Back to top

A sportolók kiállnak az öttusalovaglás mellett

Az összes brit és magyar olimpiai érmes öttusázó, valamint 11 másik országból további ötkarikás érmesek - összesen negyvenhatan - levélben fordultak Thomas Bachhoz, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökéhez, hogy járjon közbe az öttusalovaglás megmentéséért.

Úgy fogalmaznak, hogy a nemzetközi sportági szövetség (UIPM) elnöksége az öttusatársadalommal történt egyeztetés nélkül döntött arról, hogy a lovaglás a 2024-es párizsi olimpia után már nem lesz része a sportágnak.

Emlékeztetnek rá, hogy a UIPM érvelése szerint ez a változtatás a NOB kérésére vált szükségessé, ugyanakkor hozzáteszik: függetlenül attól, hogy ez-e a helyzet, a NOB-elnök közbenjárását kérik.

A lovaglást a sportág alaptusájának nevezik, jelzik, hogy az öttusa sportág az elmúlt két évtizedben bizonyította, hogy szabályváltoztatásokkal képes modernizálódni, egyúttal leszögezik: a lovaglás kivételével nem szűnnének meg a sportággal szembeni fenntartások, éppen ellenkezőleg, új kihívások merülnének fel, ráadásul versenyzők százainak több éves kemény munkáját döntené romba a változtatás. A megoldás szerintük a lovasszámmal kapcsolatos sztenderdek emelése, a biztonság növelése, illetve általánosságban az úgynevezett lovas munkacsoport ajánlásainak elfogadása lenne.

"Úgy hisszük, ez a megközelítés mindenki érdeke, beleértve a NOB-ot is" - olvasható a levélben, melyben az aláírók azt kérik Thomas Bachtól, hogy lépjen fel ez ellen a döntés ellen, amely nemcsak az öttusa, de az olimpiai játékok presztízsére nézve is romboló hatású.

A szignálók közül a legfiatalabb a 26 éves brit Joseph Choong, aki idén Tokióban győzött, a legidősebb pedig a 94 esztendős Benedek Gábor, aki az 1952-es helsinki játékokon nyert csapatban aranyat, egyéniben pedig ezüstöt. A levél alján szereplő két "fő aláíró" a brit Kate Allenby, a sydneyi játékok harmadik helyezettje és Marosi Ádám, a londoni olimpia bronzérmese.

A UIPM ugyancsak csütörtökön hivatalos tájékoztatást adott ki, melyben arról számol be, hogy a sportágat megálmodó báró Pierre de Coubertin családja ösztönzi az öttusaközösséget, hogy maradjon elkötelezett az innováció, a változtatások mellett.

A Pierre de Coubertin Családi Egyesület a történelmi folyamat határozott támogatásáról szóló levelet írt a nemzetközi szövetségnek - a UIPM közlése szerint. Az Alexandra Navacelle de Coubertin elnökölte, párizsi székhelyű egylet a UIPM hétvégi kongresszusa előtt azt írta: Coubertin értékelne egy olyan új tusát, amely megtestesíti az öttusa szellemiségét és modernizálja a sportágat.

A UIPM november utolsó hétvégéjén tarja online kongresszusát, melyen tisztújítás mellett a lovaglás lecserélése is napirendre kerül. A nemzetközi szövetség végrehajtó bizottsága november 4-én hozta nyilvánosságra azt a döntését, hogy a párizsi olimpia után a lovaglás már nem lesz része a sportágnak. A sportág vezetése arra hivatkozik, hogy a NOB-bal történt korábbi egyeztetések során egyértelművé váltak azok a kritériumok, melyek alapján az ötkarikás programot a jövőben összeállítják, az öttusalovaglással kapcsolatban pedig többször felmerült kritikaként, hogy sokak számára nem eléggé hozzáférhető, illetve hogy a versenyek végeredményét nagy mértékben, esetenként nem fair módon befolyásolja.

A döntést, illetve annak nyilvánosságra hozatalát követően több fórumon nemzetközi tiltakozás indult.

