0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A műtrágyadrágulás okai

A koronavírus-járvány rányomta a bélyegét 2021-es év gazdaságára, a lezárások utáni gazdaságélénkítő intézkedések világszerte erősítik az inflációt. Azonban nem csak emiatt emelkedett nagymértékben a műtrágya ára. A Kertészek évzáró konferenciáján Jonas Wagner, a belga Anorel műtrágyagyártó exportmenedzsere több más okot is felsorolt.

Az áremelkedés hátterében logisztikai krízis áll, aminek sok termék forgalmára van káros hatása. A járvány miatti lezárások után Kínában gyors gazdasági robbanás következett be, mindenki gyorsan akart vásárolni, viszont nem volt hajó, ami odaszállítsa az árukat. A szállítmányozók ennek az igénynek a kielégítésére átirányították a hajóikat a jobban fizető piacokra: még a leszerződött hajót sem kapta meg például az Anorel, annak ellenére, hogy a hajótársaságnak büntetést kellett fizetnie ezért. A konténeres szállításban négy-ötszörös volt az áremelkedés, egyetlen konténer szállításáért 2500 helyett 10-15 ezer eurót számítanak fel.

Ezt az áremelkedést nem bírják el a fajlagosan olcsó műtrágyák.

Ugyancsak drágítja a műtrágyákat a kőolaj és földgáz áremelkedése, ugyanis az ammóniagyártás 80%-ban a földgáz árától függ. Miután ilyen sokat kell fizetni érte, többen leálltak az ammóniagyártással, ami azt jelenti, hogy korlátozottak a készletek. Az ammon-nitrát ára igen gyorsan 250-ről 850 dollárra emelkedett.

Kína a világ legnagyobb műtrágyagyártója és a legnagyobb szennyező is. Ennek mérséklésére bezártak több szénalapú gyárat, ami megint csak csökkenti a kínálatot.

A szűkös készletek miatt pedig október közepétől nem szabad műtrágyát kihozni Kínából,

ami a karbamid, a monoammónium-foszfát és a kalcium-nitrát nemzetközi piacát érinti érzékenyen. A korlátozás a jelenlegi állás szerint 2022 júniusáig tart.

Nemcsak Kína, hanem Fehéroroszország is befolyásolja az európai műtrágyapiacot, ugyanis sok gyártó vásárol tőlük kálium-kloridot, amit most importvám terhel.

A gazdasági hatások mellett pedig az amerikai hurrikánok, a Szuezi-csatorna „bedugulása” és a változó Covid-lezárások is közrejátszottak a műtrágyaárak emelkedésében, összegezte az idei hatásokat a belga szakember a Kertészek évzáró konferenciáján. 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu