Egy fogságba esett fiatal és tehetséges növénynemesítő, Venény (máshol: Veneny, esetleg Venéni) Lajos hányattatásaival kezdődött ugyanis az így már százévesre nyúló történet. A Kassai Magyar Királyi Akadémián végzett fiatal agronómus az 1916-os Bruszilov-offenzíva idején, sok ezer magyar társával együtt esett orosz fogságba. Venényt a délnyugat-szibériai Tomszk városába szállították, ám a szögesdrótok mögött sem adta fel imádott hivatását: orosztudása tökéletesítése mellett a helyi búzafajok rendszerezésébe is belevágott. Már a fogolytáborból aktív szakmai levelezést folytatott a kor egyik legelismertebb orosz nemesítőjével, a Viktor Viktorovics Talanovval. Az ő közbenjárására már 1917-ben elhagyhatta a tábort, és az Omszkban működő Nyugat-Szibériai Kísérleti Állomás munkatársa lett. Itt a később a sztálini terror áldozatául esett világhírű genetikussal, Nyikolaj Ivanovics Vavilovval is munkakapcsolatba került.
A fiatal magyar szakember az elsők között fogott tar durumbúza nemesítésébe. A ma Istropol Solary néven működő sósszigeti vállalatnál – talán a nagy előd iránti tisztelgésként – ma is fut egy hasonló projekt.
Az Oroszországban páratlan tapasztalatokat szerző szakember végül 1921-ben tért haza, és a Szibériából magával hozott magokra alapozva lassacskán felépítette saját nemesítőprogramját. A mai Szlovákia területén számos egyházi és magánbirtokon alapított nemesítőtelepet, amellett dinnye és szemescirok vetőmagok gyűjtésébe fogott. Talán legtermékenyebb éveit hozta a két világháború között eltelt bő húsz év.
Ott folytathatta munkásságát. A gombai nemesítő állomáson együtt dolgozhatott korábbi kollégájával, az őt még a háború előttről ismerő Rákóczi Lajossal. Irányításuk alatt intenzív búza -, dinnye- és ciroknemesítés folyt Gombán, de a talaj nemesítésre alkalmatlan minősége nem tette lehetővé, hogy munkájuk igazán kiteljesedjék.
Az ötvenes évek elején hozzájuk csatlakozó Bartalos Menyhérttel együtt megbízást kaptak, hogy a nemesítői programnak új helyet keressenek. 1952 őszén már a Kis-Duna mellett, Sósszigetben vetették a búzát, Venény, Rákóczi és Bartalos pedig a frissen alakult nemesítőállomás vezető munkatársai lettek. Venény 1962-ig főnemesítőként, utána – amíg romló egészségi állapota engedte – tanácsadóként dolgozott, végül 1972-ben hagyta el imádott állomáshelyét. Nyitrafőre költözött, ott élt 1975-ben bekövetkezett haláláig.
Venény nemcsak a helyiek, de a mezőgazdasági tudományok művelőinek körében is mindmáig nagy tiszteletnek örvend. Öt őszi és három tavaszi búzafajta fűződik a nevéhez, emellett új árpafajtát, görög- és cukordinnyefajtát is köszönhet neki az agronómia, ráadásul ő volt az első, aki a keményszemű (durum) búzát meghonosította a mai Szlovákia területén. Az Istropol Solary nemesítőház ma a régió egyik legeredményesebb durumbúza-programjának gazdája, keményszemű búzáik az egész Kárpát-medencében nagy népszerűségnek örvendenek. Az „öregúr” öröksége tehát ma is él!
Rákóczi Lajos szinte még gyerekként ismerkedett meg Venényvel, aki a két háború között Érsekkétyen (is) alapított egy nemesítőközpontot. Rákóczi édesapja ott dolgozott. Gombára Venény hívta a fiatal, Nyitrán végzett mezőgazdászt. Az ötvenes évek legelején Rákóczi itt ismerkedett meg Bartalos Menyhérttel, aki az óvári agrártudományi akadémián szerzett oklevelet, majd a gombai állami gazdasághoz került. Ők ketten aztán a következő negyven évben szoros együttműködésben dolgoztak előbb Gombán, majd Sósszigetben is.
