0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A román gazdák állami támogatást kaphatnak műtrágyavásárlásra

A román hatóságok arra készülnek, hogy a jövő évben állami támogatást biztosítanak a gazdáknak műtrágyavásárlásra, miután a talaj tápanyagtartalmát növelő termék a nemzetközi piacokon, így Romániában is jelentősen megdrágult.

Erről pénteken Adrian Chesnoiu román mezőgazdasági miniszter nyilatkozott, aki közölte, hogy a jelenleg kidolgozás alatt levő jövő évi állami költségvetésbe belefoglalják ennek az intézkedésnek a költségeit is.

A miniszter szerint ez azért fontos, hogy a gazdák a megszokott mennyiségben használjanak műtrágyát, és ne csökkenjen a termés jövőre.

Közölte, hogy emellett ismét elkezdte munkáját az a tárcaközi bizottság, amely arra hivatott, hogy az Európai Unió piacán kívüli országokból érkező műtrágyaszállítmányokat engedélyezze. Ezzel azt akarják elérni, hogy növeljék a kínálatot, amely jelenleg túl kicsi, így a kereslet magas, a műtrágya ára pedig jelentősen, mintegy háromszorosára emelkedett.

Románia legnagyobb műtrágyagyártója, a Marosvásárhely határában működő Azomures üzem hétfőn jelentette be, hogy termelését ideiglenesen leállítja december 15-től a magas energiaárak miatt. Közölték, hogy a termelés újraindítása főként a földgáz árának alakulásától függ. Arra számítanak, hogy január és február kritikus hónapok lesznek. Az üzem egyelőre nem bocsátja el alkalmazottait.

Ezt követően Chesnoiu aggodalmának adott hangot és bejelentette, hogy a szaktárca vizsgálja, hogyan akadályozhatja meg a műtrágyatermelés csökkenését.

A szaktárca szerint amennyiben a gazdák nem használnak elegendő műtrágyát, akkor a jövő évi termés akár 30 százalékkal is visszaeshet.

Forrás: MTI