0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Virtuális tantermet avattak Jánoshalmán

Egy kutatás szerint a tanulók akár 275 százalékkal magabiztosabban alkalmazzák azt a tudást, amelyet VR-technológiával sajátítanak el, és ez négyszer gyorsabban megy nekik, mint hagyományos módszerekkel. A 236 millió forintos beruházás által a jánoshalmi diákok az ismeretszerzés teljesen új formáját ismerik meg.

„Mondd el, és elfelejtem, mutasd meg, és megjegyzem, engedd, hogy csináljam, és megértem” – idézte Konfuciust Taskovics Péter, a Déli ASzC Jánoshalmi Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója egy mai sajtóeseményen. Virtuális tantermet adtak át a Bács-Kiskun megyei oktatási intézményben. A teremben a diákok egy virtuális szemüveg és a kezükben tartott érzékelők segítségével például szerelési munkálatokat gyakorolhatnak be. 

A 236 millió forintos beruházás által a diákok az ismeretszerzés teljesen új formáját ismerik meg, hangsúlyozta az intézmény vezetője. Nem helyettesíti ugyan a tényleges munkavégzést, de a digitalizációnak köszönhetően olyan erő- és munkagépekkel gyakorolhatnak, amelyek a valóságban nem állnak a rendelkezésükre.

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat által elindított K+F projekt különleges, egyedülálló hazánkban, egy olyan megoldás, amely vonzó lehet a diákoknak, mutatott rá az igazgató. Kiemelte az Agárminisztérium szerepét a fedezet biztosításáért. Bízik benne, hogy az átadott eszközök a szakma magas szintű elsajátítását segítik  elő. A projekt véleménye szerint egyúttal az iskolában végzett munka elismerése, a kollégák joggal érezhetik: nem hiábavaló a tevékenységük, emelte ki Taskovics Péter. Bízik abban is, hogy a most átadott tanterem még jobban kiemeli őket a többi gépésziskola közül, az intézmény még vonzóbb lesz a fiataloknak, akik később modern tudással felvértezve lépnek majd ki a munkaerő-piacra.

Szinay Attila, az Agrármisztérium közigazgatási államtitkára úgy fogalmazott: a magyar mezőgazdaság egyrészt hagyományőrző, másrészt jövőbe mutató. Ez nem csupán egy projekt, de olyan bázist ad a diákoknak, amely értékes tudással vértezi fel őket. Az agrárium kiemelten fontos hazánkban mindenkinek, egyre több agrárszakképzőben lehet majd hasonló lehetőséggel találkozni.

A tanárokra is tanulás vár, el kell sajátítani az új eszközök használatát, ez pedig szemléletváltást igényel majd tőlük, emelte ki az államtitkár.

Cégük elsősorban a vállalatok számára fejleszt élvonalbeli megoldásokat, ezért különösen nagy megtiszteltetés, hogy egy oktatási projektben is részt vehettek, mondta Jekler Balázs, a PIX VR Training Kft. ügyvezető igazgatója az általuk létrehozott technológiáról.

Egy kutatás szerint a tanulók akár 275 százalékkal magabiztosabban alkalmazzák azt a tudást, amelyet VR-technológiával sajátítanak el, és ez négyszer gyorsabban megy nekik, mint hagyományos módszerekkel, mutatott rá az új technológia jelentőségére.

A legnagyobb előny, hogy az oktatás bárhol, bármikor alkalmazható. Olyan tereket is le lehet képezni, amelyek veszélyesek, vagy ahol nem kivitelezhető az oktatás. A tréningeket az oktatók csupán a mozdulatsorok elvégzésével összeállíthatják, később módosíthatók, testre szabhatók. A tényleges munkavégzés előtt rögzülnek a diákokban a mozdulatok, azonnal használhatók éles helyzetben is. A VR-technológia az ipar és az oktatás szinte minden területén alkalmazható.

Az eseményen készült további képek elérhetők ide kattintva.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu