Régi korok tanúja

A telepen egykor virágzó kertészet tulajdonosa az 1842-ben a Pesti Izraelita Hitközség által alapított Magyar Izraelita Kézmű és Földműves Egylet (MIKÉFE) volt. Azzal a céllal hozták létre, hogy zsidó fiatalokat szervezett kereteken belül kézműves és földműves szakmákra képezzenek. Elsőként a kéz­művesképzés indult el, majd jó néhány évtizeddel később Neumann Ármin elnök körvonalazta a kertészképzés programját, a hannoveri példához hasonló felépítésben képzelte el a kertészképző telepet. Végül 1905-ben közgyűlési jóváhagyással megalakult a Földművelési Bizottság, melynek első feladata a kertészkedésre alkalmas telek kiválasztása volt. Weisz Bertold, később Kohner Adolf irányításával 1907-ben 25 hold (kb. 15 hektár) földet vásárolt a MIKÉFE, és a mai Keresztúri út 130–134. szám alatt 1908-ban elkezdődött az építkezés.

Építmények, termesztő-berendezések

Quittner Zsigmond irányításával Vidor Emil és Benes Imre, a kor jeles műépítészei tervezték és irányították az építkezéseket.

1911-ben már állt a negyven fő befogadására alkalmas internátus is, a munkásházakban öt család számára alakítottak ki lakásokat. Ugyanabban az évben épült a csomagolóház, pincék és négy fűthető melegágy, zöldségmosó, motorház, istálló, barom­fi­ólak, jégverem. 1914-ben a Magyar Általános Kőszénbányától további üvegházakat vásároltak, majd 1916-ban két hatalmas szegfűházzal és négy kisebb korszerű növényházzal bővítették a telepet.

Egy évvel később a Földművelésügyi Minisztérium 200 melegágyi ablakkeretet adott, akkor már tíz üvegház, egy hidegház, valamint ezer melegágyi ablak szolgálta a termelést. Három év múlva egy 50 méter hosszú, 6 méter széles favázas ház épült. 1921-ben az Oetl cégtől japánházak alkatrészeit vették át, majd 1923-ban újabb két favázas japánházat szereztek be és állítottak üzembe, valamint beüvegezték az 50 méteres házat. A telepen kémiai laboratóriumot is berendeztek, majd hamarosan az elektromos áramot is bevezették.

A kertészetben sokoldalú termesztési munka folyt, egyebek mellett vágószegfűt, hajtatott orgonát, krizantémot, különböző orchideákat, azáleát, pálmaféléket, szobanövényeket, primulát és hagymásokat is termesztettek.

Az üvegházi hajtatáshoz szabadföldi dísznövény- és zöldségtermesztés is kapcsolódott, 1924-ben már 90 holdon (közel 35 hektáron) gazdálkodtak. A kezdeti 8 holdas (4,6 ha) szabadföldi virág- és zöldségtermesztő felület 1917-re már 22 holdra (12,7 ha) növekedett. Szőlőt 5 holdon (közel 3 ha), gyümölcsöt 3 holdon (1,7 ha) termesztettek, ezekből kevesebbet értékesítettek, inkább az önellátást szolgálta.

A tanulók mellett állandó alkalmazottak dolgoztak, volt köztük üveges, villanyszerelő, asztalos, kocsis, sofőr, állatgondozó, és idényben alkalmi munkásokat is foglalkoztattak. 1927-től Räde Károly kertészeti igazgatósága alatt parkok, kertek tervezését, kivitelezését, földszállítást, balkonládák beültetését is vállalták. Akkor bővült a faiskola, és fokozták a magtermesztő tevékenységet is. 1933-ban a Rákoskeresztúri izraelita temetőnél, majd a Farkasréti temetőben is virágárusító csarnokot nyitottak.

Elméleti és gyakorlati képzés

A képzés a termesztéssel, annak bővülésével párhuzamosan alakult. Átlagosan negyven gyerek tanult és dolgozott a telepen. A tanoncok felvételéhez alapkövetelmény volt a hat elemi elvégzése és a 14. életév betöltése.

A hároméves képzést követően a tanoncok vizsgát tettek. A Földművelésügyi Minisztérium FM 91408/ 907. sz. szabályzata az egyesületnek úgynevezett tanonctartási jogosítványt adott, és a végzősök a Magyar Kertészeti Tanintézetben kijelölt bizottság előtt tettek képesítő vizsgát. A képzés kezdettől fogva elméleti és gyakorlati oktatásra vált szét. Az elméleti tárgyak között szak- és közismereti tárgyak egyaránt szerepeltek, és valláserkölcsi oktatásban is részesültek a gyerekek.

