Back to top

Ideiglenesen leállította a termelést Románia legnagyobb műtrágyaüzeme a magas energiaárak miatt

Ideiglenesen leállította a termelést Románia legnagyobb műtrágyaüzeme, a Marosvásárhely határában levő Azomures a magas gáz- és villamosenergia-árak miatt - közölte hétfőn a vállalat.

A dokumentum Harri Kiiskit, az Azomures vezérigazgatóját idézte, aki kifejtette, hogy a villamosenergia, de főleg a földgáz magas ára miatt kénytelenek ideiglenesen leállítani a termelést, hiszen nem folytatható az üzem fenntartható működése a jelenlegi körülmények között.

A vezérigazgató szerint Európa-szerte hasonló intézkedéseket hoztak más gyártók is, és közölte, hogy a termelés újraindítása főként a földgáz árától függ.

Közölte, hogy az ügyvezető vezetésnek a termelés felfüggesztéséről szóló döntését elfogadta az igazgatótanács, és nyomatékosította: a döntésnek nincs hatása az alkalmazottakra, akik továbbra is bejárnak dolgozni. Ebben az időszakban azokra a karbantartási munkálatokra összpontosítanak, amelyeket a hideg hónapok alatt is el tudnak végezni.

Fotó: pixabay.com

Hozzátette: arra számítanak, hogy január és február kritikus hónapok lesznek.

Emlékeztetettek, hogy az Azomures Románia egyik legnagyobb gázfogyasztója, ő használja el az éves román gázfogyasztás 10 százalékát és a romániai farmok mintegy felét látja el műtrágyával.

Úgy vélik, hogy az Azomures a román élelmiszeripar biztonságának az egyik alappillére, ezért arra kérték a bukaresti parlamentet és a kormányt, hogy idejében enyhítsék a gáz magas ára okozta nehézségeket, hogy az ország élelmiszerellátási biztonsága ne kerüljön veszélybe 2022-ben.

A 2012 óta a svájci Ameropa csoport tulajdonában levő üzem 1100 dolgozót foglalkoztat. Tavaly 12 százalékkal, 1,836 milliárd lejre (1 román lej 73,55 forint) nőtt az árbevétele, veszteségét a 2019-ben jegyzett 96 millió lejről 28 millió lejre mérsékelte.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Nem csak az agráriumban hasítanak a beruházások

A nagyobb vállalkozások csaknem fele hajtott végre jelentősebb, legalább 10 millió forint értékű beruházást az elmúlt két évben – derül ki a Magyar Bankholding kis- és középvállalkozásokat vizsgáló kutatásából. A felmérés alapján a beruházási kedv továbbra is magas, a megkérdezett vállalkozások több mint egynegyede tervez további beruházást a következő egy év során.

A tüntetést le kellett fújni, helyette egy póréhagymával üzentek

A Nemzetközi Zöld Hétnek több mint egy évtizede klasszikus, nem hivatalos kísérőrendezvényei a tüntetések, a Berlin utcáin a Bundestag elé vonuló traktorok. Idén a járvány miatt máshogy kellett megoldani, de ötletből nem volt hiány, a főszereplő egy póréhagyma volt.

Nehéz beruházási döntést hozni

Bőséges beruházási források állnak rendelkezésre a mezőgazdasági vállalkozások fejlesztésére, a koronavírus-járvány miatt azonban megdrágult az igénybevételük. Az építőanyagok és az energia árának megugrása pedig kockázatossá teszi a beruházást.

Tehénbabbal elhagyható a műtrágyázás

A tehénbab képessége a jótékony baktériumok megkötésére nem tűnt el a modern mezőgazdasági gyakorlatokkal - derül ki a Kaliforniai Egyetem (University of California, Riverside - UCR) új kutatásából. Vetésforgóban alkalmazva segíthet kiváltani a költséges és környezetkárosító műtrágyák használatát.

Új vezetők a Borsodinál

A Borsodi Sörgyár idén januártól átalakította ellátási láncért felelős csapatát. Plamen Angelov Denchev, aki korábban a Molson Coors bolgár Haskovo sörgyárát irányította, tavaly év vége óta tölti be az ellátási lánc igazgatói szerepet a vállalatnál, míg Ofella Ildikó január elsejétől csatlakozott gyárvezetőként.

10,1 százalékkal nőttek a keresetek tavaly novemberben

A múlt év novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 482 400, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 320 800 forint volt, mindkettő 10,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Kitől mire számíthatnak – agrárgazdasági eredménykimutatás

„Megvédjük a magyar földet, kiállunk a magyar gazdákért” címmel adott ki a kormány tájékoztató füzetet, amelyet Nagy István agrárminiszter, Nyitrai Zsolt, kiemelt ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, Győrffy Balázs, a NAK és Jakab István, a MAGOSZ elnöke mutatott be. Ez a kiadvány az első a kormány ágazati eredményeket bemutató sorozatából.

2010 óta két és félszeresére nőtt a magyar konzervipar eredménye

A magyar konzervipar eredménye 2010 óta két és félszeresére nőtt, és erősödött az ágazat exportképessége is - jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az EKO Konzervipari Kft. több mint 3,2 milliárd forint értékű kapacitásbővítő fejlesztésének támogatói okiratátadásán hétfőn Nyíregyházán.

Közeleg az élelmiszerlánc-felügyeleti díj befizetésének határideje

2022. január 31-ig be kell fizetni az élelmiszerlánc szereplőknek a 2021. évre vonatkozó élelmiszerlánc-felügyeleti díj második részletét. A Nébih szeretné felhívni az érintettek figyelmét, hogy a kötelezettség teljesítésének gördülékeny azonosítása érdekében fokozottan ügyeljenek a megfelelő, 30006016-tal végződő tematikus számlaszám használatára.

Jelentős pusztítást okozhat Brüsszel ámokfutása az agráriumban

A Wageningeni Egyetem és Kutatási Központ (WUR) tanulmánya szerint súlyos következményekkel járhat az uniós élelmiszertermelésre, a gazdaságokra és a vidékre nézve az Európai Bizottság „Termőföldtől az asztalig” (F2F) és Biodiverzitás stratégiája. Sok gazdát tönkretennének, a termelést korlátoznák, az üvegházhatásúgáz-kibocsátás pedig nem csökkenne érdemben.