Sok nő nem igazán szereti a sört, az pedig végképp nem jellemző, hogy a sörfőzés lázba hozza a gyengébbik nem képviselőit. Miért választott ilyen maszkulin foglalkozást?
Mint nagyon sok tizennyolc évesnek, fogalmam sem volt, hogy mi szeretnék lenni. Édesapám az élelmiszeriparban dolgozott mérnökként, ő hangoztatta, hogy enni mindig fognak az emberek, és szerinte jó ötlet lenne, ha én is az élelmiszeriparban helyezkednék el. Akkor még Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemnek hívták, ahová jártam, itt nagyon sokféle iparágba nyertünk betekintést, többek között az erjesztésiparokba, ezen belül a sörkészítés, borászat, pálinkafőzés rejtelmeibe. Utána szerencsém volt egy Tempus-ösztöndíjjal két évet Belgiumban eltölteni, és igazából innen datálom a sör iránti szeretetemet, meg azt, hogy szeretnék ezzel a dologgal foglalkozni. (…)
Egyrészt az egyetemen tanultunk róluk, másrészt a diákélethez hozzátartozik a kocsmakultúra, és ez a kettő mutatta meg nekem, hogy hogyan kell, érdemes készíteni és fogyasztani ezeket az italokat. Ez segített abban, hogy az átlag nővel szemben a sör mellett tettem le a voksomat.
Nem lehetett könnyű dolga itthon ezzel a vállalkozással…
Magyarországon a sörkultúrának és a sörivásnak volt egyfajta proli hangulata, ami főleg a szocializmusban alapozódott meg. Úgy terjedt el, hogy a sör a munkásosztály itala, illetve a férfiaké, ott a sörhas, meg az ember a szénsavtól kicsit kényelmetlenül érzi magát, mindezek megalapozták azt a sztereotípiát, hogy ez nem egy női ital.
Hogy született meg a manufaktúra ebből a belga útból?
Elég sok vargabetűvel és hosszú rákészüléssel. Egy sörfőzde megalapítása – azon kívül, hogy az embernek vannak ötletei meg elképzelései –, nagyon sok anyagi ráfordítással is jár. Ennek az alapnak a megteremtésével telt sok-sok év, ami más szempontból sem volt hasztalan, hiszen közben volt lehetőség sokat tanulni a gazdaságról, vállalkozásépítésről.
A beszélgetés további része a Colore.hu-n olvasható.
