0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Felhívás az önellenőrzés keretében végzett laboratóriumi vizsgálat fontosságára a ToBRFV fertőzés megelőzése érdekében

A paradicsom barna termésráncosodást okozó ToBRFV károsító terjedése valós veszély Magyarországon is, idén 4 különböző helyen mutatták ki a jelentős gazdasági kárt okozó vírust. A fertőzés elleni védekezés csak hatékony prevenciós intézkedésekkel valósítható meg, ezért a Nébih felhívja a paradicsomtermesztő gazdák figyelmét az önellenőrzésen alapuló laboratóriumi vizsgálat fontosságára.

Aki a megfelelő megelőzést elmulasztja, annak számolnia kell a károsító megjelenésének kockázatával, ez esetben azonban már csak az állomány megsemmisítése az egyetlen lehetőség a vírus elpusztítására és terjedésének megakadályozására.

A prevenciós eljárások egyik alapvető mozzanata az egészséges vetőmag használata.

A paradicsom vetőmag Európában növényútlevél-köteles, harmadik országból történő behozatala pedig növényegészségügyi bizonyítványhoz kötött. Ezek az előírások megfelelő betartásuk esetén jelentősen csökkentik egy esetleges fertőzés kockázatát, azonban a felelősséggel gondolkodó gazda ennél többet is tehet, önellenőrzés keretében végzett vizsgálattal tovább csökkentheti a kockázatot. A ToBRFV esetében ez a vetőmag tételes laboratóriumi ellenőrző vizsgálatát jelenti. Az eddigi ellenőrzési tapasztalatok azt mutatják, hogy a magyar gazdák komolyan veszik a vírus jelentette kockázatot, és élnek a laboratóriumi vizsgálat lehetőségével. Ezen vizsgálatokat gyakran külföldi, elsősorban holland magán laboratóriumokban végeztetik, amelyek ugyan megfelelő akkreditációval rendelkeznek, de az általuk elvégzett munka mégis kívánnivalót hagy maga után. A Nébih tapasztalatai szerint az eredményközlés hosszadalmas, a vizsgálati díj pedig egyáltalán nem olcsó.

A vizsgálati eredményközlés sem mindig felel meg az akkreditációs előírásoknak. 

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) minden tekintetben a gazdák érdekeit szolgáló vizsgálatokkal rendelkezik.

A munkavégzés

  • gyors, akár egy-két napon belül rendelkezésre áll az eredményközlő, szemben a holland példával, ahol egy hónap is eltelt a megrendeléstől az eredményközlésig
  • kedvező árú, jelentősen olcsóbb, mint a külföldi laborok
  • mindig az aktuális, nemzetközileg elismert protokoll alapján történik, folyamatosan frissítve, modernizálva az alkalmazott módszertant.

A fentieknek köszönhetően az eredmények megbízhatóak.

Európában minden laboratórium köteles értesíteni a nemzeti hatóságot, ha olyan vizsgálati eredményt tapasztal, amely bejelentésköteles. A zárlati károsítók, köztük a ToBRFV is ide tartozik, vagyis bejelentésköteles. A Nébih laboratóriumaiból egy esetleges pozitív vizsgálati eredményről azonnal és első kézből értesül a hatóság, így a legrövidebb időn belül megtehetőek azok az intézkedések, amelyek a fertőzés blokkolására, illetve a gazdasági kár mérséklésére szolgálnak.

Külföldi laborvizsgálat esetén szintén megtörténik a hatóság értesítése, ez azonban jóval több időt vesz igénybe.

Ennek negatív következményei elsősorban az érintett gazdára, valamint a többi, ugyanezen növényt termesztő gazdára nézve kritikusak!

Mit érdemes tudni a hazai vizsgálatokról? 

A ToBRFV laboratóriumi vizsgálatát a minta típusától függően hazánkban két helyen végzik.

  • Vetőmagminták vírus vizsgálata Velencén: Nébih ÉLI Velencei Virológiai Laboratórium; cím: 2481 Velence, Ország út 23.; T: 06-22/589-240; e-mail: vvl@nebih.gov.hu
  • Növényi részek és a vetőmagminták viroid vizsgálata Budapesten: Nébih ÉLI Növényegészségügyi Diagnosztikai Nemzeti Referencia Laboratórium cím: 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145.; T: 06-1/309-1000/1814; 06-1/309-1000/1877; e-mail: NDNRL@nebih.gov.hu

Milyen megelőző intézkedéseket tehet a termelő?

  • csak megbízható forrásból szerezzen be szaporítóanyagot
  • külföldi előállítású vetőmagoknál itthon végeztessen a vetés előtt laboratóriumi vizsgálatot 
  • végezzen önellenőrzést a növényállományban 
  • szigorúan tartsa be a termesztés és forgalmazás során az általános higiéniai szabályokat 
  • végezze el a használt eszközök, göngyölegek alapos és rendszeres fertőtlenítését

A prevenciós eljárásokon túl, fontos kiemelni, hogy a ToBRFV gyanú esetén a terjedés megakadályozása érdekében a termelőnek haladéktalanul értesítenie kell a területileg illetékes megyei kormányhivatalt.

Forrás: Nébih