Back to top

Hivatalosan is kinevezték Németország új agrárminiszterét

A „közlekedési jelzőlámpa” koalíció zöld színét képviselő Cem Özdemir a gazdák „legfőbb meghatalmazottja” kíván lenni, legalábbis így fogalmazott, amikor letette az esküt – számolt be róla az agrarheute.com portál cikke.

Cem Özdemir
Cem Özdemir
Fotó: © Raimond Spekking (via Wikimedia Commons)
„A mezőgazdaság ad formát az egész országunk tájainak. Számos helyen pedig a mezőgazdaságnak köszönhető, hogy a falvakban zajlik az élet, és érdemes vidéken élni” – fogalmazott a piros–sárga–zöld, vagyis szociáldemokrata–liberális–zöldpárti koalíció minisztere, Cem Özdemir.

Mint elmondta, az élelmiszerünk előállítói iránti nagy tisztelettel veszi át a hivatalt,

és egyik fő célja, hogy a gazdaságnak e kiemelkedően fontos szereplői segítséget kapjanak az őket érintő éghajlat-, környezet- és állatvédelmi feladatok sikeres megoldásához.

Egyúttal azt is kifejtette, hogy álláspontja szerint

a környezetvédelem és a mezőgazdaság között nem „vagy-vagy” a viszony,

és hangsúlyozta, hogy ebben megegyezik a véleményük az új környezetvédelmi miniszterrel, Steffi Lemkével.

„E két szakterületnek közösen kell választ adnia korunk hatalmas kihívásaira, a klímaválságra és az élővilág sokszínűségének fenntartására. A gazdák nélkül ez esélytelen. A mezőgazdasági üzemeknek pedig világos, és gazdaságilag is fenntartható jövőkép kell”

– fejtette ki. Ezzel egyúttal arra is utalt az új miniszter – írja az agrarheute.com –, hogy az előző ciklusban nem leplezett konfliktusok nehezítették a szociáldemokrata vezetésű környezetvédelmi, illetve a kereszténydemokrata miniszter által irányított agrárminisztérium közötti együttműködést. Most mindkét szakterületet zöldpárti miniszter fogja vezetni.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Költségoptimalizálás a Fruit Logistica jelszava

2023. február 8–10. között rendezik a világ legnagyobb zöldség-gyümölcs frissáru-kereskedelem tematikájú üzleti találkozóját Berlinben. A kiállítók hivatalos jelentkezési határideje már lejárt, de a szervezők közleménye szerint várólistára még fel lehet iratkozni.

Kata, a győztes hidegvérű

Hagyomány Kaposváron, hogy a térség jellemző lófajtáját fogatokban bemutatják, ahogy az is, hogy a magyar hidegvérűnek tenyészszemlét rendeznek. A KÁN Egyetemi napokon sem volt ez másképp. A Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület 15 tenyésztője, 36 magyar hidegvérű lóval volt jelen. 20 tenyészmén és 16 tenyészkanca, illetve 10 szopós csikó szerepelt a kiállításon.

Hogyan válhatna húzóágazattá az élelmiszertermelés?

Át kell gondolni az életképtelen, nemzetközileg versenyképtelen kisgazdaságok támogatását, mivel veszteség az ágazat számára. Ugyanakkor ösztönözni szükséges a termékpályák menti szerveződéseket.

Vége az ezer töltők korának

Egységesítik a mobiltöltőket, erről határozott az Európai Parlament kedden. Vége az ezer töltők korának, A C típusú USB-port lesz az új szabvány, amely töltéshez és adatátvitelhez is kiváló minőséget biztosít.

A kenyér útját járják végig a gyerekek a BASF oktatási segédleteivel

Szerintünk a mezőgazdaság a legfontosabb hivatás a világon – hirdeti évek óta a BASF. Az idén új kampányt indítottak, amivel a legfogékonyabb korosztály, a kisiskolások ismereteit szeretnék bővíteni a mezőgazdaságról. Első eredményeikről az Európában egyedülállóan korszerű Pano Pékségben tartott sajtótájékoztatón számoltak be.

A műtrágyákra kivetett exportvámok segíthetik az orosz költségvetést

Moszkva hamarosan a műtrágyákra kivetett exportvámokkal kompenzálhatja az olaj- és gázüzletágból származó bevételkiesést. Közben Putyin bírálta a meglévő uniós szankciókat, és „műtrágya ajándékokat” ígér.

Gyorsabban kerülhetnek piacra az új növényvédő szerek

Felgyorsíthatja a növényvédő szerek engedélyezését az, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) együttműködési megállapodást kötött a NEVEX Institute Kft.-vel - közölte a Nébih hétfőn az MTI-vel.

Vízcseppként vert hullámokat

Nem túlzok, ha azt állítom, hogy Dr. Szendrő Zsolt nyúltenyésztésben elért szelekciós, reprodukciós, viselkedési, tartási, állatjólléti, illetve hústermelési és húsminőségi kutatási eredményei jelentősen hozzájárultak a hazai és nemzetközi tenyésztés hatékonyságának növeléséhez. Ehhez egy életpályára, elhivatottságra és munkaszeretetre volt szüksége.

A méhész is vállalkozó 3.

Ez már a többedik cikkem, és végre elérek oda, hogy a méhészetről is elkezdjek beszélni. Az előző cikkek gondos után járást igényeltek több részletükben, mert hiába tudok valamit, ha le akarom írni, csak leellenőrzöm még egyszer. Ebben a cikkben erre nem volt szükség, ugyanis az elejétől a végéig kizárólag saját tapasztalatot írok le.

Október közepétől kezdődik a közvetlen támogatások előlegfizetése

Október 17-től Magyarország - az elmúlt évekhez hasonlóan - a közvetlen támogatások esetében megindítja az előlegfizetést a gazdálkodók számára.