Back to top

Állatvédelem és a gyermekek

A gyermekvédelmi szakellátásban élő gyermekek állatvédelmi szemléletformálása, valamint felelős állattartással kapcsolatos ismereteinek szélesítése a célja annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet az Állatorvostudományi Egyetem rektora, az AM Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója írt alá.

Sótonyi Péter bejelentette: az Egyetem a 2021-es nagy érdeklődésre tekintettel 2022-re is meghirdeti az „Év Állatvédő Óvodája” pályázatot, ezúttal általános iskolás kategóriával is bővítve.

Fotó: Kovács Bálint

Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora elmondta: az embervédelemmel, illetve az állatvédelemmel foglalkozó szakemberek között széleskörű a konszenzus a tekintetben, hogy a két terület szorosan összefügg, számos ponton kapcsolódik.

Mindannyiunk érdeke, hogy etikus társadalomban éljük, minimalizáljuk a minket körülvevő szenvedést és kegyetlenséget, akár emberre, akár állatra irányul.

Megállapodásunkban rögzítjük, hogy a három szervezet egymás tevékenységeit megismerte, egyúttal azt is kijelentjük, hogy azok között vannak közös célok és értékek. Ilyen közös cél például a társadalmi edukáció (oktatás és ismeretterjesztés) az állatvédelem területén, különös tekintettel a felnövekvő generációk állatvédelemmel és felelős állattartással kapcsolatos szemléletére, a társadalom állatokkal kapcsolatos szemléletváltozásának elősegítése, állat- és természetvédelmi rendezvények szervezése, illetve közös tudományos kutatásokban való részvétel.

A rektor hozzátette: az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Jogi-, Elemző- és Módszertani Központja, és a hozzá kapcsolódó, hallgatókból álló szerkesztőség,

az Állatvédelem gyerekeknek csapata vállalja, hogy a mindenkori járványhelyzet függvényében állatvédelemről szóló személyes előadásokkal, illetve gyerekeknek szóló foglalkoztatókkal, információs anyagokkal látja el a gyermekvédelemben élő gyerekeket, és közreműködik abban, hogy állatokkal kapcsolatos élményeket szerezhessenek.

Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos beszédében hangsúlyozta, hogy a Magyarország Kormánya által indított „állatvédelmi nemzeti konzultációt” kitöltő 262.772 fő 99,4%-a egyetért azzal, hogy a felelős állattartásra való nevelést már kisgyermekkorban indokolt elkezdeni.

Az Agrárminisztérium minden olyan kezdeményezést támogat, amely társadalmi összefogáson alapul, és amely segít annak az ambiciózus vállalásnak a véghezvitelében, amely hazánkat öt éven belül Európa állatvédelmi élvonalába emelheti.

Köszönettel tartozom az Állatorvostudományi Egyetemnek, az Egyetem Állatvédelmi Központjának és a szakmai támogatásukkal működő „Állatvédelem gyerekeknek” csapatának, hogy nagy segítséget nyújtanak az oktatási anyagok elkészítésében és a gyermekvédelemben élő gyermekek oktatásában egyaránt. Különösen büszke vagyok arra, hogy ebben munkatársam nagy szerepet vállal, hiszen részt vesz az információs anyagok elkészítésében. – mondta a miniszteri biztos.

Fotó: Kovács Bálint

Czibik Norbert András, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója kiemelte: lényeges, hogy az állatok védelmének fontossága, a róluk való felelős gondolkodás és gondoskodás minél előbb beépüljön a gyermekek szemléletébe. Az a gyermek, amelyik kisgyermekkorban megtapasztalja, és ezáltal megtanulja, hogy az állatok ahhoz a nagy egészhez tartoznak – amelynek az ember alapvetően nem ura, hanem őrizője –, felnőve nemcsak az állatvilág élőlényeihez, hanem minden élőlényhez felelős módon viszonyul majd.

Az „Év Állatvédő Óvodája és Általános Iskolája 2022” pályázat

Az „Állatvédelem gyerekeknek” szerkesztőbizottsága az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi, Jogi, Elemző- és Módszertani Központjának szakmai támogatásával 2021 áprilisában hirdetett első alkalommal pályázatot óvodák számára.

A pályázatra olyan óvodák jelentkezését várták, akik az idei évben kiemelkedően sokat tettek az állatvédelemért, és törekedtek arra, hogy beépítsék a felelős állattartást a nevelésbe változatos és kreatív programok segítségével. A beérkező 81 pályázat magas színvonalára való tekintettel az állatvédelmi és pedagógus szakemberekből álló zsűri döntése értelmében 2021-ben valamennyi pályázó jogosult egy éven keresztül az „Állatbarát Óvoda” cím használatára.

2022-ben is díjazásra kerülnek a legjobb állatvédő oktatási intézmények, immár nem csak az „Év Állatvédő Óvodája”, hanem az „Év Állatvédő Általános Iskolája” címre is lehet pályázni. A pályázati felhívás és a feltételek már elérhetőek az Állatvédelem gyerekeknek honlapján (https://allatvedelemgyerekeknek.hu/projektek) ,

a pályaműveket 2022. március 31-ig várják a pályázatot kiírók. Az „Év Állatvédő Óvodája” és az „Év Állatvédő Általános Iskolája” címeken túl az „Állatbarát Óvoda” és „Állatbarát Általános Iskola” díjra is pályázhatnak az oktatási intézmények.

