0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Jó növényt jó helyre

Eddig azt gondolták a szakemberek, hogy azért célszerű hazai termesztésű növényeket ültetni, mert azok jól viselik a hideg telet és a meleg, aszályos nyarat. Ez az alapvetés napjainkra megváltozni látszik, mindenekelőtt a lágy szárú évelők esetében, hangsúlyozta Patkós István, a Beretvás Kertészet vezetője egy szakmai konferencián.

Az idei év száraz, aszályos tavasszal indult, utána nagyon csapadékos és hideg május következett. Ettől annyira dús lett a vegetáció, amilyet nagyon rég lehetett látni az országban. Olyan magvak keltek ki, amik korábban nem, a növények hosszan virágoztak. Angolszász területekre jellemző tavasz volt hazánkban.

A növények viszont lassan fejlődtek, ezért az évelőket termesztők sem tudták kielégíteni a vevői igényeket. Mivel az évelők gyökerei nem hatolnak nagyon mélyre, az aszály sokkal jobban megviseli őket.

Szélsőséges viszonyok

Az évelők szempontjából szélsőségesnek számító viszonyok közül elsőként a természetes környezeti tényezőket részletezte az előadó. Ezek közé tartoznak az időjárási tényezők, például a kiszámíthatatlan tél.

Már nem jellemző a téli hótakaró, pedig az lenne a legjobb az évelők számára. A téli csapadék mennyisége évről évre változik. A napfény erőssége is nagyon megváltozott az elmúlt években.

Például az árnyliliomoknak már minden évben leég, sárgás lesz a levélszéle az erős napsugárzástól, holott korábban ezt nem tapasztaltuk. Emellett a talaj szerkezete, kémhatása és minősége, az egymás mellett élő növények együttes hatása ugyancsak okozhat szélsőséges viszonyokat. Például egy lombos fa alá beültetett évelő esőárnyékot kap, ezért nem jut elegendő vízhez és tápanyaghoz.

Mesterséges tényezők is befolyásolják a környezetet. Egyebek mellett Patkós István azt a gondot emelte ki, amikor egy tájépítész olyan növényfajtát tervez, ami nem kapható vagy nem való hazai környezetbe. Az a kivitelező is ebbe a csoportba tartozik, aki csak túl szeretne lenni a munkán és odafigyelés nélkül helyettesíti a nem kapható növényfajtákat. A növény egy része nem a számára megfelelő helyre kerül.

A kertfenntartó is lehet „szélsőséges tényező”, mert egyeseknél a növények csak a fásszárúaknál kezdődnek, az évelőket fajtaismeret hiányában kikapálják.

Bizonyos esetekben a jogszabályok – a különböző engedélyek, uniós szabályozások – is szélsőséges viszonyokat okozó mesterséges tényezőknek tekinthetők. Példaként hallottuk, hogy a pampafű termesztését egész Európában egységesen tiltani akarják, mert invazív faj. A növénynek ez a tulajdonsága legfeljebb Spanyolországban valódi gond, hazánkban mindenki örül, ha túléli a tő a telet. Lényeges, hogy jó növényt kell jó helyre ültetni, bár ez néha még kihívás, emelte ki az előadó.

Különleges szélsőséges viszonynak számít maga a közterület, ahol az említett hatások hatványozottan mutatkozhatnak.

A közterületre ültethető növények jellemzői közül legfontosabbak a taposás-, a meleg-, a hideg- és a szárazságtűrés, a változó időjárás és a levegőszennyezettség, valamint a sekély és a gyenge minőségű termőréteg elviselésének képessége.

A közterületi növények legyenek minél jobb gyomelnyomók, takarják gyorsan a talajt, de azért ne terjedjenek agresszívan és legyenek könnyen fenntarthatók. Az az évelő tartható fenn könnyen, amelyik hosszú életű, jól tűri hazánk klimatikus viszonyait, köztük a hideg teleinket és a meleg nyarainkat, ápolási igénye minimális, az esetleges taposást követően gyorsan megújul, ugyanakkor mutatós, dekoratív, hosszú ideig nyílik, gyorsan megnevelhető a termesztésben, és olcsón, nagy mennyiségben beszerezhető a piacon.

Megfelelő talajba

Elvárásaink tehát vannak, de vajon melyik növény tud ennek megfelelni? Meghatározó jelentőségű az ültetés előtti és az azt követő ápolási munkák minősége, ugyanis ha a növény jól érzi magát, nő a versenyelőnye a gyomokkal szemben, jobban tűri a taposást és az emberi kártételt.

A kivitelező felelőssége, hogy megfelelő talaj-előkészítés után az adott fajtának való, gyommentes talajba kerüljenek az évelők. Sajnos a legtöbb esetben nem gyommentes talajt adnak át a telepítésre, ezért is nehéz később ápolni az évelőket.

