Magán tejfeldolgozás és saját értékesítés

Minden csomagolóanyagra utóbbit nyomják rá, és az árusító helyek cégtábláin is ezt lehet olvasni. Azért nem fantázianevet választottak, hanem a sajátjukat, mert eszük ágában sincs jól hangzó szlogenek mögé bújni, őket bármikor utol lehet érni. A 24 főt alkalmazó vállalkozásnál nyolcan foglalkoznak a feldolgozással, a többiek az értékesítéssel és a kereskedelemmel. Nagy Péterrel, a cég ügyvezetőjével beszélgetett tudósítónk.

Annak idején háztájizással indult a vállalkozás. Nagy Lajosné, az ügyvezető édesanyja könyvelőként dolgozott a mikepércsi téeszben, de amellett a kistermelőket is képviselte a Tej Terméktanácsban. Az akkor még falu központjában tartották 40 tehenüket, a család negyedíziglen foglalkozott tejelő tehenészettel.

Végül a Legfelsőbb Bíróság mondta ki állásfoglalásában, hogy ahol életvitelszerűen folytatnak gazdálkodást, azt nem lehet ellehetetleníteni, főleg nem egyik napról a másikra felszámolni. Ezzel némi időt nyertek. Bajnak jött a tejválság, amire válaszul ők feldolgozót szerettek volna építeni. Csakhogy 2004-ben, amikor csatlakoztunk az Európai Unióhoz, kiderült, hogy azt csak csatornázott településen lehet.

Helyben nem számíthattak sok jóra, ezért átmentek Hosszúpályiba. A település akkori vezetése tárt karokkal fogadta őket, csak azt kérdezték, miben segíthetnek, hogy oda vigyék a feldolgozóüzemet. A falu akkor hátrányos helyzetű településnek számított, pedig egyébként 8 ezren lakták.

Közben a tejelő tehenészetet kiköltöztették Mikepércsről, amit elég nehéz volt finanszírozni. Hitelt kellett felvenniük hozzá, mégpedig úgynevezett megosztott hitelt, mert egy részét a fejésre, másik részét feldolgozásra szánták.

Ekkor kapták termékeik a Nagyné és Fiai márkanevet. Azután 5 éven belül vissza tudták fizetni a hitelt, bár nem kis huzavona árán. Ugyanis először a bank nem volt hajlandó visszafogadni. Mindenesetre, ebből tudomást szereztek róla, hogy a tej feldolgozásán és értékesítésén micsoda nyereségre lehet szert tenni. Igaz, ezalatt az 5 év alatt a nadrágszíjat az utolsó lyukig összehúzták, a termelésen kívül semmi másra nem költöttek.

Ők forint alapú hitelt vettek fel, pedig akkor a legtöbben svájci frankban vagy japán jenben adósodtak el. Így a saját hitelükkel jól jártak, viszont a hitelválság mégis betett nekik. A tej és a tejtermékek vásárlása egyaránt hihetetlen mértékben visszaesett. Részben ezért, ijedtségükbenhatároztak az előtörlesztés mellett, ami végül sikerült is.

Előbbi esetben nem tudják kielégíteni az igényeket, a másik esetben megmarad az alapanyag, amit valahogy mégis értékesíteni kell, még ha veszteséggel is.

A piacon a tej mindennapi termék, így a napi bevétel is biztos belőle. Csak az nem mindegy, hogy azt milyen áron, vagyis milyen nyereségtartalom mellett szerzik meg. Annak idején, amikor kezdők voltak a szakmában, mindenhonnan csak azt hallották, hogy ezt nem lehet, azt sem lehet. Mérhetetlen nagy odafigyeléssel és egész napos hajtással bejutottak egy multihoz, amiből megtudták, hogy előbb igencsak a zsebükbe kell nyúlni, hogy beszállíthassanak. Ezt tetézte, hogy a vállalat 60 napra fizetett, majd hogy utólagos árengedményt követeltek maguknak. A Hajdúsági-Tej Kft. tulajdonosai ekkor úgy döntöttek, hogy ők multit többé nem szolgálnak ki.

Viszonylag hamar kiderült számukra, hogy lakótelepen se tejet, se tejterméket nem érdemes forgalmazni, ilyesmiért kizárólag a piacra vagy a multikhoz mennek a vásárlók.

