0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Egri Bikavér egyedi palackban

Színre lépett az Egri Borvidéki Palack, az Egri Borműhelyhez tartozó borászatok kézzel fogható, és hosszú távon használandó „marketing eszköze”. A 2018 óta egyesületi formában működő szervezet tagjai elkötelezettek az iránt, hogy megmutassák, Eger a világ egyik legnagyszerűbb borvidéke.

Ezek az értékek legjobban magán a helyszínen tapasztalhatóak meg. Ott ahol a borok adta élmény kiegészül a termőtáj és az itt dolgozó borászok jelenlétével.

Az egyesületet tíz egri borász közös gondolkodása, együttműködésre való törekvése hozta létre.

Először 2016-ban ültek le beszélgetni, ahol irányként a borkínálat továbbfejlesztését, a meglévő márkák pontosítását és a legmagasabb borkategória meghatározását fogalmazták meg. A gyakorlatban mindez az Egri Bikavér megerősítését, az Egri Csillag piaci megszilárdítását, a Szépasszony-völgy újradefiniálását, az egységes Egri Borvidéki Palack megalkotását és bevezetését, valamint azt a törekvést jelenti, s igyekeznek vonzóvá tenni a helyi borokat a fiatal fogyasztók számára.

Így mutatkozhatott be több év fejlesztési munkát követően az Egri borvidék egyedi palackja. Az 1552 Eger feliratot viselő borosüveg kapcsán újdonság, hogy a jövőben már csak Egri Bikavér tölthető bele. Mindezt azért tartották fontosnak a palackot gondozó Egri Borműhely borászai, hogy még könnyebben beazonosítható legyen az Egri borvidék zászlósbora.

A palack formáját egy, az 1930-as években az Egri borvidéken használt, a közelmúltig szinte elfeledett borosüveg ihlette, a palackon megjelenő „1552 Eger” felirat pedig a város történelmének egyik legfontosabb eseményére emlékeztet, az 1552-ben zajló végvári ostromnak állít emléket.

A Borműhely szabályzata szerint minden Egri Bikavért termelő kérheti a palackhasználatot, aki vállalja, hogy az általa előállított Egri Bikavér bor természetes alkoholtartalma alapján jogosult a címkén a minimum 13,0V/V% feltüntetésére. Rendelkezik az Egri Borvidék Borminősítő Bizottsága (EBBB) által kiadott elfogadói határozattal az előállított Egri Bikavér Superior illetve Grand Superior kategóriában. Ennek ellenőrzésére a Palackőr jogosult, aki az Eger Borműhely tagja, s akit 2 évente választanak a Borműhely tagjai. A Palackőr az a személy, aki az Eger palackkal kapcsolatos bírálati, dokumentálási, engedélyezési, ellenőrzési és rendelési feladatokat koordinálja, valamint kezeli az Egri Bikavér palack marketing hozzájárulásokkal kapcsolatos ki és befizetéseket.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu/Wineglass Communication