A lágyszárú évelők nem tudnak versenyezni a tarackkal, az apró szulákkal és más agresszívan terjedő gyomokkal. Mivel határidőre kell átadni az egyes projekteket, a növények igényeit figyelmen kívül hagyva, szinte az év minden szakában ültetnek. Pedig a lágyszárú évelők ültetésére az ősz a leginkább alkalmas, mert akkor tudnak mélyebbre hatoló, megfelelő gyökérzetet fejleszteni, ami segíti az életben maradásukat. Fontos a telepítés utáni talajtakarás ásványi vagy szerves mulccsal. A fenntartásban nem az a lényeg, hogy állandóan működjön az öntözőrendszer, mert akkor a lágyszárú évelők gyökere soha nem hatol mélyre, csak a felső 10-20 centiméteres talajrétegben marad, ezért kevésbé viseli el a stresszt.

Közterületi fajtaajánlat

A közterületi telepítésre ajánlott fajok és fajták között újabbakat és régebben ismerteket is bemutatott Patkós István. Bevált évelők a nőszirmok (Iris), a magas termetű varjúhájak (Sedum spectabile-típusok), a sudárzsálya (Perovskia), melynek egyre újabb fajtái ismertek, a mindent elviselő – csak néha gombásodó – pálmaliliom (Yucca filamentosa), a macskamenta-fajták (Nepeta), illetve a levendulák (Lavandula).

Ez utóbbiak szépségének titka a meleg, száraz és nem túl vizenyős, levegős talaj. Ha szórófej mellé ültetik vagy csepegtető öntözést építenek ki a levendula köré, akkor az nagy eséllyel kipusztul a legyengült töveket megtámadó kórokozók miatt.

A pereszlény (Calamintha) szárazságtűrő évelő, nyár közepén hozza nem túl feltűnő, de hosszú ideig nyíló virágait. Mediterrán félcserje, sok fajtája van. Biodiverz kiültetésekben nagyon kedvelt, mert viszonylag hosszú életű, betegsége, kártevője nem ismert.

A fáklyaliliom (Kniphofia) Dél-Afrikából származó, régi klasszikus növény. Télálló, hosszú életű, jó talajtakaró és szárazságtűrő. Hosszan nyílik a nyár közepén. Sok színben és méretben kapható, szoliter és tömeges ültetésre is javasolt. Kártevője és kórokozója nem ismert.

A bőrlevélnek (Bergenia) már őszi és téli lombszínre, különböző virágszínre nemesített, sőt őszi virágzású fajtái is vannak. A növények hosszú életűek. Az előadó szerint többet kellene használni fajtáit az évelőkiültetésekben.

Az özönfű (Sporobolus) az egyetlen olyan észak-amerikai prérinövény, melynek illatos a virága, illata a korianderére emlékeztet. Jó talajtakaró, hosszú életű növény, virágzata laza bugákban áll. Nyár közepétől nyílik.

Kékeslilás virágú, Kelet-Ázsiából származó téltűrő, és színesebb virágú észak-amerikai, kevésbé fagyálló fajtái is ismertek az izsópfűnek (Agastache). Félcserjék, 40-120 centiméter magasak, aromás lombbal. Nyár közepétől őszig nyílnak.

Az őszi zsálya (Salvia greggii és hibridjei) az utóbbi néhány évben lett közkedvelt, folyamatosan nemesítik. Különösen szárazságtűrő félcserje, későn hajt ki, sokáig nyílik. Ha nincs erős fagy, november végéig virágzik. Hot Lips nevű fajtája a szakirodalom szerint a legtélállóbb, a virágai színével is játszik. Nagy melegben az egész fehérre színeződik, ha pedig csökken a hőmérséklet, a pirosas szín lesz a meghatározó. Kórokozója, kártevője nem ismert, ápolási igénye a tél végi visszavágás.

Hazai őshonos évelőink közül a sarlós gamandor (Teucrium chamaedrys) örökzöld törpecserje. Szegélyként, tömegben és kisebb csoportokban egyaránt mutatós, nyáron virágzik. Nem igényes, kevés a kártevője és a kórokozója is. A mutatós Teucrium × lucidrys hibrid házikertekbe ajánlott.

Az apróvirágú őszirózsa (Aster agera­toides) biodiverz kiültetésekben már használatos. Kelet-Ázsiából származik, nem a legszínpompásabb faj, de sok új fajtája van, köztük liláskék és sárga virágúak is. Sűrűn ültetik, erősen tarackol, szárazságtűrő, késő ősszel nyílik, gyomelnyomása és sótűrése is jó.

Az ernyős őszirózsa (Aster divarica­tus) Németországban az árnyéki kertekben kezd divatossá válni. A nyár második felében díszít, tömegben mutat jól. Szárazságtűrő, jó gyomelnyomó képességű, lassan terjed. Szeptemberben, októberben virágzik.

A közterületre javasolt évelők legtöbbje nem magyar fajta, ezen szeretnének változtatni a szakemberek.

A Magyar Dísz­ker­tészek Szakmaközi Szervezetével közös a cél, hogy minél több hazai származású évelőt ültessenek, mert azok jó tulajdonságaik mellett nem lesznek inva­zívak. Az említett új fajták közül viszont lehet, hogy némelyik azzá válhat, hangsúlyozta előadásában Patkós István.

Forrás: Kertészet és Szőlészet