A NOB programbizottsága december elején ül össze, majd 7-9-én a végrehajtó testület foglalkozik a 2028-as programmal. A tagságnak a pekingi téli olimpia idején lesz lehetősége jóváhagyni az előterjesztést.

A lövészetből, úszásból, vívásból, futásból és lovaglásból álló öttusa 1912 óta szerepel az ötkarikás játékok programjában. A lebonyolítási rend sokszor változott az évek folyamán - egyre rövidebb lett a program, a lövészetet és a futást jelenleg kombinálva rendezik, a legújabb verzió szerint pedig kieséses rendszerben, kilencven perces blokkokban zajlanak majd a versenyek -, de a sportágak sosem cserélődtek.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Rejtélyes okból pusztulnak a kaszpi fókák

Több ezer kaszpi fóka tetemét sodorta partra a víz a Kaszpi-tenger oroszországi szakaszán - közölték az orosz hatóságok vasárnap.

Idén is előre bejelenthetik az anyatehéntartás-támogatást igénybe vevők a szaporítási eseményeket

A hatályos jogszabályban foglaltak szerint – a korábbi évekhez hasonlóan – továbbra is azok a szarvasmarhatartók jogosultak az anyatehéntartás-támogatás igénybevételére, akik határidőn belül eleget tesznek az adatszolgáltatási kötelezettségüknek. Ehhez nyújt segítséget a Nébih fejlesztése, amely 2022. december 1-jétől előremenően is lehetővé teszi az év végéig esedékes online és papíralapú adatszolgáltatást.

Téli szállásukon pihennek a hortobágyi puszta legelő állatai

Már a téli szállásukon pihennek a hortobágyi puszta legelő állatai: november utolsó napjaiban a magyar szürke szarvasmarha gulyák is a téli szálláshelyükre érkeztek - közölte Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. hétfőn az MTI-vel.

Vádat emeltek a jeladós keselyű kilövésének ügyében

Nagy sajtóvisszhangot kapott annak idején, amikor tavaly tavasszal hazánkban egy jeladóval ellátott barátkeselyű eltűnt. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) keresőkutyás felderítését követően a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság feljelentést tett a Kisvárdai Rendőrkapitányságon, ahol az elsődleges helyszíni intézkedéseket megtették az ügyben.

A globális élelmiszerárak változatlanok

Gyakorlatilag nem változtak az élelmiszerek világpiaci árai novemberben októberhez képest.

Piráját találtak a Sebes-Körösben

Elpusztult vöröshasú piráját (Pygocentrus nattereri) találtak Nagyváradon a Sebes-Körösben - közölte a múlt hét végén az Ebihoreanul.ro bihari hírportál.

Fenntarthatóság az almatermesztésben

Hetven országból érkezett tizenhatezer látogatóval zárta háromnapos rendezvénysorozatát a 12. Interpoma kiállítás Bolzanóban. Négy év kihagyás után került sor a nemzetközi találkozóra, és rekordot döntött a külföldi érdeklődés.

Méhészét: kapcsolat a Nosema ceranae és a csendes anyaváltás között?

Tekintettel arra, hogy a Nosema ceranae okozta fertőzés a dolgozóméhek egészségére halálos következményekkel is járhat, így hatással lehet az anya egészségére is. Egy kísérlet kimutatta, hogy a kórokozó az anya fiziológiai változásaira van hatással. Milyen kapcsolatban van ez a jelenség a csendes anyaváltással?

A műtrágyák megváltoztatják a poszméhek virágérzetét

A műtrágyák korlátozzák a beporzást, mert időlegesen megváltoztatják a poszméhek virágérzetét. A beporzók ritkábban szállnak le a műtrágyával, vagy növényvédő szerekkel nemrégiben permetezett virágokon, mivel képesek észlelni a virág körüli elektromos tér változásait - állapították meg a kutatók.

Több fát, nagyobb területen, rosszkor vágott ki a vállalkozó - vádat emeltek ellene

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség három férfi ellen, aki Tiszaug és Lakitelek környékén szabálytalan fakitermeléssel számos fokozottan védett madár-, hüllő- és denevérfaj élőhelyét semmisítette meg.