0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Karácsonyra is érdemes hazai édesvízi halat választani!

A magyar hal kiváló minőségű és egészséges. Erre hívja fel a figyelmet az Agrárminisztérium, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) és az Agrármarketing Centrum közös sajtónyilatkozatában. A kiemelt halfogyasztási időszakban érdemes tudatosan vásárolni, és lehetőleg itthon megtermelt édesvízi halakból készült ételeket tenni a karácsonyi asztalra.

Nagy István agrárminiszter kiemelte, a hazai halfogyasztás mintegy 35-40 százaléka a karácsonyt megelőző időszakra esik, ez egyes nagy haltermelők esetében akár az éves forgalom 60-70 százalékát is adhatja.

A halfogyasztás az elmúlt években lassan, de folyamatosan növekedett.

Az Agrárminisztérium azon dolgozik, hogy a jelenlegi egy főre jutó éves átlag halfogyasztás tovább bővüljön és ezen belül minél nagyobb arányban kerüljenek az asztalra magyar halak. A hamarosan induló MAHOP Plusz pályázat forrásai segítik a haltermelés megújítását és kapacitásnövelését, így csökkentve az ország importfüggőségét, mivel a koronavírus-járvány is megmutatta, hogy törekednünk kell az önellátásra. Az elmúlt években jelentős figyelmet szenteltek a halhúsminőségi kérdéseinek, a minőségi haltermékek elismerésének. Ennek eredményeként tavaly két magyar haltermék, a Szilvásváradi pisztráng, és az Akasztói szikiponty európai földrajziárujelző-oltalmat kapott, idén pedig a Balatoni hal és a Szegedi tükörponty szerezte meg az uniós elismerést. A tárcavezető bízik benne, hogy nemcsak karácsonykor, hanem az év minden napján, egyre többen választják a magyar halat.

A hazai termékek fogyasztásával ugyanis, nemcsak a magyar gazdaságot, hanem a magyar családok megélhetését is támogatjuk.

Németh István, a MA-HAL elnöke elmondta, hogy az idei év haltermés szempontjából országosan közepesnek mondható, ugyanakkor a kedvezőtlen időjárási körülmények ellenére lesz elég hazai hal karácsonyra. Hazánkban a legnagyobb mennyiségben termelt halfaj a ponty, amelyből tavaly közel 12 000 tonna piaci méretű korosztályt halásztak le a 26.000 hektáron gazdálkodó tógazdasági haltermelők, a második legnépszerűbb halfajunk az afrikai harcsa, ebből közel 4 000 tonnát termeltek a precíziós zárt rendszerekben. Karácsonkor is a ponty és az afrikai harcsa a legnépszerűbb hazánkban, ezeket követi a szürkeharcsa, a süllő, a busa, az amur és a kárász. Elmondható, hogy egyre több hal kerül feldolgozott, konyhakész formában a fogyasztók asztalára, ebben a kategóriában kiemelt az afrikai harcsa, a szálkamentes húsú hal jelentős része így kerül forgalomba. A hazai élelmiszerellátáson kívül az akvakultúra ágazat komoly szerepet vállal a horgászati célú természetes vizek telepítésében is, ahová évente 4-5 ezer tonna hal kerül kihelyezésre, így elmondható, hogy a horgászszervezetek a legnagyobb vevőink közé tartoznak.

A MA-HAL kiemelt céljai között szerepel a hazai haltermelés és értékesítés felerősítése, ennek érdekében a szervezetünk tavaly az Agrárminisztérium támogatásával elindította a rendszeres, legalább heti egy alkalommal történő halfogyasztásra ösztönző „HalPéntek” kampányát,

amelynek keretében a www.halpentek.hu weboldalunkon létrehoztunk egy karácsonyi halbolt keresőt, amin nem csak a halboltok, hanem a termelői halárusító pontok és megtalálhatóak. Aki magyar halat vásárol most Karácsonyra, az nem csak a hazai termelők munkáját segíti, hanem a földet is óvja, hiszen az itthon előállított édesvízi haltermékek mind környezetbarát és fenntartható termelésből származnak.

Ondré Péter, az AMC ügyvezetője elmondta, hogy a Kapj rá! halfogyasztást ösztönző kampány uniós célkitűzése volt az 5,7 kg/fő éves átlagos halfogyasztás 20%-kal való növelése, ami már négy 4 év alatt már 6,5 kg fölé emelkedett. A program indulása, 2017 óta csaknem 5 millió embert értek el, és 77 ezer adag ételt kóstoltattak különböző rendezvényeken – ismertette. Az édesvízi halfogyasztást népszerűsítő kampány hatékonysági vizsgálata is megmutatta, egyre többen választják az édesvízi halfajokat, amiben segítséget nyújtanak a konyhatechnológiákat bemutató kisfilmek és a receptek is.

Bár a magyarok számára a halfogyasztás kiemelten a karácsonyi időszakra koncentrálódik, de érdemes egész évben halat fogyasztani magas omega-3 zsírsav, foszfor-, jód-, fluor-, szelén-, vas-, kálium- és kalcium-, valamint A-, D-, B2-, B6-, és B12-vitamin-tartalma miatt.

A hal fogyasztása csökkenti a szívroham kockázatát, sokat segíthet például a stressz leküzdésében vagy a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében, csökkenti az időskori szellemi leépülés kockázatát, sőt az allergiás megbetegedések megelőzésében is segíthet.

Forrás: Agrárminisztérium/Agrármarketing Centrum/Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet