0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Olasz faiskolát bírságoltak

A fajtaoltalommal foglalkozó holland Plantipp BV vállalat 2020 márciusában a Vanin Vivai Società Agricola faiskola ellen eljárást indított, és a velencei bíróság 2021. július 12-én precedens értékű döntést hozott. A bírósági eljárás azt követően indult el, hogy az olasz piacon olyan dugványokat találtak, amelyekkel feltételezhetően megsértették az európai növényfajta-oltalmat.

Az Euonymus japonicus White Spire (a Green Beheer BV által nemesített és az EU-ban 49713-as számú növényfajta-oltalmi bejelentéssel védett fajta), és a Photinia × fraseri BR2011 (a Bart van Roessel által nemesített, és az EU-ban 4968-as növényfajta-oltalmi bejelentéssel védett) növényekről van szó.

Az említett fajták tekintetében az európai nemesítőket képviselő Plantipp BV kérésére gyorsított eljárásban, ex parte, tehát a vádlott előzetes meghallgatása vagy beidézése nélkül engedélyezték a további bizonyítékok beszerzését.

Ennek során 2020 áprilisában a Vanin Vivai Società Agricola faiskolában több ezer olyan növényt fedeztek föl, amelyeknél fölmerült a gyanú, hogy megsérthették az említett védett fajták szaporítására vonatkozó jogot. A bíróság a bizonyítékok alapján úgy döntött, hogy a Vanin Vivai Società Agricola faiskolát eltiltja a szakértői jelentésben szereplő Euonymus japonicus- és Photinia × fraseri-fajták nevelésétől, szaporításától, forgalomba hozatalától vagy reklámozásától.

A szóban forgó növények minden, a faiskolában szaporított darabja után 20 eurós bírságot állapított meg, és elkobozta azokat, valamint kötelezte a több mint 3500 eurós bírósági költség megfizetésére is.

Reinier van Rijssen, a Plantipp alapítója és ügyvezető igazgatója elégedett az ítélettel. Elmondta, hogy a Plantipp BV feladata, hogy támogassa a nemesítők cseppet sem könnyű, hosszadalmas munkáját.

Forrás: Kertészet és Szőlészet