Back to top

Championátus döntő 2021

Szilvásváradon került megrendezésre a díjlovagló championátus döntője és a fiatal lovak championátusa. A szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban gyönyörű őszi időjárás mellett, az európai színvonalú arénában verse-nyezhettek a lovasok.

A háromnapos versenyre rekordszámú, 232 nevezés érkezett, 106 ló-lovas páros mérhette össze tudását az előkészítő versenyszámoktól a nehézosztályig. A bírói kart három I. és két II. osztályú bíró mellett a cseh nemzetközi bíró, Simona Fialova erősítette. A döntőn ketten, Tóth Zsuzsanna és Wassibauer Mariette sikeres M szintű bírói vizsgát tettek.

A fiatal lovak championátusa Szilvásváradon debütált, hiszen a Díjlovagló Szakágban 2021-től került bevezetésre a versenysorozat.

A kétnapos bajnokságon öt- és hatéves kategóriában versenyeztek a lovak. Mindkét korosztályban magyar tenyésztésű ló végzett az első helyen: az ötévesek bajnoka Aranykapu Rose lett, lovasa Sámoly Zsófia, tenyésztője Andirkó Attila; a hatéves kategóriában pedig Alma végzett az első helyen, lovasa Szokola Csaba, tenyésztője Nagyházi Júlia és Szebényi Dániel.

Az S kategória ifjúsági bajnoka, Isóczky Panna Viola és Resuelto Uram
Az S kategória ifjúsági bajnoka, Isóczky Panna Viola és Resuelto Uram
Fotó: Somogyvári Anett

A championátus döntőn összesen hét kategóriában, ifjúsági és felnőtt korosztályokban avattak bajnokokat.

Az E kategóriában az új szabályzat értelmében először minősülhettek lovasok a szabadidőlovas versenyekről, illetve a Póni Klub versenyszámaiból. Az ifjúsági kategóriában tizenkét páros mérte össze tudását, a dobogó legfelső fokára az Agria Dressage LSE versenyzője, a Borza Enikő edző által felkészített Sebe-Papp Natasa léphetett.

Mint elmondta, három éve kapta meg az első lovát, Lady Norett-tet, aki „egy igazi póni kanca”, és nagyon ragaszkodik hozzá.

„Idén májusban rajtengedélyvizs­gáz­tam, azóta két lóval versenyzek. Augusztusban az északkelet-magyarországi régiós bajnokságon az év utánpótlás lovasa, a championátuson pedig az E kategória ifjúsági bajnoka lettem Zander van Beekhof nevű lovammal. Nagyon szeretek versenyezni” – mondta Natasa.

Az E kategória ifjúsági lovasai között Sebe-Papp Natasa lett az első
Az E kategória ifjúsági lovasai között Sebe-Papp Natasa lett az első
Fotó: Somogyvári Anett

Az E kategóriában a felnőttek között Rébitz Fanni és Haarp párosa végzett az első helyen.

Az A kategória a 2021-es championátus legnépesebb versenyszáma volt, összesen 28 páros szállt versenybe a kategóriabajnokságért. Az ifjúsági versenyzők között Domokos-Kószó Marcell, és a magyar tenyésztésű Furioso-123 Lényeg magabiztos győzelmet aratott, mindkét nap 70% fölötti lovaglással. A felnőtt versenyzők között Szaniszló Dóra szintén magyar tenyészésű lóval, Reál-Száll Démosszal győzött.

L kategóriában kiélezett verseny alakult ki mind az ifjúsági, mind a felnőtt versenyzők között.

Az ifjúsági kategóriában a győztes Nemes Kitti – Wisconsin párostól kevesebb mint 1%-kal maradt le a második helyen végző Bánhidy Márk Pál és lova, Feiner Kerl 80. A felnőttek versenyét sikerült versenyigazgatói teendőim mellett is meg­nyernem az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad Pluto XXXII-4 nevű fedező­mén­­jének nyergében. A második helyen Botos Lilla és Curly Coco 2 végzett, a dobogósok között itt is csupán 1%-os különbség volt.

