Back to top

Adományként végzik a kétes eredetű bútorok

A nemzetközi IKEA csoport belső vizsgálata szerint egyik kínai beszállítójuktól hamis tanúsítvánnyal rendelkező, tisztázatlan, vélhetően orosz eredetű fa bútorok kerültek az áruházakba több tagállamban, köztük Magyarországon is.

A Nébih által folytatott hazai eljárás feltárta, a magyar IKEA megfelelő gondossággal járt el, így nemzetközi szinten folytatódik a vizsgálat. Az elkobzott bútorok megsemmisítés helyett – az áruházzal egyetértésben – rászorulókhoz kerülnek. Az ezt szolgáló pályázat mától elérhető a hivatal weboldalán.

Illusztráció
Illusztráció

A magyar áruházakba is került bútor az orosz származású, illegális eredetű fatermékekből. A faanyag kereskedelmi lánc ellenőrzésért is felelős Nébih erdészeti szakembereinek vizsgálata során kiderült, hogy a hazai IKEA megfelelő gondossággal járt el, így a továbbiakban a hatóság a nemzetközi részleg tevékenységét vizsgálja.

Tekintettel az eset EU-szintű kiterjedtségére a tagállamok EUTR hatóságai között jelenleg is széles körű egyeztetés zajlik. A Nébih ellenőrzésének első szakasza azonban már lezárult, a hazánkban lévő illegális eredetű fatermékek elkobzással az állam tulajdonába kerültek.

Mivel a faanyag eredete az orosz megjelölésnél pontosabban nem ismert, ezért a Nébih laboratóriumi szakemberei sugárzásmérést is végeztek, mely során mindent rendben találtak.

A Nébih – az áruházzal egyetértésben és annak támogatásával – megsemmisítés helyett közérdekű célra hasznosítja az elkobzott bútorokat. A forgalmazásból kivont 272 darab termékre helyi önkormányzatok, közhasznú szervezetek, továbbá egyházak, egyházi jogi személyek pályázhatnak november 30-tól a Nébih oldalán. A hazai IKEA támogató hozzáállását hűen mutatja, hogy az elkobzott termékek kiosztása, a hivatal döntését követően, közvetlenül az érintett IKEA áruházakból történik majd.

Az ügyben a hazai erdőtörvény EUTR szabályozása is „jól vizsgázott”. Egyrészt, mivel a hatóság számára lehetővé teszi, hogy a nemzetközi részleg tevékenységét is hatékonyan vizsgálhassa. Másrészt, mert biztosítja az elkobzott fatermékek közérdekű célra hasznosítását. Más tagállamok ugyanis – hasonló rendelkezés hiányában – egyelőre tanácstalanok, hogy mit kezdjenek a náluk fellelhető illegális eredetű fatermékekkel.

Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Fakitermelésből látványsport

Amerikában 1985-ben a STIHL USA az ESPN sportcsatornával karöltve életre hívta a STIHL TIMBERSPORTS Series-t; Európában pedig az ezredforduló óta rendeznek versenyeket. Több mint 20 ország rendez nemzeti bajnokságokat, emellett világbajnokságok és Champions Trophy versenyek is vannak. A Bábolnai Gazdanapok programjában Timbersports versenyt ugyan nem, de bemutatót láthatott a közönség.

Átadták a Pilisi Pálos tematikus utat

A Pilisi Pálos tematikus út kialakítása egy szakrális kötődésű, és mint neve is mutatja, pálos szellemiségű és értéket hordozó, a pálos rendhez szorosan kapcsolódó kezdeményezés. Célja, hogy mindazok számára teremtsen lehetőséget a természetjárásra, akik vallási, lelki, spirituális indíttatásból vagy kulturális érdeklődéssel járják az utat, tegyék azt egyénileg vagy csoportosan.

Mitől függ az erdők sokszínűsége?

Az Egyenlítőhöz közeli vidékeken a fafajok száma lényegesen több, mint attól északra és délre. A Nature Ecology and Evolution folyóiratban megjelent nemzetközi tanulmány minden eddiginél pontosabban vizsgálta ennek okait, és úgy tűnik, hogy a trópusi fafajok sokfélesége nem kizárólag a klimatikus tényezőktől függ.

Elindul a hatósági áras tűzifa program

Elindul a hatósági áras tűzifaprogram, már lehet jelentkezni a vásárlási szándékkal az erdőgazdaságoknál. Az igényt személyesen, telefonon és e-mailben is lehet jelezni.

Földrajz az egész világ

A Magyar Földrajzi Társaság idén lett 150 éves, mely az egyik legnagyobb múltú földrajzi társaság egész Európában. Tudósai az elmúlt évszázadokban megszámlálhatatlan fehér foltot tüntettek el térképről, vagyis nagyon is sokat tettek a nagy közösbe.

A legjobb fakitermelők

Erdészetek munkatársai, fakitermeléssel foglalkozó vállalkozások, tűzoltóságok, erdészeti iskolák állítottak ki négyfős csapatokat a Stihl Országos Fakitermelő Versenysorozatra. Közülük a regionális versenyek legjobbjai, összesen 28 csapat jutott be a 35. Bábolnai Gazdanapokon rendezett döntőbe.

Megkezdődött a 2022/2023-as tanév a Soproni Egyetemen

" A Soproni Egyetemen a lehetőségek egész tárháza nyílhat meg hallgatók előtt, de azokkal élni kell! " - hangzott el az egyetem tanévnyitó tanácsülésén. Jó szerencsét! Üdv az erdésznek! Pénzt a fásnak! Isten éltesse a közgazdászokat és a pedagógusokat!

Díszbogarak - szépek, de árthatnak is

Világszerte csaknem 15 ezer fajával a bogarak rendjének nyolcadik legnépesebb családja a díszbogaraké (Buprestidae). A fajok túlnyomó többsége a trópusokon él, és a mérsékelt övi fajok jelentős része is leginkább a meleg, napsütötte élőhelyeket kedveli. Számos fajuk védett, ugyanakkor olyanok is akadnak közöttük, amik érzékeny károk okozására is képesek.

Szeretni való vérebek és elegáns agarak

Duhaj, Evila, Albert és Toffy várta a gyerekeket és az érdeklődőket a 35. Bábolnai Gazdanapokon. A vérebek barátságosan tűrték a gyerekek szűnni nem akaró simogatását, a nevükkel ellentéten ugyanis békések és fegyelmezettek.

Héja, vadászebek és facsemeték – idén is erdei játszóház Bábolnán

A 35. Bábolnai Gazdanapok az idén sem maradt gyermek és családi programok nélkül, ahol számos hasznos ismerettel gyarapodhatnak a fiatalok, miközben szórakoztató feladatokat oldanak meg, vagy izgalmas előadás részesei lehetnek. Emellett részletesen megismerkedhetnek az erdész és vadász szakma szépségeivel.