Back to top

A faültetés élhetőbb jövőnk záloga

Az Országfásítás részeként az Agrárminisztérium 2020-ban Településfásítási Programot indított el a 10 ezer fő alatti települések számára, amelynek célja a településeket egészségesebbé, élhetőbbé tenni - emelte ki az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Úriban, a Településfásítási Program keretében tartott faültetésen.

Tarpataki Tamás emlékeztetett arra, hogy az Agrárminisztérium 2019-ben Országfásítási Programot hirdetett az ország fával borított területeinek növelése érdekében. Kiemelt kormányzati célkitűzés a meglévő erdők megőrzése, és a fával borított területek növelése.

A helyettes államtitkár beszédében kiemelte, a Vidékfejlesztési Program támogatásait az Agrárminisztérium 2019-ben úgy módosította, hogy az jobban felhasználható legyen a kedvezményezettek számára, már az önkormányzatok is pályázhatnak, így az erdőtelepítési kedv jelentősen megnövekedett.

Ez idő alatt a Programban 39 ezer hektár új erdő és faültetvény létesítésére nyújtottak be igényt, amiből 11 ezer hektár ültetése már meg is valósult

– egészítette ki. Az erdőtelepítési támogatásokra az átmeneti időszakban is, 2022. december 31-ig lehet pályázni.

A kormány úgy döntött, hogy a lehető legmagasabb mértékű társfinanszírozást nyújtja a Vidékfejlesztési Programhoz. 2022 után is, az új KAP indulása során is az erdőtelepítések támogatásának intenzív folytatását tervezzük, ugyanis az a célunk, hogy több erdőnk legyen – mondta a helyettes államtitkár.

Úgy fogalmazott, jó látni, hogy gazdáinkban megvan a hosszú távú tervezés igénye, mert aki fát ültet, az a jövőbe fektet be. A Településfásítási Program és Vidékfejlesztési Program erdőtelepítési sikere azt mutatja, hogy a magyar vidék bízik a jövőben.

Czerván György, a térség országgyűlési képviselője kiemelte, hogy a Településfásítási Program két ütemében már közel 1400 településen ültetnek el fákat, ehhez csatlakozott most Úri is. Üdvözlendő, hogy több ilyen faültetésen vehetett részt, és kívánja, hogy az akció folytatódhasson a mostani időszak lejárta után is. Egy év alatt ugyanis egy fa egy négytagú család oxigénellátását biztosítja – tette hozzá.

AM Sajtóiroda

Forrás: 
AM közlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Tűzifaprogram: átcsoportosítják a készleteket

Nagyon nagy az érdeklődés a Tűzifaprogram iránt, ezért az állami erdészetek az erdőkben gazdagabb vidékekről faanyagot szállítanak át oda, ahol kevesebb az erdő vagy többen élnek – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

Október közepétől kezdődik a közvetlen támogatások előlegfizetése

Október 17-től Magyarország - az elmúlt évekhez hasonlóan - a közvetlen támogatások esetében megindítja az előlegfizetést a gazdálkodók számára.

Fogadóépület várja a Rám-szakadékba látogatókat

A Visegrádi-hegység egyik frekventált kirándulóhelyén, a Rám-szakadékban információs és elsősegély-központot adott át a területet és a környező erdőket kezelő Pilisi Parkerdő - mondta el az erdőgazdaság szóvivője szerdán az MTI-nek.

Erdőgazdálkodás a Kelet-Nyírségben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Nyírségben, az ország egyik legnagyobb homokvidékén gazdálkodik a NYÍRERDŐ Zrt. Nyírbátori Erdészete. A térségben meghatározó fafaj a Nyírség aranyaként számon tartott akác, ami az erdészet tevékenységében, eredményességében is kiemelt szerepet játszik. A homoki területekre jellemző természeti értékeken kívül számtalan kulturális érdekesség várja a környékre látogatókat.

Megnyílt a KÁN Egyetemi napok

A magyar állattenyésztés megért számos hullámvölgyet és sikert, az állattenyésztők egyszerre optimisták és borúlátók, pedig az elmúlt 150 év bizonyítja, hogy mindennel képesek megbirkózni.

Mától folytatódik a földértékesítési program

Újabb, 10 hektárnál kisebb földterületeket hirdetett meg értékesítésre a Nemzeti Földügyi Központ. A szántókra, rétekre és legelőkre a korábbi eljárásokhoz hasonlóan, a jogszabályban foglalt feltételeket figyelembe véve lehet elektronikusan vételi ajánlatot tenni.

Rendkívüli támogatás a baromfi- és sertéskoca tartóknak

Az orosz-ukrán háború következményei által leginkább sújtott termelők támogatására – az uniós tagállamok, köztük Magyarország nyomására - 500 millió eurós rendkívüli európai uniós mezőgazdasági válságkezelési csomag született tavasszal.

A magyar állattenyésztés a magyar kultúra része

Több, az állattenyésztőket kedvezően érintő kormányzati intézkedést, illetve tervet is bejelentett Nagy István agrárminiszter szeptember 29-én, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Kaposvári Campusán, ahol második alkalommal rendezték meg az Állattenyésztők Napját a KÁN Egyetemi Napok keretében.

Keresik Magyarország ételét - főszerepben a hazai alapanyagok

A minőségi magyar élelmiszerekre hívja föl a figyelmet a Magyarország étele 2023 szakács- és főzőverseny - mondta az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten, az esemény sajtótájékoztatóján.

Ne a támogatás legyen az állattartó jövedelme!

A jövőben az állattenyésztésnek és az állattartásnak különböző feladatokra kell fókuszálnia. Erről Nagy István agrárminiszter beszélt a KÁN Egyetemi Napok nulladik napján, Kaposváron az Állattenyésztők napja alkalmából tartott tanácskozáson.