0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Ránctalanító arcpakolás dióval és mákkal: a hideg ellen is védi a bőrt

A diót és a mákot elsősorban élelmiszerként használjuk, ezen élelmiszerek azonban legalább annyira hasznosak a szépségápolásban, mint a konyhában.

A hideg időszak beköszöntével kiemelt figyelmet kell fordítanunk az arcbőr hidratálására, mivel a kiszáradás idő előtti ráncosodáshoz vezethet.

A bőr legfelső rétegét epidermisznek hívjuk, amit a hidrolipid filmréteg borít. Ez a réteg felelős a rugalmasságért, és ahogy idősödünk, egyre inkább veszít ebből a tulajdonságából, pláne ha olyan külső hatások érik, melyek miatt kiszárad.

Ezért fontos a hidratálás, nehogy a keletkező ráncok túlságosan elmélyüljenek, a bőr pedig érzékennyé váljon.

Vessük be a házi praktikákat!

Nemcsak a gasztronómiában használhatjuk a mákot és a diót, hanem arcpakolást is készíthetünk belőlük, ugyanis esszenciális zsírsavtartalmuk miatt segítenek a bőrnek ellenállóbbá válni. Emellett rengeteg értékes tápanyag van még bennük, például E- és B-vitamin, melyek a sejtregenerálódásban játszanak nagy szerepet – erről a Coloré cikkében olvashat bővebben.

Az említett pakoláshoz tehát őröljük finom porrá az alapanyagokat, keverjünk hozzá egy kanál natúr joghurtot (ami hámlasztó hatása miatt fontos) és egy negyed evőkanálnyi shea vajat.

A keveréket arcmaszkként vigyük fel a megtisztított bőrre, és 10-15 percig hagyjuk hatni. Hetente egy-két alkalommal érdemes használni, hogy tartós hatást érjünk el vele.

Forrás: Colore.hu