A fiatal lovak championátusának ötéves bajnoka Aranykapu Rose lett, lovasa Sámoly Zsófia
A fiatal lovak championátusának ötéves bajnoka Aranykapu Rose lett, lovasa Sámoly Zsófia
Fotó: Somogyvári Anett

LM kategóriában az ifjúsági bajnok Plutzer Zita és Harvenstein’s Olympic, a felnőtt bajnok pedig Farkas Luca és Aranykapu Ravija lett.

Az licencszerző (MB) kategóriában évről évre több versenyző méri össze tudását, a 2021-es évben összesen 16 páros indult a bajnokságért. Az ifjúsági lovasok között az Agria Dressage versenyzője, File Borbála és Wagner győzött.

A felnőttek között Németh Enikő és lova, Innuendo bizonyult a legjobbnak mindkét nap.

Bajnokként búcsúzott

Az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad fedezőménje, Pluto XXXII-4 a championátus L kategóriájában versenyzett lovasával, e sorok szerzőjével; mindkét nap magabiztos győzelemmel biztosítottuk a bajnoki címet. Ezzel a versennyel Pluto XXXII-4 18 éves korában, a díjlovagló championátus döntőjén bajnokként búcsúzott a versenysporttól. Pluto XXXII-4 Paktum 2003-ban született, tenyésztője és tulajdonosa az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad. Apja Pluto XXIX-13, anyja Pluto Prismo. 2009-ben tett sikeres ménvizsgát, azóta több utódja sikeresen versenyez is a díjlovassportban. 2018-ban került vissza Szilvásváradra, akkor kezdtük meg a közös munkát. A díjlovaglóversenyek mellett az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad bemutatóinak is résztvevője. A mén a tenyésztési feladatok ellátása mellett továbbra is folytatja munkáját lovasával.

Mint Enikő a verseny után nyilatkozta, Szilvásváradra mindig szívesen jönnek. „Többször volt lehetőségünk ezen a színvonalas helyszínen versenyezni, ami mindig hatalmas élmény. Az itt elért legutóbbi eredményünkre is nagyon büszkék vagyunk. Lovam, Innuendo egy hétéves hannoveri herélt, aki már három éve a családunk tagja. Rendkívül kitartó, kiegyensúlyozott, jó vele a közös munka. Sokat készültünk erre a megmérettetésre, amelyben edzőm, Schmidt Anita volt a segítségemre. Anita időt és energiát nem kímélve segíti a mindennapi munkánkat, amit ezúton is köszönök neki. A kitűzött céljainkat eddig sikeresen teljesítettük, és folyamatosan készülünk az újabb kihívásokra” – nyilatkozta Enikő.

Az MA kategória ifjúsági bajnokságát Baunoch Zsófia nyerte Lohengrin nyergében, a felnőttek között Jakus Zsófia léphetett a dobogó legfelső fokára, aki Lehel Dominick nevű lovát lovagolta.

S kategóriában ifjúsági bajnokot avattak, aki nem más volt, mint Isóczky Panna Viola és Resuelto Uram.

A csapatbajnokságban összesen tíz csapat mérte össze tudását négy régióból. A győztes Közép-Magyarország I. csapata lett (Borbély Orsolya, Szabó Tímea, Németh Enikő, Csury Kata), a második helyen Északkelet-Magyarország Agria I. nevű csapata végzett (csapattagok: File Borbála, Bánhidy Márk Pál, Sebe-Papp Natasa, Rácz Zsófia), a dobogó harmadik fokára pedig Északnyugat-Magyarország csapatának tagjai állhattak (Szaniszló Dóra, Molnár Mercédesz Annamária).

Az A kategória ifjúsági versenyzői között Domokos-Kószó Marcell nyert Furioso-123 Lényeg nyergében
Az A kategória ifjúsági versenyzői között Domokos-Kószó Marcell nyert Furioso-123 Lényeg nyergében
Fotó: Somogyvári Anett

A rendezők a verseny előtt és ideje alatt is számíthattak a Díjlovagló Szakbizottság tagjainak támogatására, amit ezúton is szeretnénk megköszönni.

