0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Egyiptom hazánk egyre fontosabb agrárpartnere

Közös egyiptomi-magyar mezőgazdasági szakbizottság felállításáról állapodott meg Nagy István agrárminiszter és Esszajid Elkoszajar, az Egyiptomi Arab Köztársaság mezőgazdasági és talajjavítási minisztere a két tárcavezető csütörtöki budapesti találkozóján.

Nagy István agrárminiszter az egyeztetésen arra hívta fel a figyelmet, hogy a két ország egyre több területen működik együtt, ami nemcsak a mezőgazdaság, hanem a gazdák számára is előnyös. A tárcavezető példaként említette az oktatást, a vízgazdálkodást, a vetőmagtermesztést és az állattenyésztést is.

A miniszter kiemelte, a mezőgazdaság stratégiai ágazattá válik mindenhol a világban, az élelmiszeripar és az ivóvíz kérdése fogja meghatározni az előttünk álló időszakot. Az éghajlatváltozáshoz pedig az egész agráriumnak alkalmazkodnia kell. Az aszály és az állatbetegségek ugyanis nem állnak meg a határokon, ezért közös válaszokat kell adnunk az előttünk álló kihívásokra, amihez a legszélesebb körű nemzetközi együttműködés szükséges – tette hozzá.

Nagy István nemzeti kincsnek nevezte hazánk genetikai sokféleségét, egyúttal arra is kitért, hogy Magyarország a világ egyik legnagyobb vetőmagexportőre.

Kifejtette, a hazai tudást és tapasztalatot készek vagyunk megosztani Egyiptommal is.

A megbeszélésen Esszajid Elkoszajar egy egyiptomi-magyar mezőgazdasági szakbizottság felállítására tett javaslatot, ami hozzájárulna a két ország agrárkapcsolatainak elmélyítéséhez és a megszerzett nemzeti tapasztalatok átadásához. A miniszter a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodást tartja az egyik legfontosabb feladatnak, ami komoly kérdések elé állítja az agráriumot is, szerinte a mezőgazdaság és élelmiszeripar nemcsak stratégiai, hanem nemzetbiztonsági kérdés is. Hangsúlyozta, Egyiptomban a lakosság 25%-a él az agráriumból, ami a GDP 15-16 százalékát teszi ki, az exportnak pedig a 17%-át adja. A találkozó végén a miniszterek tárcaközi halászati együttműködésről szóló egyetértési szándéknyilatkozatot írtak alá.

Forrás: AM sajtóközlemény