A Sósszigeti Nemesítő Állomást bő negyven évnyi együttműködésük az akkori Csehszlovákia több tucat nemesítőháza között az elsők közé emelte. Közös pályájuk csúcsán, 1983-ban így írt erről A Hét című magazin: „Életük, pályájuk tulajdonképpen csaknem négy évtized során fonódott össze, s amit hosszas, türelmes kitartással megteremtettek, az egyértelműen közös alkotás. Igen, alkotás!” A cikk születése óta eltelt négy évtized sem változtatott ezen, mert bár azóta mindketten elhunytak – Bartalos 1999-ben, Rákóczi 2012-ben – az általuk lefektetett nemesítői munka ma is meghatározó az Istropol Solary vállalat életében.
Bartalos Menyhért a hatvanas évek elején, Venényt követve lett a nemesítőház vezető nemesítője, majd 1982-től 1992-ig igazgatója. Irányítása alatt búzafajták, cukor-, sárga- és görögdinnye-fajták, illetve szemescirok-fajták sora készült el Sósszigetben.
A teljesség igénye nélkül néhány jelentősebb mérföldkövet érdemes megemlíteni ezekből az évtizedekből. Alig négy évvel az első sósszigeti kísérletek vetése után,1956-ban minősítették az ország első durumbúzáját, a Makaronkát, Venény Szibériából hozott mintáinak alapjain.
Húsz évet kellett várni rá, de 1976-ban, a Bartalos-Rákóczi éra első nagy sikereként új őszi búzafajtát regisztrálhattak Szlovákiában. A rövidszárú, intenzív Solaris a csehszlovák mezőgazdaság egyik vezető fajtája lett.
A nyolcvanas évek is számos elismerést hozott az állomásnak. Bartalos 1983-ban megkapta az ország legmagasabb tudományos kitüntetését, a Klement Gottwald-díjat, rá két évre pedig egy, a szlovákiai mezőgazdászok körében ma is szeretettel emlegetett, kimagasló terméspotenciállal rendelkező őszi búzát, a Danubiat minősítették. Ennek a mérföldkőnek állít méltó emléket az Istropol Solary néhány évvel ezelőtt minősített őszi búzája, az IS Danubius.
A rendszerváltást követően, ahogy a hatvanas években Venénytől Bartalos és Rákóczi, úgy utóbbiaktól Zalabai Gyula és Csémy Tibor vették át a nemesítőház irányítását. Úgy Zalabai, mint Csémy a Bartalos-Rákóczi duó alatt nevelkedett. Mindketten a nyolcvanas évek elejétől Sósszigetben dolgoztak, és eltanulták a nemesítés mesterfogásait. A vállalat történetének legfontosabb változásait is ők koordinálták az 1990-es évek derekán. Több, piaci alapon fenntarthatatlan nemesítési programot leállítottak. Megszűnt például a dinnye, a fűszerpaprika és a takarmánycirok nemesítése, azzal együtt, hogy új növényfajok nemesítéséhez is hozzálátták. A vállalat az új nemesítési programok elindításával fokozatosan kalászos gabonafélék nemesítésére szakosodott. Mára gyakorlatilag a teljes palettát lefedik, az első szlovákiai tavaszi tritikálé fajta is az ő nevükhöz fűződik.
Céljaink kitűzésekor igyekszünk a lehető legnagyobb mértékben figyelembe venni a piaci igények várható alakulását.” – nyilatkozta lapunknak Zalabai Gyula, a vállalat főigazgatója. A sósszigetiek IS előtaggal jelölt fajtái szaporítóterülettel rendelkeznek Magyarországon, Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban, Romániában, Horvátországban, és török fajtakísérletekben is sikerrel szerepelnek a búzáik.
Magyarországon, ahol tavaszi sörárpájuk, az IS Maltigo mára piacvezetővé érett, az Istroseed Zrt. képviseli fajtáikat. A vállalat főigazgatója szerint mindez a jó időben hozott gazdasági és szervezési döntéseknek és a portfólió átalakításának köszönhető. Így az Istropol Solary ma egyike a régió meghatározó nemesítőházainak.
Az Agrárminisztérium kapcsolatrendszerében lévő külhoni magyar gazdák programjairól a www.hatartalangazda.kormany.hu honlap tájékoztat. |