0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Ha igazán menő vagy, mezőgazdász leszel!

Egy négyéves projekt során több ezer középiskolást szólítottak meg, hogy elmondhassák nekik: az agrárium életpályát jelent, ezen a területen dolgozni izgalmas kihívás. A tapasztalatokat sajtótájékoztatón osztották meg a konzorciumi tagok.

A projekt létjogosultságát az adta, hogy minél nagyobb hangsúlyt kapjon az agrárutánpótlás, a pályaorientáció. A négyéves, 100 százalékos uniós támogatású kezdeményezés során 2017 június 1 óta közel 800 millió forintot költhettek a változatos programelemekre. Erről egy sajtótájékoztatón beszélt Huszthy Gergely Balázs projektvezető.  A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és az Emberi Erőforrások Fejlesztése Alapítvány vitte véghez az Agrártudományi pályaorientáció, az ágazat versenyképességének javítása, a szakember-utánpótlás erősítése érdekében, a képzési környezet innovatív fejlesztésével című projektet. 

Elsősorban a felsőoktatásba potenciálisan jelentkező fiatalokat szólították meg, de a felsőoktatási szféra oktatóit, hallgatóira is fókuszáltak.  Szerették volna az agrárium imidzsét bemutatni, valamint egy pozitív képet – tulajdonképpen a brandet – kívántak  építeni.

Kíváncsiak voltak a diákok, a tanárok, a szülők véleményére, egyúttal igyekeztek felhívni a figyelmet arra: az agrárium ma már közel sem azt jelenti, ami talán a köztudatban él.

A felmérések után létrehozták a Helló, modern agrárium brandet, valamint közösségi csatornákat, ahol fizetett hirdetéssel érték el a potenciális célcsoportot.

Dr. Bokor Árpád szakmai vezető (MATE) a projekt kaposvári vonatkozásáról többek között kiemelte: a beiskolázás során érezték, hogy célt értek. Nagy létszámú vállalati nyílt napokat szerveztek, ahol elsősorban dunántúli középiskolákat invitáltak rendezvényekre. A közelmúltban zajlott a talán – szakmai szempontból – legerősebb feladat, alapszakos hallgatókkal egy héten át az ország tradicionális méneseit látogatták végig.

A konzorciumi partner Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar részéről Dr. Komarek Levente szakmai vezető 37 középiskolai előadásról, több ezer megszólított diákról, nyílt napokról, 60 helyszínes roadshow-król számolt be. A hódmezővásárhelyi kar tangazdasága, a helyi vállalkozások szintén részt vettek az agrárium népszerűsítésében, de akár munkatapasztalatot is szerezhettek az érdeklődő fiatalok.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu