Back to top

Madárinfluenza: óvatos könnyítések két megyében

A madárinfluenza járványhelyzet kedvező alakulásának eredményeként „óvatos könnyítéseket” engedélyezett az országos főállatorvos Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megye korlátozás alatt nem álló területein. Az engedmény a víziszárnyasok technológiai mozgatását teszi lehetővé.

A hatóság elsődleges célja továbbra is a járvány elfojtása, terjedésének megakadályozása. Ugyanakkor a baromfi ágazatot érő kár mérséklése érdekében minden könnyítő intézkedést elrendelnek a szakemberek, amint azt a járványhelyzet lehetővé teszi.

Az elmúlt héten jelentős mértékben csökkent a madárinfluenza betegség miatt megállapított kitörések száma. Fontos eredmény, hogy

a leginkább érintett, legnagyobb állománysűrűségű területeken is sikerült a betegséget a védőkörzeten belül tartani.

A vágóhidra történő kiszállításokat megelőző tamponvizsgálatok is azt mutatják, hogy a járvány kiterjedését sikerült megakadályozni.

Mindezeket az eredményeket értékelve az országos főállatorvos módosította a Bács-Kiskun megyére és Csongrád-Csanád megye csongrádi, kisteleki és mórahalmi járásaira érvényes intézkedéseket. November 26-tól a védő- és megfigyelési körzeten kívül eső területeken lehetővé vált a víziszárnyasok technológiai mozgatása, akár másik megye korlátozással nem érintett területére is. Fontos azonban, hogy

a víziszárnyas baromfik betelepítési tilalma továbbra is fennáll. Csak úgy, mint a vágóhídra történő szállítás, vagy a technológiai mozgatást megelőző mintavételi kötelezettség, minden baromfifaj esetében.

A hatóság elsődleges célja továbbra is a járvány mielőbbi felszámolása. Ugyanakkor a baromfi ágazatot érő kár mérséklése érdekében minden könnyítő intézkedést elrendelnek a szakemberek, amint azt az eredmények lehetővé teszik. E szellemben, amennyiben a járványhelyzet a következő napokban is kedvezően alakul, a megfigyelési körzeten belül is lehetővé válhat a mozgatási korlátozások enyhítése.

A madárinfluenza járvány aktuális hírei, valamint a betegséggel kapcsolatos hasznos információk elérhetők a Nébih folyamatosan frissülő tematikus oldalán: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza

Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Három szénhidrát, amit senkinek sem szabadna mérték nélkül fogyasztani

A gyulladás számtalan súlyos egészségügyi problémát okozhat, különösen, ha krónikussá válik. Nem csak fájdalmat okoz, hanem hatással lehet az általános egészségre, szív- és cukorbetegséghez, valamint rákos megbetegedéshez is vezethet. Ezenkívül káros hatással lehet a fogyási céljainkra is, ugyanis a gyulladás az anyagcsere lelassulását okozhatja, mondja Lisa Richards, táplálkozási szakértő.

A héten 109 településen irtják a szúnyogokat

A héten a tervek szerint 13 megye 109 településen irtják a szúnyogokat - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.

Gümőkóros teheneket találtak Magyarországon

Gümőkór-fertőzöttséget igazoltak a hatósági vizsgálatok 2022 májusában egy Csongrád-Csanád megyei szarvasmarha-állományban. Az esetre a telepen elvégzett ellenőrző vizsgálat derített fényt. Az érintett telepen forgalmi korlátozást rendelt el az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság; jelenleg a fertőzés eredetét vizsgálják a szakemberek.

Piros lé karajáron

A hazai sertéstermelők panaszkodnak az emelkedő költségekre, az alacsony átvételi árakra, és arra is, hogy a külföldről érkező importhús leszorítja az árakat. Ez vásárlóként még akár jó is lehet, ha az ember nem fut bele olyan húsba, amiből a sütés végére jóformán semmi sem marad.

Datolya: a tökéletes nassolnivaló, nemcsak édes, de egészséges is

Amikor természetes, édes nassolnivalóra vágyunk, sokan választják az érett barackot, a friss almát vagy a fanyar narancsot. De van egy elfeledett édes finomság, amit sokan hajlamosak figyelmen kívül hagyni, pedig nagy hatással lehet az egészségünkre. Ez a gyümölcs nem más, mint a datolya.

Két kanadai rókában megerősítették a madárinfluenzát

Kanadában először fordult elő magas patogenitású madárinfluenza-vírus emlősökben – adta hírül a wattpoultry.com. A vírust két vörösróka kölyökben találták meg.

Milyen tartalékok vannak a magyar gyepekben?

A következő KAP-ciklusban sokkal nagyobb hangsúlyt kap az ökológiai szemléletű gazdálkodás az Európai Unióban. Nálunk elhanyagolt terület volt eddig a gyepgazdálkodás és a rajta levő állattenyésztés, ami vélhetően épp az uniós elvárások miatt új lendületet kaphat.

A jobb idővel a paraziták is aktívabbak

A kullancsok nemcsak az emberre, de társállatainkra is sokféle veszélyt jelentenek. Egy új kutatásból kiderült, hogy hazánkban a kutyákról gyűjtött kullancsok közül több veszélyes kórokozókat hordoz. Vérszívásuk során anaplazmózist, babéziózist vagy Lyme-kórt okozó kórokozókkal fertőzhetnek, és előfordulhat az is, hogy rövid időn belül többféle kórokozó jut az állatba.

Csibemájast hívtak vissza

Idegen anyag kerülhetett az 500 grammos kiszerelésű Dárdás Csibemájasba, ezért ezt a terméket Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) visszahívja - jelentette be a hivatal szombaton a honlapján.

Hiánycikk lehet a tojás a briteknél

A brit tojástermelők azzal riogatják az ország fogyasztóit, hogyha a kiskereskedelmi láncok nem hajlandóak kompenzálni a termelési költségek emelkedését, akkor veszélybe kerülhet a tojásellátás. Már korábban is kérték a kiskereskedőket, hogy a tojástermeléshez szükséges takarmányok és energia drágulása miatt legalább 40 pennyvel emeljék az egy tucatos kiszerelésű tojás árát.