Rácz Zsófia

versenyigazgató

Forrás: 
Pegazus
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Pegazus 2021/12 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Céltudatosság és komoly tervek

Augusztusban újabb szakág fiatal tehetségét mutatjuk be. Ezúttal a rendkívül összetett, három számból álló – díjlovaglás, cross country és díjugratás – military, vagy más néven lovastusa világában sikeres Grósz Katával találkoztunk.

Elnöki győzelem a 100. Magyar Derbyben

President váratlan győzelmének és Stanislav Georgiev idomár–lovas egész napos fölényének lehettek szemtanúi a szokásosnál is ünnepélyesebb hangulatban megrendezett Derby-nap nézői. Az év legfontosabb versenyében a tréner kettős győzelmét Maxim második helye biztosította be, akinek mindössze egy orrhosszal, de sikerült megelőznie a harmadik Spartan Devilt.

Világbajnokságokra készülve

Minden a világbajnokságok körül forog nyár végén a fogatsportban, legalábbis ami a négyes és az egyes fogatokat illeti; van tehát mire készülniük a magyar hajtóknak. De nemcsak a hajtók készülnek, hanem a versenyrendezők is, hiszen nincs már messze 2024 sem, amikor – 1984 után, 40 év után ismét – Szilvásvárad lesz a négyesfogathatjó-világbajnokság házigazdája.

Az idő dönti el, mi lesz a csikóinkból

A Bükk-fennsíkon Csipkéskút és Szilvásvárad az 1950-es évek elejétől adnak otthont Európa kultúrtörténeti örökségének minősülő lófajtájának, a lipicainak. Az 1850 óta tenyésztett lipicai az angol- és az arab telivér mellett a világ egyik legrégebbi kultúrlófajtája, amely az alapító törzstenyészet helyszínéről, a mai Szlovénia területén lévő Lipicáról kapta a nevét.

Ismét lehengerlő formában

Alagon nemcsak a legnagyobb, hanem a legtöbb jó lovat készítő istálló is Stanislav Georgievé. A sampion zsoké és idomár másodszor nyert Magyar Derbyt az idén. A győztes President felkészítése azonban számos kihívást rejtett magában, és a verseny után meg is kellett műteni a lovat.

Tatai izlandilovas a dobogón

A tatai székhelyű Magyar Izlandi Lovas Egyesületet két éve vették fel a Nemzetközi Izlandi Lovasszövetség tagjai közé, a hazai tenyésztést és kiképzést dicséri, hogy a Közép-Európa Bajnokságon egy második és egy harmadik helyezést értünk el.

Sportlovak és őshonos fajták

Egyes ősi vagy régi lófajtáink fennmaradása – az állami ménesek feloszlatása után – az úgynevezett köztenyésztésnek volt köszönhető. Jelenleg is van olyan őshonos fajtánk, amelynek a jövője csak a magántenyésztők elhivatottságán múlik. Erről is beszélgettünk Fekete Balázzsal, a Hód-Mezőgazda Zrt. állattenyésztési és kiállítási igazgatójával, aki maga is furioso-north star tenyésztő.

Élmények a pásztorok és madarak földjén

Az ország első nemzeti parkja, a Hortobágyi Nemzeti Park egész nyáron várja látogatóit gazdag programkínálatával, melyben mindenki megtalálja a megfelelőt, akár a természetbe vágyik, akár a kulturális értékeket kutatja.

A világ legjobb bor(fel)ismerői

Igaz, a hír még tavaly ősszel látott napvilágot, ám a magyar Sommelier Szövetség invitálására a közelmúltban a Molinári Kávézóban a 2021-ben borfelismerő világbajnoki címet szerzett magyar csapat tagjai tartottak beszámolót a versenyről, valamint a részvevők is bekapcsolódhattak egy tesztelő feladat megoldásába.

Guppi tenyésztő Európa bajnokság kezdődik

Magyarországon tartják a guppi díszhaltenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását augusztus 4-6. között, a Pakson megrendezésre kerülő versenyen mintegy 80 tenyésztőtől 200 halpár érkezett 18 országból - közölte Pasaréti Gyula, a Akvaristák Magyarországi Egyesületének (AME) elnöke az MTI-vel.