A 2022-es pályázatokat ismét állatvédelmi és pedagógus szakemberekből álló zsűri bírálja el, a díjak az oklevélen túl állatokhoz köthető élmények, ajándéktárgyak.

Az „Állatvédelem gyerekeknek” csapata az együttműködéshez kapcsolódóan felhívást tett közzé, melyen várják azok jelentkezését, akik egy virtuális meseolvasással hozzájárulnának a gyermekvédelemben élő gyermekek boldogabbá tételéhez.

A felhívás elérhető az Állatvédelem gyerekeknek weboldalán:

https://allatvedelemgyerekeknek.hu/projektek/ajandekozz-meset-karacsonyra-a-gyermekvedelemben-eloknek/

Forrás: 
AM közlemény/Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központ

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Madárritkaság a debreceni állatkertben

Madagaszkári récepárral gyarapodott a debreceni állatkert: a veszélyeztetett állatok a zürichi állatkertből az Európai Fajmegőrzési Tenyészprogram (EAZA EEP) keretében érkeztek a Nagyerdőbe - közölte az állatkert igazgatója az MTI-vel.

Rejtélyes okból pusztulnak a kaszpi fókák

Több ezer kaszpi fóka tetemét sodorta partra a víz a Kaszpi-tenger oroszországi szakaszán - közölték az orosz hatóságok vasárnap.

Idén is előre bejelenthetik az anyatehéntartás-támogatást igénybe vevők a szaporítási eseményeket

A hatályos jogszabályban foglaltak szerint – a korábbi évekhez hasonlóan – továbbra is azok a szarvasmarhatartók jogosultak az anyatehéntartás-támogatás igénybevételére, akik határidőn belül eleget tesznek az adatszolgáltatási kötelezettségüknek. Ehhez nyújt segítséget a Nébih fejlesztése, amely 2022. december 1-jétől előremenően is lehetővé teszi az év végéig esedékes online és papíralapú adatszolgáltatást.

Téli szállásukon pihennek a hortobágyi puszta legelő állatai

Már a téli szállásukon pihennek a hortobágyi puszta legelő állatai: november utolsó napjaiban a magyar szürke szarvasmarha gulyák is a téli szálláshelyükre érkeztek - közölte Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. hétfőn az MTI-vel.

Vádat emeltek a jeladós keselyű kilövésének ügyében

Nagy sajtóvisszhangot kapott annak idején, amikor tavaly tavasszal hazánkban egy jeladóval ellátott barátkeselyű eltűnt. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) keresőkutyás felderítését követően a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság feljelentést tett a Kisvárdai Rendőrkapitányságon, ahol az elsődleges helyszíni intézkedéseket megtették az ügyben.

A Digitális Bemutató Gazdaságokon is múlik a jövő agráriumának sikere

Újabb tizenöt agrárinnovációt alkalmazó gazdálkodó nyerte el a Digitális Agrárakadémia konzorciuma által alapított Digitális Bemutató Gazdaság Díjat.

Egy év a kürti borászatban

A szőlő már a hordókban érik, amikor Sütő Zsolt kürti borászt arra kérem, hogy értékelje a 2022-es évet. Zsolt villamosmérnök, de már húsz éve vállalkozásszerűen bort készít. Tizenkét hektáron gazdálkodik természethűen, amiből 5 hektár fejművelésű tőkés szőlő. Borászatában, a Strekov1075-ben saját területein termett biominőségű szőlőt dolgoz fel.

A KAP II. pillére szerinti vidéki együttműködések különböző formái

Az együttműködések támogatásának egyik általános célja az agrárium és a helyi közösségek tagjainak ösztönzése a közös cselekvésre és közös projektek megvalósítására. Tekintettel a magyar mezőgazdaság strukturális helyzetére, valamint a közeli és a távolabbi jövőben formálódó kihívásokra, a fenntartható mezőgazdaság megvalósulásában a gazdálkodói együttműködéseknek kiemelkedően fontos szerepe van.

Közvetlen támogatások az agráriumban 2023 után

A kétéves átmeneti időszakot követően, 2023. január 1-jén működésbe lép a Közös Agrárpolitika (KAP) új szabályrendszere. Fontosnak tartjuk, hogy a lehető legkorábban megkezdődjön az agrárpolitika kedvezményezettjeinek minél szélesebb körű tájékoztatása arról, hogy az eddig ismert agrártámogatásokat ezentúl milyen jogcímeken keresztül érhetik el, és hogy ahhoz milyen feltételeket kell teljesíteniük.

Kutyakiképzés, szolgálatikutya-tartás és állatvédelem

500 millió forintos keretből 187 kifejezetten az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetet támogatott a kormány – jelentette be Ovádi Péter az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos az Állatorvostudományi Egyetemen rendezett „kutyás napon”.