0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Tizennégyezer sorfát ültettek el idén ősszel a Településfásítási Programban

Az Agrárminisztérium által meghirdetett Településfásítási Program őszi ültetési időszaka alatt 19 megyében, összesen 514 településen 14 ezer sorfa elültetésére került sor - közölte Nagy István tárcavezető. A legtöbb faültetés Vas megyében zajlott, második helyen Győr-Moson-Sopron megye, míg harmadikon Borsod-Abaúj-Zemplén megye szerepel. A Program két ütemében 2020-2022 összesen 36 ezer sorfát helyeznek földbe 1350 településen, összesen 1,5 milliárd forint támogatásból.

A miniszter arra emlékeztetett, hogy az országfásítás részeként az Agrárminisztérium 2020-ban Településfásítási Programot hirdetett a 10 ezer fő alatti települések számára, amelynek célja a települések zöldítése és a Vidékfejlesztési Program népszerűsítése. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat által támogatott program első ütemének sikerét látva az Agrárminisztérium a 2021 ősz-2022 tavaszi időszakra megduplázott keretösszeggel hirdette meg a program második ütemét. Ha az idén december elején zárult őszi ültetési időszak alatt elhelyezett fákat mind egy sorba helyeznénk – az ajánlott minimális 6 méteres távolsággal számolva-, akkor egy 84 km hosszú fasort kapnánk – tette hozzá.

Kifejtette, a legtöbb ültetési esemény Vas megyében zajlott, ahol 49 településen összesen 1233 fa került a földbe.

Győr-Moson-Sopron megyében 46 település 1203 fát, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 45 település, 1187 fát ültetett el. Az országos szintű program lebonyolításában mind a 22 hazai erdőgazdaság közreműködött. A legtöbb településen segédkező erdőgazdaság a Szombathelyi Erdészeti Zrt. (49 település), a Mecsekerdő Zrt. (43 település) az Északerdő Zrt. (41 település), a Bakonyerdő Zrt. (40 település) és a KAEG Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. (40 település) volt.

Nagy István kitért arra is, hogy a települések a szakszerű ültetéshez kiegészítő eszközöket is kaptak, így országos szinten 42 ezer támasztókaró és 514 darab madárodú kiszállítására került sor. A települések a fákat leggyakrabban játszóterek, sportpályák árnyékolására, vagy iskola-, óvodaudvarok szépítésére használták fel. A legtöbb esetben a települések közösségi esemény keretében ültették el a fákat, bevonva ezzel a fiatalokat is, így a program a környezeti nevelési, edukációs hatását is kifejthette. Több helyen egyesületek, helyi civil szervezetek is örökbe fogadtak egy-egy fát, de volt olyan település is, ahol a születendő gyermekeknek ajánlották fel a fákat, mellé pedig elhelyezték az újszülött névtábláját is – hangsúlyozta a tárcavezető.

A miniszter kiemelte, a Program kapcsán számos együttműködés is született: az Országos Erdészeti Egyesület mellett a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület is csatlakozott az országos eseményhez.

A Településfásítási Program másik célja a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett erdőtelepítési támogatások népszerűsítése volt. Ennek sikerét bizonyítja, hogy az elmúlt két évben már több mint 40 ezer hektár új erdő létesítésére adtak be támogatási igényt a gazdák, akik mellett a települések és az önkormányzatok is pályázhatnak. Az Agrárminisztérium ösztönzi a további pályázatok beadását, ezért a beadási határidőt 2022. december 31-ig meghosszabbították. Az új Közös Agrárpolitika keretében szintén tervezik az erdőtelepítési támogatások folytatását, így egyrészt biztosított lesz a most ültetett erdők ápolása, másrészt egyre közelebb kerülünk ahhoz a kormányzati célkitűzéshez, miszerint az ország területének 27 százaléka fával borított legyen.

Forrás: AM sajtóközlemény