Amikor elkezdték az árusítást, 750 forintért adták a túró kilóját. A gazdasági válság kitörése után 500 forintra engedték az árat, amivel akkor nagyon olcsónak számítottak. Csak mára, vagyis közel 20 év elteltével tudták visszaemelni a túró árát 700–770 forintra.

Viszont az általuk forgalmazott termékek nagyon is elnyerték a vevők tetszését, és ahogy a suttogó propaganda egyre jobban hírüket vitte, egyre több vásárló állt sorba a pultjuknál. Ez a mai napig így van. Volt olyan karácsony, hogy több mint 120-an vártak kiszolgálásra a kis piacon lévő tejüzletük előtt! Marketingre nem költenek, mert a termékeik minősége maga szalasztja a jó hírt.

Akkor sajtot készítettek. Azért döntöttek a sajtkészítés mellett, mert sem a dolgozóikat, sem a termelőiket nem akarták szélnek ereszteni. Inkább vállaltak még egy olyan tevékenységet is, ami nemhogy nyereséget nem hozott, hanem ráfizetéses volt.

A tejelő tehenészet és a tejfeldolgozás 2016-ig párhuzamosan működött. Holstein-fríz állományuk napi fejési átlaga elérte a 40 litert tehenenként, úgy, hogy akkor már 100 tehenet tartottak. A termelés és a feldolgozás egy kézben tartása nagy stabilitást adott a vállalkozásnak. Az egyre súlyosbodó munkaerőhiány miatt mégis felhagytak a fejős tehenek tartásával, pedig korábban mindent elkövettek, hogy a lehető legmagasabb színvonalon tartsák őket. Szeghalomról, a Kőrös 2000 Kft.-től vásárolták a lehető legjobb holstein-fríz bikát, a tehenekkel nedves roppantott kukoricát etettek szója kiegészítéssel, és halszálkás fejőházat alakították ki. Ezek után kényszerültek a tejelő tehenészet felszámolására.

A feldolgozóüzem kapacitása napi 6 ezer liter, éves szinten 2,1 millió liter tej. A tejet most már környékbeli termelőktől vásárolják. Három-négy fiatalabb gazdálkodó van köztük. Rájuk hosszabb távon lehet számítani. Mindenkivel leszerződik a felvásárlási árat, és ha a szükségletükön felüli alapanyag érkezik az üzembe, akkor továbbértékesítik a szabadpiacon. Most folyamatos náluk a feldolgozás, ami azt jelenti, hogy heti 7 napot dolgoznak.

Tizenhét beszállítójuk Létavértesen, Hosszúpályiban, Pocsajon és Esztárban gazdálkodik, és általában napi 5–6 ezer litert értékesítenek. A feldolgozó megy a tejért, kiküszöbölve egy vitaforrást, amit máshol a szállítók okozhatnak. A tejtermelésben egyébként nincs két egyforma nap. Előfordul, hogy egy nap 4200 liter érkezik, másnap meg 5100 litert kell beszállítani.

Ezektől a termelőktől mindig kifogástalan minőségű alapanyagot – megfelelő csíraszámú és megfelelően hűtött – tejet kap. A tejek között előfordul különbség, annak ellenére, hogy elvileg mindenhonnan azonos minőséget várnak el. Más az őstermelőktől kapott alapanyag, mert ők általában magyartarkát tartanak, és olcsóbban takarmányoznak, kevesebbet fejnek – viszont náluk jobb a beltartalom. A legmegbízhatóbb partnerük mégis a Pocsaji Mezőgazdasági Szövetkezet, velük minden körülmények között elégedettek, és velük mindig szót értenek.

A feldolgozás látszólag egyszerű, de a megvalósítása mégis bonyolult. Külön figyelmet igényel a gyártás, ahhoz is a megfelelő munkaerő megteremtése, és az áru terítése, szállítása is. Állandóan azon kell töprengeniük, hogy a szükséges mennyiségű tej bekerüljön a feldolgozóba, és hogy a végtermék idejében kikerüljön a boltokba, még mielőtt bármelyiknek lejárna a szavatossága.