Szociális háttér A kézműves- és földművesképzés elméleti és gyakorlati oktatása mellett mindvégig hangsúlyos volt a vallás oktatása és gyakorlása a tanulók körében. Ezen túl a Magyar Izraelita Kézmű és Földműves Egylet, s így a kertészképző telep is ellátott szociális és jótékonysági feladatokat. Kiemelten foglalkozott a szegénysorban élő, hátrányos helyzetű, árva, hadiárva fiatalokkal. A végzős tanulók sorsát nyomon követték, támogatták külföldi tanulmányaikat, munkalehetőséget kerestek számukra, illetve anyagilag is hozzájárultak az önállósulásukhoz. A képzés ingyenes volt, bentlakással, teljes ellátással, mely kiterjedt a tanszerekre, szerszámokra, ruházatra is. Önképzőkör, cserkészcsapat szintén működött a szervezeten belül. A MIKÉFE finanszírozása alapvetően alapítványi rendszerben történt. Az induló beruházásokhoz, fejlesztésekhez, a telep és az internátus működéséhez hitelfelvétel, illetve esetenként támogatások, egyszeri adományok, hagyatékok biztosították az anyagi hátteret. A kertészeti telep szinte mindvégig önfenntartó volt.

A legfontosabb szakmai tárgyak a növénytermesztés, növényvédelem, pomológia, szőlőtermesztés, méhészet, háziipar, kosárfonás voltak. 1920-től tájépítészeti képzést is indítottak, majd 1930-tól új tárgy lett a temetőkertészet, és az utcák, terek fásításáról is tanultak a diákok. Kiegészítve a már létező kertépítési tevékenységet, a rajz és földméréstan is bekerül az oktatott tárgyak körébe. 1937-től az öntözés is tantárgy lett, a közismereti anyagban pedig 1933-től a német, majd 1939-től a héber nyelvet is oktatták.

A gyakorlati képzés vezetője, és a telepi munkák szakmai irányítója a mindenkori főkertész volt. A gyakorlati munkában segítségére volt az alkertész, segédkertész, vincellér, konyhakertész. Steiner Károly volt az első főkertész, az alakulástól 1915-ig látta el a feladatot. Őt Lekovsek Antal követte, majd Izsák Károly volt a főkertész egészen 1945-ig. Az elméleti oktatást a gondnok-tanító vezette, aki a telephelyen lakott, és hozzá tartoztak a bejáró tanítók is. Jellinek József 1909 és 1917 között volt a telep tanító–vezetője, számos szakmai cikket írt A Kert című korabeli szakfolyóiratban.

Egy év múlva a segélyeknek és adományoknak köszönhetően a válságból kilábalva ismét emelni tudták a létszámot, 29 bentlakásos és 60 bejáró növendéket képeztek. A második világháború kitöréséig az oktatás töretlenül folytatódott, a termelés- és profilbővítéssel az elméleti oktatást is bővítették. Bár a háború alatt a telepet kifosztották, négy üvegház helyreállításával újraindult a képzés. Végül 1949-ben az állam megszüntette az intézményt.

Világhírű tanítványok

A telep a kezdetek óta tagja volt az Országos Kertészeti Egyesületnek, fennállása alatt minden évben szerepelt a havonta megjelenő Kertészeti Lapok szakmai cikkeiben, valamint a Mauthner Ödön által alapított A Kert című folyóirat hasábjain. A kertészképző telep évenként tartott kiállítást virágzó dísznövényekből, primőr zöldségekből, elsősorban a karácsonyt megelőző időszakban. Ezek a bemutatók a rákoskeresztúri telephely látogatásával egybekötött kiállítások voltak, máskor pedig olyan nívós helyszíneken rendezték őket, mint a Hungária szálló vagy az Ernst Múzeum. A bemutatók komoly bevétellel járultak hozzá a telep működéséhez. 1930-ban, a Szent Imre-év alkalmából rendezett szabadtéri kertépítőversenyen a Pompei Kert kompozícióval aranyérmet nyertek, és azt aranyéremmel jutalmazták 1935-ben a Kertészeti Egyesület jubileumi kiállításán is.

A Keresztúri úti kertésztelep a húszas-harmincas évek szakmai sikertörténete is egyben. A folyamatos fejlesztéseknek, oktatásnak, szakmailag kiváló főkertészeknek köszönhetően az ország egyik vezető virág- és primőrzöldség-termesztő kertészetévé vált. Kijelenthetjük, hogy szinte csupán a szerencsének köszönhető, hogy a mai napig állnak az egykori üvegházak, és a kiszolgálóépületek egy része, ennek a dicső múltnak tanúi. Megőrzésük és rendbetételük, újabb hasznosításuk nemes feladata a MIKÉFE utódainak, és minden kertésznek.