Back to top

Chilei cseresznye az ünnepekre

November végétől újra kapható Európában a chilei cseresznye, ami azért nagy hír, mert az elmúlt években Kína szinte az összeset fölvásárolta, idén azonban egy rotterdami importőrcég ismét tudott beszerezni.

Az SFI Rotterdam vállalat vezetője, Jan Marc Schulz szerint az év végén kifejezetten ünnepi hangulatot varázsol a cseresznye az asztalokon. A cég körülbelül tizenöt évvel ezelőtt már szállított csomagolt chilei cseresznyét a szupermarketekbe.

A kínai piac megnyílásával Európába számottevően kevesebb cseresznye érkezett a dél-amerikai országból, ám karácsony előtt mindig elérhető volt egy kisebb mennyiség.

A cseresznye ára év végén természetesen magas, de Kínában még többet fizetnek érte. Tavaly az importáló cég úgy tapasztalta, hogy a koronavírus-járvány hatására az emberek több luxusterméket vásároltak, még ha azokat az otthonukban kellett is elfogyasztani. Így nagy volt a kereslet a chilei cseresznyére is, és idén hasonlóra számítanak. Az árut hajón hozzák Európába, ez a minőséget nem befolyásolja. Azonban a logisztikai nehézségek és a konténerhiány miatt a rotterdami cég is számít szállítási fennakadásokra.

A növekvő nyersanyagköltségek és a betakarítók hiánya is gond Chilében, amivel elsősorban a termelőknek kell megküzdeniük, azonban ezek a tényezők a gyümölcs európai árát is befolyásolják.

Az SFI importőrcég vezetője úgy látja, hogy megfelelő kereslet esetén jóval karácsony után is be tudják majd szerezni a chilei cseresznyét. Ha az árak is elfogadhatóak maradnak, akkor február végéig tervezik árulni a gyümölcsöt.

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2021/48 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Tematikus sétán mutatják be a szegedi füvészkert orchideagyűjteményét

A gyűjtemény kurátora tematikus sétán mutatja be a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Füvészkertjének virágzó trópusi orchideáit szombaton - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Húsexportengedélyt kapott Magyarország a Fülöp-szigetekre

Hosszú évek kitartó munkájának eredményeként első alkalommal kaptak húsexportengedélyt magyar vállalatok a Fülöp-szigetek piacára - jelentette be Facebook-bejegyzésben a külgazdasági és külügyminiszter.

Tartós várat hígtrágyából

Nyereséget teremteni lenézett dolgokból. Így lehetne összegezni az Agro-Ferr Kft. és az Agrostar Kft. gyakorlati tapasztalatait, amikre nagyrészt már megvalósított beruházásaik során tettek szert. A Békés megyei Kisdombegyházán található cégek mintegy 3 ezer hektáron gazdálkodnak Magyarországon, további 2 ezer hektáron pedig kommersz terméket állítanak elő Arad mellett.

Kincsek a kiskertből

„A föld szeretete, a kerti munka öröme, a saját magunk termelte zöldség és gyümölcs elveszett értékek. Gyógyszerre és táplálékkiegészítőkre költünk, ahelyett hogy észrevennénk, mi mindent tehetnénk magunkért. Ezért is költöztünk ki a városból, és ezt próbáljuk továbbadni gyermekünknek mintaként” – Kovács Annamária, a Kertem kincsei termékcsalád megálmodója és készítője foglalta össze ekképp ars poeticáját.

A méhész is vállalkozó 6.

Ha vállalkozók vagyunk, tudnunk kell, honnan származik a bevételünk. Ez a méhészetben sok esetben meglepően egyszerű, hiszen legtöbbünk csak három fajtamézet termel. Ebben az esetben, ha termelő méhcsaládjaink számát megszorozzuk a megtermelt fajtamézek családonként pergetett átlagával, megkapjuk, mennyi mézet termeltünk. Ha ezt megszorozzuk a felvásárlási árral, megkapjuk a bevételünket.

A virágrügyek áttelelése a bő termés feltétele

A gyümölcsfákon a friss hajtásokon nyár közepén kezdenek el kialakulni a virágrügyek, amelyekből a következő évben lesz majd termés. Az almatermésűeknél és egyes héjas fajoknál valójában vegyes rügyek, más néven vegyes virágrügyek vannak, de az egyszerűség kedvéért ezeket is virágrügyeknek fogjuk nevezni.

Kevesebb görögdinnye lesz Spanyolországban

Míg 2021 januárjában a Filomena vihar és a nyomában érkező fagyok és havazás bénította meg Spanyolországot, addig ezen a télen a szokatlanul enyhe időjárás következményeitől tartanak. Már decemberben is sorra dőltek meg a hőmérsékleti rekordok, a dél-spanyol régióban 2022-ben volt minden idők legmelegebb decembere.

Hűtő és melegítő hatásúak

Nyáron túl meleg van, télen pedig hideg, mondhatnánk, az időjárás soha nem optimális az ember számára, legalábbis így érezzük. A táplálkozásunk során ezt a kellemetlenséget tudományos alapon is korrigálhatjuk, hiszen egyes növényeknek hűtő, míg másoknak melegítő hatásuk van.

Valós értéket tükrözzön az ár

Steven van Schilfgaarde, a Royal FloraHolland virágtőzsde vezérigazgatója szerint 2022 nehéz és különösen kiszámíthatatlan év volt. A tőzsde kiadványa szerint azonban év végére így is átlépte a forgalom az ötmilliárd eurós határt, ami viszont csaknem 600 millióval kevesebb, mint egy évvel korábban.

Mikor ébred a szőlő?

Sokan, sokszor tették fel a címben említett kérdést az elmúlt években az egyre változó, gyakran egészen enyhe téli időjárást tapasztalva. A szőlő ébredése, rügyfakadásának időpontja azért is fontos számunkra, mert az azt követő kedvezőtlen idő hatására az egész évi termésünk elveszhet, fagykárt szenvedhet.