Back to top

Talajcentrikus szemlélettel

A technológia drága, de megéri, mert kíméletes műveléssel megállítható a talajvesztés, nő a talaj humusztartalma, üzemanyagot lehet megtakarítani, és ami a legfontosabb: óvjuk a talajt. Egybehangzóan ezeket tapasztalják azok a gazdálkodók, akik jó ideje felhagytak a konvencionális műveléssel.

A bácsbokodi Albert Agro EV 1991 óta művel saját földeket. Nyolc-kilenc évi gazdálkodás után kristályosodott ki stratégiai célként, hogy olyan művelési módra álljanak át, amivel meg tudják őrizni a talajban a vizet, a szenet, a humuszt, sőt, akár növelni is lehet a mennyiségüket, emlékezett vissza Hegedűs József tulajdonos.

Ma már 500 hektárt hasznosít a vállalkozás, aminek egy része saját, más része bérelt.

A családtagokkal alkotott laza konzorcium az ezredforduló táján indult el a szántás nélküli technológia irányába, ami az ő esetükben a forgatásos művelés teljes leváltását jelentette. Öt év elteltével kísérleti céllal még konvencionálisan művelték a terület egy részét, de 2006 óta sem eke, sem más hasonló eszköz nem járt a földjeiken.

Repce őszi kultivátorozása a bácsbokodi gazdaságban
Repce őszi kultivátorozása a bácsbokodi gazdaságban
Fotó: Albert Agro EV

Amíg a magyar piacon nem voltak elérhetők a megfelelő gyári eszközök, saját maguk barkácsoltak. A sekélyműveléssel és a minimumvetéssel kezdték, majd később lazítókat is használtak mint alapművelő eszközöket.

Az általuk művelt területek humusztartalma jelentősen nőtt, a csapadék beszivárgása felgyorsult, a párolgása pedig csökkent. A tömörítés a fölső evaporált réteg alatt 4-5 centivel megy végbe, így a szél és a nap nem tudja olyan könnyen elvinni a nedvességet a talajból.

Megtöbbszöröződött a földigiliszták száma.

A termelés jövedelmezősége az átállással folyamatosan nő. Az első 6-7 évben 10-35 százalékkal nőttek a hozamaik. Természetesen, később ilyen volumenű növekedésre nem lehet számítani, de már az is szinte megfizethetetlen, hogy a talaj folyamatosan jól művelhető.

A Mezőfalvai Zrt. 2007-ben tért át a kíméletes talajművelésre – mondta el Zoványi György, a vállalat növénytermesztési igazgatója. Klasszikus szántást csak ott végeznek, ahol muszáj a technológia miatt. A szántást elmunkálóval végzik, a lazítást is rögtön zárják, a kultivátorozást hengerezés követi. Nem hagynak időt a talaj kiszáradására, és csak akkor hajtják végre a műveleteket, ha minden feltétel adott hozzájuk, nem erőltetik, ha nem muszáj.

Úgynevezett keveréses művelést alkalmaznak, vagyis nem fordítják a talajt, hanem összekeverik a szármaradványokkal. Csökkentették a kemikáliák használatát, amit azért tudtak megtenni, mert ennyi növény mellett jobb a talajhigiénia, mint a szűk vetésforgókban. Jó pár kétszikűt termelnek, a vetésváltás szabályait nem rúgják fel.

Tavaly talajhőmérést végeztek egy közeli gazdaságban, ahol hasonló műveléssel próbálkoznak. A konvencionális parcellán, szántott talajon 39 Celsius-fokot mértek a felső 20 centiméteren, míg mellette, a mulcstechnológiával művelt részen mindössze 23 fokot.

A morzsaszerkezet, a por és a rögfrakció aránya nagyban befolyásolja, hogy az erőgépnek mekkora teljesítményt kell kifejtenie. Az üzemanyag-felhasználásban 20-25 százalékos csökkenést tapasztaltak, és az eszközök kevésbé használódnak.

A társaság vezető­je szélsőségesen aszá­lyos években is reálisnak tekinti a 20-40 százalékos terméstöbbletet a kon­vencionális műveléshez képest.

A technológia hátulütőiről szólva kiemelte, hogy nagyon drága hadba állítani. Ők két évtized jövedelmét forgatták vissza, hogy megvalósítsák.

„Nem növénycentrikus, hanem talajcentrikus a szemléletünk” – hangsúlyozta Hegedűs János. Felidézte a hihetetlenül csapadékos 2010-es évet, amikor más gazdálkodók hatalmas költséggel szántottak, aztán a hantokat képtelenek voltak szétművelni. Tavaszra a víz és a szén jelentős része elszökött a talajokból, és emiatt csak vontatottan, hiányosan kelt a tavaszi vetés.

Németh István a Győr-Moson-Sopron megyei Rábcakapiban gazdálkodik. Az 1993-ban megkezdett gazdálkodás kezdete óta az a fő szempont, hogy ennek során ne mérgezzék a talajt. A konvencionális gazdálkodásban elterjedt módszerek helyett baktériumkészítményeket, rezet és ként használnak, kezdettől fogva. Rendkívül jó tapasztalataik vannak velük.

