Back to top

Csokimikulás-gyártásban nagyhatalom vagyunk

Tavaly a koronavírus-járvány negyedik negyedévi hulláma ellenére sem csökkent a hazai csokoládéfigura-vásárlás; a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképe szerint idén is azonos, vagy növekvő kereslet várható. Évente több millió, hivatalos nevén „üreges formacsokoládé figurát” értékesítenek Magyarországon.

A Magyar Édességgyártók Szövetségének kimutatása szerint közel 250 vállalkozás foglalkozik édességgyártással, az üreges formacsokoládét gyártók közül pedig a legnagyobb a Nestlé. A multinacionális vállalat diósgyőri gyárában előállított csokifigurákat 20 országba exportálják, évi 4000 tonna mennyiségben, amely mintegy 120 millió figurát jelent.

A Nestlé a hazai piac közel 80%-át látja el, a többi termék kisebb üzemek kibocsátásának eredménye. Tapasztalatok szerint mind a multinacionális, mind pedig a hazai gyártók egyaránt megtalálják számításukat a szezonális édességek piacán, még a kisebb gyártók is jelentős tételeket tudnak értékesíteni ilyenkor.

Mint szinte minden területen, itt is jelentős a gyártáshoz felhasznált alapanyagoknál tapasztalható áremelkedés, amely a klimatikus viszonyokra visszavezethető terméskiesés és a megnövekedett kereslet együttes hatása.

Az átlagot meghaladó mértékben növekedtek a papír alapú csomagolóanyagok árai is az utóbbi hat hónapban.

Megfigyelhető a vásárlói szokások változása is, amely egyrészt a magasabb minőségű termékek, valamint a funkcionális élelmiszerek iránti kereslet élénkülésében fejeződik ki. Az édesipari termékeknél is teret nyert a cukormentes termékek iránti fokozott igény. Az adventi időszakhoz köthető üreges Mikulás-figura fogyasztói népszerűsége azonban töretlen, ebből a termékből a gyártók közel 8 millió darabot értékesítenek a hazai piacon.

A mikulások iránti kereslet a hagyományos étcsokoládé/tejcsokoládé megosztást követi.

Kisebb mennyiségben készülnek például az üregükben cukorkával töltött, vagy kétrétegű, kétízű mikulások. A mikulások esetében azonban nincs olyan gazdag íz kínálat, mint a szaloncukroknál, de ez a termékek jellegéből és elkészítési módjából is adódik.

Az elmúlt év híres terméke volt a nemzetközi sajtóban is megjelent „maszkos mikulás”, a lajosmizsei Rimóczi László cukrászmester innovációja, amely elnyerte a Magyar Édességgyártók Szövetségének innovációs díját is.

Forrás: 
NAK sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Egységes fellépést szorgalmaznak a V4-országok agrárkamarái az ágazatot érő történelmi kihívások leküzdése érdekében

A V4-országok agrárkamarái prágai ülésükön felszólították az Európai Bizottságot a „Termőföldtől az asztalig” stratégia felülvizsgálatára. Véleményük szerint az ennek keretében tervezett intézkedések tovább nehezítenék az agrár- és élelmiszergazdaság szereplőinek egyébként is kritikus helyzetét.

Az Agrárkamara is Családbarát munkahely

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnyerte a Családbarát Magyarország Központ „Családbarát munkahely” tanúsító védjegyét.

Statisztikai adatok igazolják: a jégkármérséklő rendszer nem csökkenti a csapadékot

Statisztikai adatokkal is cáfolja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés megyei igazgatósága, hogy a jégkármérséklő rendszer, a Jéger működése aszályt okozna - közölte a szervezet hétfőn közleményben az MTI-vel.

Komplex problémák

A Bábolnai Gazdanapokon idén is információs pulttal és ingyenes szaktanácsadással várta az érdeklődőket a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Komárom-Esztergom megyei Igazgatósága.  A rendezvény mindhárom napján a NAK szakértői válaszolták meg a gazdák aktuális kérdéseit.  

Ismét sikert aratott a Bábolnai Gazdanapok

A kiállítás 35. alkalommal állt a mezőgazdaság szolgálatába, kiemelten, de nem kizárólag a gépesítésre és szántóföldi növénytermesztésre fókuszálva. A nagy múltú kiállítás a hagyományaira építkezik, de évről évre igyekszik megújulni, egyben követi az agrártársadalom változó igényeit. A rendező Bábolna Nemzeti Ménesbirtok és a szervező Magyar Mezőgazdaság Kft. méltán büszke az elismertségre, melynek ékes bizonyítéka, hogy a kiállítók és a látogatók döntő többsége minden évben visszatér, számon tartja a rendezvényt.

Módosult a termelői csoportok elismeréséről szóló 42/2015. (VII. 22.) FM rendelet

A termelői csoportok elismeréséről szóló 42/2015. (VII. 22.) FM rendelet ellenőrzésre, jelentéskészítési kötelezettségre vonatkozó fejezetben tett módosításoknak megfelelően a miniszter az elismerési feltételek fennállásának ellenőrzése érdekében:

Kutyakemény évünk lesz, de nemcsak az agráriumban

A finanszírozás, a kezesség és a hitel kérdéseit vitatták meg a legjelentősebb hazai bankok agrárszakértői a Bábolnai Gazdanapokon szeptember 7-én. Egyetértettek, hogy nem a nagyberuházások időszakát éljük, de abban is, hogy a forgóeszközfinanszírozásban stabil partnerséget képesek biztosítani az agrárszereplőknek.

35. Bábolnai Gazdanapok – Lovak és lóerők fesztiválja

2022. szeptember 8–10. között 35. alkalommal, a megszokott színvonallal várja kiállítóit a Bábolnai Gazdanapok. Az agrárium kiemelkedő, hagyományt teremtő/őrző, egyben értéket képviselő rendezvénye a mezőgazdaságot járja körül, de nem kizárólag a gépesítésre és szántóföldi növénytermesztésre fókuszálva.

Jubileumi fesztivál Soponyán

Újra a megszokott helyszínen, a soponyai Ökocentrumban rendezték meg szeptember 3-án a 15. Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivált és Fejér megyei vadásznapot. A jubileumi eseményen közel 400-an ragadtak fakanalat, köztük román, lengyel és cseh pörköltfőzőkkel, akik a vadhúsfogyasztást és országuk gasztronómiai sajátosságait kívánták népszerűsíteni.

A sertéságazat kitörési lehetőségei

A Kelet-magyarországi Agrárfórumon, Hajdúböszörményben kerekasztal beszélgetésén megvitatásra került a hazai sertéságazat helyzete és a kitörési lehetőségei is. Az ágazat helyzetértékelése kapcsán minden résztvevő egyetértett abban, hogy a jelenlegi nehéz év, de talán az elmúlt 20 évben nem is volt még igazán jó éve az ágazatnak.