Back to top

Jól vették az akadályokat a pulykahús-termelők

A pulykahús-termelőket nemcsak a koronavírus-járvány miatt lecsökkent vendéglátóipari és szállodai fogyasztás, hanem az újra megjelent madárinfluenza is jelentős kihívás elé állította az idei évben. Ennek ellenére a termelés tudta tartani a lépést – az egy főre eső pulykahús-fogyasztásban Európa élvonalába tartozó – hazai fogyasztással.

A tápanyagokban gazdag, a többi húsféléhez képest magas fehérje-, rendkívül alacsony zsír-, szénhidrát- és energiatartalommal rendelkező pulykahús íze is eltér az általában fogyasztott csirkehúsétól, ezért érdemes minél hamarabb megkóstoltatni a gyerekekkel, mert ami nem ízlik kiskorban, az általában a későbbiekben sem szokott.

Sajátosságainak köszönhetően a pulykáról fehér- és vöröshús egyaránt nyerhető, így más állatok (sertés, marha) húsa is helyettesíthető vele. Tápanyag-összetételét meghatározza az állat neme, kora, tartása, takarmányozása és tápláltsági állapota.

Magas víztartalmának köszönhetően a pulykahús könnyen emészthető, emellett telítetlen zsírsavakban gazdag. Különböző vitaminokat (A, B1, B2, B3, B6, B12), valamint szelént, vasat, foszfort és kalciumot is nagy mennyiségben tartalmaz. A madár szinte minden részét fel lehet használni; melléből, combjából, szárnyából egyaránt ízletes ételek készíthetőek, ráadásul a nagytestű vágóállatokhoz képest a pulykahús elkészítéséhez rövidebb főzési, sütési idő szükséges.

A világ közel hatmillió tonnás pulykahús-termelésének majdnem a fele az USA-ból származik. Jelentős pulykahús-előállítók ezenkívül Brazília, Kanada és Oroszország.

A magyarországi termelés számos okból közel egy évtizede stagnál. Idén mintegy 92-93 ezer tonna vágóállatot dolgozhatnak fel hazánkban, amely jelenleg a teljes EU-s pulykahús-termelés 4,7 százalékát adja. Ez azonban több mint elég a hazai piac ellátásához, néhány ezer tonna exportra is jut.

A baromfihús-fogyasztás relatív aránya, valamint az intenzív technológiával nevelt csirke jelentősége tovább növekszik, amelynek fogyasztása 2000 óta 47 százalékkal nőtt globálisan. Mivel a fejlett országokban a húsfogyasztást lassuló dinamika jellemzi, a legnagyobb növekedés a fejlődő régiókban várható.

Globális fogyasztás szempontjából, ünnepek szerint csoportosítva, a legtöbb pulykát – 46 milliót – az Egyesült Államokban szokásos Hálaadáskor vágják le, amelyet a Karácsony (22 millió), majd a Húsvét (19 millió) követ. Hazánkban az egy főre eső éves pulykahúsfogyasztás 4 kg körül alakul.

Forrás: 
NAK sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A legtöbb búzát termelő országok

A búza a harmadik legnagyobb mennyiségben termelt - a rizs és a kukorica után - és a második legtöbb emberi fogyasztásra termelt gabona. Kína a világ legnagyobb búzatermelője és az elmúlt 20 évben több mint 2,4 milliárd tonna búzát termelt, ami a teljes termelés körülbelül 17%-a. Az orosz-ukrán háború azonban hatalmas fennakadásokat okozott a globális búzapiacon és a kapcsolódó iparágakban.

Egyelőre nem érződik a boltokban, de az élelmiszerek világpiaci árai csökkennek

Júliusban estek a világpiacon az alapvető élelmiszeripari termények árai, derül ki a FAO, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének világpiaci élelmiszer-árindexéből.

Újabb állatkínzó ellen emeltek vádat

Családi házában bezárva, gondozatlanul tartott 19 kutyát egy zalai faluban egy osztrák nő, emiatt vádat emeltek ellene - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Holland tojótyúkállományban ütötte fel a fejét a madárinfluenza

Mind az ötezer tojótyúkot leölték abban a holland tojástermelő gazdaságban, ahol a reggeli órákban azonosítottak madárinfluenza-fertőzést, a közelben található hét másik gazdaság baromfiállományát is megsemmisítették - közölte a holland mezőgazdasági minisztérium hétfőn.

A legrövidebb utat támogatják

Az értékesítési láncot minél jobban le kell rövidíteni, hogy a termelők zsebében haszon maradjon. Az értékesítés legrövidebb útja, ha a kistermelő és a vásárló személyesen találkozik, ráadásul ez kölcsönös előnyökkel jár a két fél számára, hangzott el Zalaudvarnokon, az I. Vadvirág Fesztiválon. Az esemény céljáról Németh Zsuzsanna főszervezőt, a Zala Vidékőrző és Kulturális Egyesület elnökét kérdezte tudósítónk.

A természet menyegzője, sokrétű haszon

A szelídgesztenye virágzásának időszaka igazi fesztiválhangulatot teremt a természetben, mesés édenkertté változnak a szelídgesztenyések. Különös menyegzője ez a természetnek, mely az ember számára is sok mindent ad.

Élelmiszerek, amelyek betegséget vagy halált okozhatnak

Hajlamosak vagyunk egészséges és egészségtelen csoportokra osztani az élelmiszereket. De léteznek olyan ételek is, amelyek elfogyasztása kellemetlen mellékhatásokkal jár, de nem csak azért, mert magas a kalória- vagy a nátriumtartalmuk, vagy más módon egészségtelenek, hanem azért is, mert megbetegíthetnek, vagy akár meg is ölhetnek minket.

Esőcsigák díszítik az idei aratókoszorút

Ha a korábbiakhoz képest kisebb létszámmal is, de minden évben megtartottuk a búzaszentelés és a búzaösszeöntés ünnepét – mondta Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke Budapesten, a hagyományos aratókoszorú-átadáson a Szent István-bazilikában. Az adományokat pedig, a legerősebben tomboló járvány időszakában is eljuttatták a rászorulóknak.

Fűszerpaprika a fóliasátrakban

Az őrléshez nélkülözhetetlen elektromos áram drágulása, a munkaerőhiány, a környezeti feltételek és a vásárlói szokások megváltozása a fűszerpaprika-termesztés átalakulását eredményezi. A szabadföldi termesztés biztonsága romlik, emiatt mind többen termesztik fóliasátorban, és kísérleti jelleggel már kőzetgyapotra is ültetik.

A hideg elviszi a banántermés nagy részét

Az ecuadori banántermelők komoly kihívásokkal küzdenek, mivel az ottani hideg időjárás miatt mintegy negyedével kevesebb banán termett, néhány ültetvény pedig növény-­egészségügyi karantén alatt áll.