Az első bejelentett földjük humusztartalma egy év alatt 1 százalékkal nőtt.

„Ezt tudja a talaj, ha gyógyulni kezd” – fogalmazott Németh István. A termés mennyiségéről a következőképpen vélekedik: „Ne akarjunk annyit termelni, mint egy konvencionális gazdálkodó, aki mű­trágyával termel. A mi termékeink tárolhatósága és minősége – legalábbis zöldségek esetében – jobb.”

A gazdaságban használt szerek listája hosszú, és bár mindegyik szerepel a Biokontroll és a Nébih weboldalán, Németh István inkább a saját szemének hisz, ezért referenciát kér a döntéseihez. Mielőtt új szert próbálna ki, más termelőket kérdez a tapasztalataikról, vagy mintát kér a gyártótól. Már az is beszédes, ha egy cég ódzkodik ettől. Tapasztalatai szerint az ő ajánlataikkal nem is érdemes tovább foglalkozni.

„Mi a tábláink közel 60 százalékával semmit nem csináltunk ősszel, az egyetlen kivétel a következő évi cukorrépavetések mélylazítása volt. Ennek ellenére nevetséges talajmunkaköltséggel vetettük a borsót, a kukoricát, a szóját és a napraforgót.”

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2021/48 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A szántóföldi precíziós gazdálkodást népszerűsítették a Közép-Duna mentén

A precíziós gazdálkodás lehetőség: a gazdálkodás hatékonyságának növelésére, az inputanyagok optimális felhasználására, és mindezek eredményeként a vidék jövedelemtermelő képességének fokozására. A Bakodpusztai Gazdafórumon példákon keresztül és számokkal alátámasztva mutatták be a precíziós gazdálkodás előnyeit.

Megújult a gödöllői Arbo Park

A Pilisi Parkerdő megújította egyik leglátogatottabb turisztikai központja, az Arbo Park elnevezésű gödöllői erdészeti arborétum turisztikai szolgáltatásait - közölte az erdőgazdaság szóvivője kedden az MTI-vel.

Növényi étrenddel csökken a bélrák kockázata a férfiaknál

A növényi alapú étrend 22 százalékkal csökkentheti a férfiak bélrákkockázatát egy új kutatás szerint - idézte a The Guardian online kiadása egy nagyszabású amerikai tanulmány eredményeit.

Veszítenek illatukból a virágok

A növények többek között virágillattal vonzzák beporzóikat. Ám a hőmérséklet növekedésével veszíthetnek illatukból a virágok. Egy kutatócsoport 5 °C-os felmelegedést szimulált, és ennek több haszonnövényre és rovarfajra gyakorolt hatását tanulmányozta. A hatás a szamóca esetében volt a legerősebb.

Beruházási vidékfejlesztési támogatások

A KAP Stratégiai Terv keretében, a korábbi támogatási ciklusokhoz hasonlóan, ismét fontos szerepet kapnak a beruházás típusú beavatkozások, amelyek nagymértékben hozzájárulnak a versenyképes mezőgazdaság és élelmiszer-előállításhoz, illetve vidékfejlesztéshez.

Terület- és állatlétszám-alapú zöld támogatások

A mezőgazdasági termelést a megváltozott környezeti feltételekhez kell igazítanunk. Az Agrárminisztérium a környezet- és klímatudatos mezőgazdaság fejlesztésének folyamatában ezt úgy fordíthatja gyakorlattá, hogy kötelező és korlátozó szabályok helyett még nagyobb hangsúlyt fektet önkéntes és ösztönző jellegű programokra.

Terjed az évelő rizs Kínában és Ugandában

Pár évvel ezelőtt sikerült egy bőtermő évelő rizsfajtát létrehoznia az Illinoisi, a Yunnani és a Queenslandi Egyetem közös kutatócsoportjának. A fajta létrehozásához egy háziasított ázsiai egynyári rizst keresztezek egy Afrikából származó, ott vadon élő évelő rizzsel.

Aszálycsillapítók: a jövő agrármenedzserei

A MATE és a Debreceni Egyetem vegyes csapata, az Aszálycsillapítók nyerték az idei Agrovirtus vetélkedőt. Az ágazat tehetséggondozó programjába összesen háromszáz agrárhallgató kapcsolódott be. Az első helyezett összeállítás egymillió, a második 500 ezer, a harmadikak pedig 300 ezer forintot nyert.

Veszélyben a Nagy-korallzátony állapota

A Nagy-korallzátony veszélyeztetett világörökségi helyszínné nyilvánítását javasolja az állapotát felmérő, ENSZ által támogatott misszió. Mint a hétfőn közzétett jelentésben figyelmeztetnek: gyors és hatékony klímavédelmi intézkedések nélkül a világ legnagyobb korallzátonya veszélyben van.

Pesten nagyobb számban száradnak ki fák, mint Budán

Habár talán kevésbé feltűnő, mint a parkok megszokott zöld gyepszőnyegének sárgára égése, de az elmúlt hetekben sajnos gyakoribb lett a teljesen elszáradt, vagy a még zöld, de szárazon zörgő levelekkel vegetáló fák látványa is.