Back to top

Turistaszállás karbonlábnyom nélkül

A Telki határában található Anna-lak még a 20. század elején épült, ám a hajdani erdészlak évtizedekig zárva volt a túrázók előtt. A közelmúltban a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program segítségével felújították, így újra várja a Budai-hegységben túrázókat.

A tölgyekkel körülvett, napfényes és mintegy ötezer négyzetméteres réten álló Anna-lak magával ragadó hangulatát jól jellemzi, hogy a Fekete István-regények illusztrátora, Csergezán Pál szeretett alkotóhelye és kívánsága szerinti végső nyughelye is itt található. A közismert természetfestő síremlékét a tisztás szélén álló fák őrzik.

A korszerűsítés előtt az Anna-lak egyidőben csak 10 fő számára nyújtott szállást, a Pilisi Parkerdő fejlesztéseinek köszönhetően azonban már négy szoba alkalmas az éjszakai pihenésre.

Így a pótágyazással akár egy kisebb osztály (20-22 fő) többnapos kirándulásának, környezeti nevelési programjának is helyszíne lehet. A több vendég kiszolgálása érdekében a vizesblokkok száma egyről háromra nőtt, a konyha és a szobák pedig új bútorokat kaptak, ezáltal komfortosabb körülmények várják az ide látogatókat. A környezeti fenntarthatóságot szem előtt tartva, a ház áramellátását teljes egészében megújuló energiából, napelemek segítségével biztosítják, 2,8 kW összteljesítménnyel.

Bővebb információk: www.parkerdo.hu

Forrás: 
A Mi Erdőnk
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a A Mi Erdőnk 2021/4 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Október elejétől ebzárlat és legeltetési tilalom Békés megyében

Ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el október 1. és 21. között Békés megye közigazgatási területén a Békés Megyei Kormányhivatal, mert a rókák veszettségének megelőzése érdekében csalétek-vakcinákat helyeznek ki repülőgépes kiszórással - közölte a békési önkormányzat kedden az MTI-vel.

Dolgoznak az erdészetek a tűzifaigény kielégítésén

Jelenleg 800 brigád, több mint 3000 fakitermelő és csaknem 1000 erdészeti munkagép dolgozik az igények mielőbbi teljesítésén a Tűzifaprogramban – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter. Az ország legnagyobb részén már elkezdődtek a szállítások is. A főváros környékén, illetve az Alföldön a legnagyobb az érdeklődés.

Egy gleccserrel szegényebb lett Németország

A tudósok a héten jelentették be, hogy az Alpokban található Schneeferner déli részén extrém forrónak bizonyult a nyár, ami meggyorsította az itt lévő gleccser eltűnését.

A hétvégén rendezik meg a 30. Európai Madármegfigyelő Napokat Magyarországon

A hétvégén rendezik meg a 30. Európai Madármegfigyelő Napokat Magyarországon (EMN), melynek során a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) mind a 19 megyében és Budapesten 61 helyszínen várja az érdeklődőket.

Mintegy 280 tonna hulladékot gyűjtöttek be a Tisza ukrajnai forrásvidékén

Mintegy 280 tonna hulladékot gyűjtöttek be a Tisza ukrajnai forrásvidékén a Diageo és a PET Kupa közös Call-Action programjának köszönhetően - közölték az MTI-vel a szervezők a folyók világnapja alkalmából.

A gazdák végzik a legjelentősebb közszolgáltatást a környezet védelmében

Tánczos Barna, a román kormány környezetvédelmi vízügyi és erdészeti minisztere szerint a gazdák végzik a legjelentősebb közszolgáltatást a környezet védelmében.

A természet megóvása kiemelt feladatunk

Rendkívül nagy szükség van a védett természeti területekre, hiszen ezek fizikai és mentális egészségünk zálogai – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a 34. Természetjárók Napján, Dobogókőn.

A klímaváltozás miatt a tavak kevésbé kékülnek

Ha a globális felmelegedés folytatódik, a kék tavak világszerte zöldesbarna színűvé válhatnak - derül ki egy új tanulmányból, amely a tavak színének első globális leltárát mutatja be. A tavak vízszínének változása az ökoszisztéma egészségének romlását jelezheti. Az új kutatás a Geophysical Research Letters című folyóiratban jelent meg.

Szoros küzdelemmel zárult az Ifjú Kócsagőr Program döntője

A kilencedik éve meghirdetett országos vetélkedőn az egyes nemzeti park igazgatóságok legjobb ifjú kócsagőrei mérték össze rátermettségüket és szakmai ismereteiket – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a 2022. évi Ifjú Kócsagőr Program záróünnepségén, Dévaványán.

Arborétum az egykori kukoricaföld helyén

Immár 35 éve annak, hogy a Kecskeméti Arborétum telepítési munkái elkezdődtek Bács-Kiskun megye székhelyének északnyugati peremén. Megálmodója, dr. Gőbölös Antal Bedő-díjas erdőmérnök a mai napig őrző szemeivel figyeli az arborétum életét. A KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. által létrehozott és fenntartott 62 hektáros növénygyűjtemény mintegy 900 fa- és cserjefajból áll, megismerésüket számtalan információs tábla segíti.