0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A rejtett vízszennyeződést is kimutatja az új eszköz

Rejtett vízszennyeződések megfigyelésére alkalmas eszközt fejlesztettek ki veszprémi kutatók több mint 605 millió forint EU-támogatásból - tájékoztatta a fejlesztést végző Homér projekt vezető kutatója az MTI-t csütörtökön.

A medermonitor-rendszer a felszíni vizeknél használható – közölte Cserfalvi Tamás.

A nyáron befejezett fejlesztés révén az eddig nem vizsgálható, de súlyos következményekkel járó vízszennyeződések is kimutathatók.

A rendszer a mederfenékre telepített hordalékmintázó egységből, a parton lévő mintafogadó és vizsgáló berendezésből és a működést felügyelő távoli központi vezérlőből áll

– közölte.

Az újszerű felszívási módszert alkalmazó eszköz hiánypótló a hordalék mintavételezésben, hiszen általa a kisméretű, mozgó részecskék könnyebben kinyerhetővé válnak. Részben ennek is köszönhetően keresett a nemzetközi piacon az automata berendezés és a kézi, hordozható változat – tette hozzá.

A berendezés megvalósításában az Aqua-Terra Lab Kft. mellett részt vett az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Ökológiai Kutatóközpontja, a veszprémi Pannon Egyetem Fenntarthatósági Megoldások Kutatólaboratóriuma, a távfelügyeleti funkciókat kidolgozó AperTech Kft. és az analitikai méréstechnika kutatását a Wigner FK-val közösen végző VRIC Nonprofit Kft. is.

Forrás: MTI