Nagyon népszerű a réteges gyümölcsjoghurt, bár annak a gyártása igényli a legnagyobb figyelmet. Nagyon szívesen készítenének gomolyát, de most az a gond, hogy nincs elég tejük hozzá. Ennek különböző okai vannak, például hogy úgy fordult a laktáció, de az is közrejátszik, hogy az utóbbi időben rettenetesen megdrágult a takarmány: vásárolt takarmánnyal nehéz versenyképesen előállítani a tejet.

A feldolgozóüzemben jó minőségű, de nem új gépek dolgoznak. Az egyetlen kivétel a poharazó. A többi gép kora eléri az 50 évet is. Ha most kéne megcsinálni, hogyan állna hozzá, tettem fel a kérdést. Erre az érdeklődésre Nagy Péter annyit válaszolt, hogy nem volna szabad belekezdeni. Aki mégis megtenné, annak legyen zsebében minimum 600 millió forint.

Ügyvezetőként mégis teljes mértékben támogatja a minimálbér 200 ezer forintra emelését. Igaz, hogy így neki is többet kell fizetnie, de őt az jobban érdekli, hogy úgy több lehetne a fizetőképes vevő, és nem járna úgy, mint a 2008-as világgazdasági válság idején, vagy a covid-19-járvány kezdetekor.

A tejtermelés, a tejfeldolgozás és az értékesítés náluk kizárólag két üzletfélen múlik. Náluk nem ékelődik közbe harmadik fél, mert a nyers tej beszállítását, a gyártást és a késztermék kiszállítását mind maguk végzik. Jelentkeztek náluk úgynevezett kereskedők – Nagy Péter szerint nepperek –, de elutasították őket, pedig esetenként 1500 kilogramm túrót kértek, 700 forintos áron. Ez egyszeri üzlet lett volna, de ő távlatosan gondolkodik, és egy ilyen kedvéért nem fordít hátat a jól bejáratott lehetőségeknek.

Most az élelmiszeripari üzemek támogatására írták ki a legnagyobb keretösszegű pályázatot, és abban már benne van a tej is. A gond csak az, hogy a támogatás 50 százalékos intenzitású, és annak csak 50 százalékát lehet előre lehívni. Hát, ez nem annyi, mint a korábbinál lett volna – bár ez sem megvetendő segítség.

Nagy Péter meglepődött, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei szervezete mennyire segítőkész mostanában, és még a kormányablaktól is rátelefonáltak, hogy ugyan miért nem pályázik. Így most ő is nagy fejlesztéseket határozott el. Ha az önerő adott, megvalósíthat egy 5–6 éves fejlesztést, aminek a támogatással 2 évre tudja csökkenteni a végrehajtását. A sajtelőállításon gondolkodik, de nem mindegy, hogy milyen terméket kezd gyártani.

Sőt, ha ez a beruházás megvalósul, akkor feldolgozóként megfelelő árat tud kínálni a tejért a beszállítóinak.

