0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Így spórolhatunk a vegán, vegetáriánus és flexitáriánus diéta során

Régóta él az a szemléletmód, hogy a növényi alapú étrend eleve drágább, mint a hagyományos mindenevő étrend, aminek az lehet az oka, hogy egyesek kételkednek a táplálkozásuk megváltoztatásában. Azonban kiderült, hogy ez a feltevés nem teljesen igaz.

A Lancet Plenetary Health című szaklapban nemrégiben közzétett kutatás szerint az egészségesebb és fenntarthatóbb (például vegán, vegetáriánus, peszkatáriánus vagy flexitáriánus) étrend akár egyharmadával is kevesebbet költhetünk élelmiszerre az olyan magas jövedelmű országokban, mint például az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban vagy Európában.

A tanulmány elkészítéséhez a Világbank adatait használták fel, amely rendszeresen gyűjt információt számos különböző termék áráról, hogy megbecsülje az országok vásárlóerejét a bruttó hazai termék (GDP) kiszámításának egyik módjakét. Az élelmiszerek esetében több mint 460 termékről gyűjtöttek adatokat a világ különböző pontjain lévő boltok polcairól. Ezek a tételek a globális termékektől, például a széles körben elérhető rizsmárkáktól, a csak bizonyos országokban elérhető, egyedülálló regionális termékekig terjedtek.

A globális és regionális ár adatokat egyaránt felhasználták a különböző élelmiszercsoportok (köztük a rizs, a gyümölcsök és zöldségek, a hüvelyesek és a halak) országonkénti átlagköltségének kiszámításához.

Az étrendek teljes költségének és a költségváltozásoknak a kiszámításához ezután az áradatokat az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetétől származó, a jelenlegi élelmiszerkeresletre és pazarlásra vonatkozó információkkal, valamint a jelenlegi étrendnél egészségesebb és fenntarthatóbb táplálkozási mintákra vonatkozó ajánlásokkal, például a flexitáriánus, a peszkatáriánus , a vegetáriánus és a vegán étrenddel párosították. Ebből megtudták, hogy egy személy átlagosan mennyit költhet a különböző diéták követése során.

Megfizethetőség

Elemzésük eredményei némileg meglepőek voltak. Ha csak az összetevők költségeit nézzük, a vegán étrend valójában egyharmaddal kevesebbe kerül, mint a jelenlegi, nagy mennyiségű húst és tejterméket tartalmazó nyugati étrend, amelyet sokan követnek a magas jövedelmű országokban, például az Egyesült Királyságban. A vegetáriánus étrend hasonló értéket mutat, míg a flexitáriánus étrendet követők átlagosan 14 százalékot spóroltak.

Egyedül a peszkatáriánus étrend, (amely nagyobb arányban tartalmaz halat és tenger gyümölcseit), kerül 2 százalékkal többe, mint a hagyományos étrend.

Összehasonlításképpen: becsléseik szerint a tipikus nyugati étrend fejenként hetente körülbelül 68 dollárba kerül (körülbelül 22 000 forint), míg a flexitáriánus étrend 57 dollár/fő (közel 19 000 forint), a vegetáriánus étrend 46 dollár/fő (15 000 forint), a vegán étrend pedig 45 dollár/fő (közel 15 000 forint). Ez azt jelenti, hogy a számításaik szerint egy év alatt fejenként majdnem 900 dollárt (közel 300 000 forintot) spórolhatunk meg, ha valamelyik növényi alapú étrendre áttérünk. Ugyanakkor fontos szem előtt tartani, hogy az általuk használt adatok az alapvető összetevők (például gyümölcsök, zöldségek, hüvelyesek stb.) költségeire vonatkoznak. Nem számolták bele a készételeket, az elviteles ételeket vagy az erősen feldolgozott élelmiszereket, például a növényi alapú hamburgereket.

Ez azt jelenti, hogy ha ezeket a megtakarításokat szeretnénk megvalósítani, akkor válasszunk minimálisan feldolgozott élelmiszereket, és próbáljunk ki néhány új receptet.

Ez nem csak a pénztárcánknak tesz jót, de a legtöbb esetben egészségesebb és fenntarthatóbb is, mint a magasan feldolgozott élelmiszereken alapuló étrend.

A dolgok azonban egy kicsit bonyolultabbak voltak, amikor az alacsony jövedelmű országokat, például a Szaharától délre fekvő afrikai országokat vizsgálták. Ott a tipikus étrend főként keményítőtartalmú élelmiszerekből áll. Azt találták, hogy bár a vegán, vegetáriánus, flexitáriánus vagy peszkatáriánus étrend követése negyedével olcsóbb, mint a húsban és tejtermékben gazdag nyugati étrend követése, ezeket az étrendi mintákat még mindig legalább egyharmaddal drágább követni, mint az alacsony jövedelmű országokban jelenleg fogyasztott, magas keményítőtartalmú étrendeket.

Az alacsony jövedelmű országokban az egészséges és fenntartható étrend elérése egyértelműen kihívást jelent.

Ezért a tanulmányban azt is vizsgálták, hogyan lehetne csökkenteni a költségeket. Megállapították, hogy ha a szegény régiókban a gazdasági fejlődést az élelmiszerárak bevezetésére irányuló erőfeszítésekkel párosítják, akkor egy évtizeden belül a fenntartható táplálkozás versenyképes költségűvé tehető az alacsony jövedelmű országokban.

A tanulmány azt mutatja, hogy a megfelelő politikai támogatás mellett az egészséges és fenntartható étrend megfizethető is lehet, nemcsak a magas jövedelmű országokban, hanem bárhol a világon.

Forrás: www.lifehacker.com.au