyorsabban leküzdhető a megfázás

Kutatások szerint az alábbi öt élelmiszer segíthet abban, hogy rövidebb idő alatt jobban érezzük magunkat megfázás esetén.

Nemzetközi Zöld Hét, idén is digitálisan

A Nemzetközi Zöld Hét nagy hagyományokkal rendelkező szakmai találkozó, amely minden évben kiemelkedően fontos platformot jelent a mezőgazdaság és az élelmiszeripar aktuális témáinak megvitatásához. A fizikai találkozásra ugyan nem kerülhetett sor, ám a rendezvénynek otthont adó Messe Berlin 2022-ben is lehetőséget biztosított a szakmai eszmecserék digitális formában történő megrendezésére

Emésztőrendszer és B12-vitamin-termelés

Egy pohár tej a felnőttek számára ajánlott napi B12-vitamin-bevitel nagyjából 46 százalékát tartalmazza. Egy kanadai kutatócsoport megvizsgálta, hogy mi minden befolyásolja a tehéntej B12-vitamin-tartalmát, és hogy miként lehetne optimalizálni és stabilizálni a vitamin mennyiségét annak érdekében, hogy minél jobb hatással legyen a tej az emberi egészségre.

Nébih: befejeződött a Labor rendszer fejlesztése

Befejeződött az állategészségügyi diagnosztikát kiszolgáló Labor rendszer fejlesztése - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.

Földben maradt a répa? Semmi pánik!

"Elfelejtettem felszedni ősszel a zöldséget! Attól megehetem?" Ehhez hasonló internetes hozzászólásokat rendszeresen olvasunk kertészkedéssel foglalkozó Facebook csoportokban. Szerintünk igen, de azért megkérdeztük a szakembert is.