Kölcsönös és feltétlen bizalom A Pocsaji Mezőgazdasági Szövetkezet egyet jelent a megbízhatósággal és a minőséggel a Hajdúsági- Tej Kft. számára. A szövetkezet igazgatóságának elnökét, Vesza Sándort kérdeztük az együttműködésről. Vesza Sándor: idén sokkal jobban járnánk, ha a kukoricát eladnánk – Azzal kezdem, ami tény: nagyon jó a kapcsolatunk. Több mint 20 éve ide adjuk el a tejet, mióta a feldolgozó elkészült. Péter édesanyja – nekem Icuska néni – keresett meg engem, csakúgy, mint a környékbeli tejtermelőket. Nekünk 140 tejelő tehenünk van összesen. Ez tetszett nekik, mert ezzel nem számítunk túl nagy gazdaságnak. Akkoriban 2 ezer liter volt a napi termelésünk. A holstein-fríz és a magyartarka keresztezésével mára eljutottunk a 3000 literig. Jól ismerjük egymást, és nagyon örülök neki, hogy a Hajdúsági-Tej Kft. ilyen megbízható partnerünk. Még soha nem fordult elő, hogy ne fizettek volna a meghatározott időpontra. Amikor ez kezdődött, a multiknál 2–3 hónapra kaptuk meg a pénzünket. Itt gyorsan és rendben jön az átutalás. Az is jó, hogy soha nem volt se minőségi, se mennyiségi vita közöttünk. Ha bármi gond adódik, közel vagyunk, úgyhogy azonnal megbeszéljük. A tejet ők viszik el, nincs beékelődve közénk harmadik vállalkozás, mert az szokott a vita oka lenni, olyankor soha nem egyeznek az adatok. Kölcsönösen megértjük egymást. Mindkét fél szeretne jól járni. Én mint termelő, örülnék, ha több pénzt kapnánk, a feldolgozó meg ha olcsóbban jutna tejhez. Ennek érdekében együtt figyeljük a piacot, és minden hónap elején megbeszéljük, kinek milyen nehézsége adódott. Nekem sem érdekem, hogy az ő vállalkozása boruljon, neki meg az nem, hogy az enyém menjen tönkre. Olyan helyzetben mindenki a másikat is magával rántja. Az utóbbi időszakban többen is megkerestek, de mindenkinek azt mondtam: nem tudsz te annyit ígérni, amennyiért én ezt a kapcsolatot felrúgnám. Ez a hosszú távú megbízhatóságból ered. A Nagyné és Fiai márkanevű termékeket mi is fogyasztjuk, és amikor vásárolok, nagy örömömre szolgál, hogy állandóan olyan sokan állnak a boltjaik előtt. A tehenészetet mi most nem tudjuk fejleszteni, kevés a földünk. Ami bérleményünk volt a nemzeti parktól, azt elvették tőlünk, odaadták egy magángazdának. Az állattenyésztésbe, a tejtermelésbe nem szívesen ruháznánk be, mert nem látjuk, hogy ez manapság megtérülne. Most arra figyelünk, hogy legyen takarmány, még ha drágább is, mint eddig volt. Viszont az épületre és a technológiára egyelőre kevesebb jut. A takarmányok ezen a nyáron rendkívül megdrágultak. Ha eladnánk azt a kukoricát, amit most feletetünk a jószágokkal, az hasznot hozna. Így viszont ráfizetünk az ügyletre. Lucernából a kései kitavaszodás miatt volt egy gyenge első kaszálásunk, a többit az aszály nullázta le. A silókukorica, mondjuk úgy, gyengébb lett, mint szokott. Nagyon megviselte a rossz időjárás. A kiegészítésként adott napraforgódaráért tavaly 60 ezer forintot fizettünk tonnánként, most 120 ezret kérnek érte. A szója megfizethetetlen. A túlélésre és talpra állásra koncentrálunk, mert tartósan nem maradhatnak úgy a dolgok, ahogy most vannak.

A feldolgozás költségének az emelkedése minden elképzelhetőt felülmúlt az utóbbi hónapokban. A gázolajat nagy tételben vásárolja, ami nála 6 ezer liter. Azért most 1,5 millió forinttal kell többet fizetnie, mint a pandémia előtt. A polietilén tejsíkfólia ára tavaly 850 forint volt kilogrammonként (+ÁFA és termékdíj), azért újabban 1500 forintot kell adnia. Évente közel 3 tonnára van szüksége belőle, egy tekercs 3000 liter tej csomagolására elegendő.

Az adatokból pontosan felkészült. Minden évben 121 tekercset vásárol, amik darabonként 25 kilogrammosak. Tavaly 316,221 ezer liter 2,8 százalékos tejet hozott forgalomba, kimért tejfölből kevés híján 100 ezer kilogrammot adott el. Tehát ez kimért tejföl, nem poharas.

Ebben nagy segítségére van felesége, Renthel Ilona, aki környezetgazdálkodási agrármérnök.

Nála is nagy a hiány munkaerőből, főleg minőségi munkaerőből. A lojalitás, a munka minősége és az igényesség fogalmai napjainkra ismeretlenné váltak. Pedig ő mindenét erre tette fel. Harmincöt évesen eljutott odáig, hogy arany- és ezüstkalászos gazdaként, tejtermékgyártó OKJ-s bizonyítvánnyal a zsebében bármelyik kollégájánál jobban ismeri az üzem összes részletét. Amit nem ismerhet, amire nincs rálátása, az a válság, a járvány, és azok együttes utóhatása.