Back to top

Védett ragadozók vs legelő állatok

Farkasok, hiúzok, medvék és hódok – védett állatok, viszont egyre nagyobb fejtörést okoznak a lengyel állattartó gazdáknak és méhészeknek. Most védekezni fognak ellenük.

Lengyelországban a legelőkön állatokat tartó gazdák, de a tavak vagy méhcsaládok tulajdonosai is kapnak olyan mezőgazdasági berendezéseket, amelyek segítenek távol tarthatják a ragadozókat, például a farkast, a medvét és a hiúzokat az állataiktól. A lengyel Nemzeti Környezetvédelmi és Vízügyi Alap (NKVA) a gazdáknak szánt berendezések beszerzésével kívánja kezelni az országban növekvő farkaspopuláció problémáját.

Egyes védett fajok egyre nagyobb veszteségeket okoznak az
állatállományokban, és a program célja, hogy segítsen megoldani ezt a konfliktushelyzeteket.

A Katowicei Regionális Környezetvédelmi Igazgatóság 450 ezer zlotyt (36 millió Ft) költ erre a célra 2023 novemberéig. A támogatást az ország déli területein található gazdaságok kaphatják meg. Ezen a vidéken természetvédelmi területek és nemzeti parkok találhatók. Az intézkedést azért vezetik be, mert az elmúlt években a Sziléziai vajdaság déli részén megnőtt a farkasok által az állatállományban, elsősorban a juhokban okozott kár. Ha a helyzet nem változik, az a legelőterület csökkenését eredményezheti, ami hátrányosan befolyásolja az ottani rétek védelmét és fenntartását.

A program keretén belül az állatállomány megvédésre például fladereket (kötelek, amelyekre élénk színű anyagdarabokat kötnek), villanypásztorokat, méhészetek medvék elriasztására szolgáló

eszközöket, valamint ragadozók elriasztására alkalmas berendezéseket szereznek be.

A felszereléseket 3 éven keresztül osztják szét azon tenyésztők között, akik hajlandóak együttműködni a katowicei regionális környezetvédelmi igazgatósággal a gazdaságaik ragadozók elleni védelmében.

Ezenkívül a Regionális Környezetvédelmi Igazgatóság munkatársai aktívan részt vesznek a tájékoztató kampányban, amely arról szól, hogyan védjék meg sikeresen az állatállományokat.

Elsősorban a tenyészállat-állományok, juh, szarvasmarha, dámszarvas és a méhészeti gazdaságok biztosítását tervezik. Emellett a hódokat is bevették a programba, ahol gyümölcsösökben, erdei faiskolákban, mezőgazdasági területeken, valamint tenyésztavakban okoznak károkat.

A gazdák hamarosan hozzájuthatnak az állataikat védő eszközökhöz.

Forrás: 
topagrar.pl

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Schmidt Egontól búcsúzunk

91 éves korában elhunyt Schmidt Egon neves ornitológus, Kossuth-díjas író, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület alapítója és tiszteletbeli elnöke, a magyar természetvédelmi ismeretterjesztés kiemelkedő alakja, aki egész életét a madaraknak, a madárvédelemnek és az ismeretterjesztésnek szentelte.

Február végéig érdemes elkészíteni és kihelyezni a méhhoteleket

Február végéig érdemes elkészíteni és kihelyezni a méhhoteleket, amelyekkel a lakosság is sokat tehet a beporzó rovarok védelméért - hívta fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

A mézjelölési szabályok szigorítását sürgeti Magyarország Brüsszelben

Magyarországgal együtt összesen húsz tagállam kérte az Európai Bizottságot a mézkeverékek származás jelölésére vonatkozó előírások szigorítására.

Húsexportengedélyt kapott Magyarország a Fülöp-szigetekre

Hosszú évek kitartó munkájának eredményeként első alkalommal kaptak húsexportengedélyt magyar vállalatok a Fülöp-szigetek piacára - jelentette be Facebook-bejegyzésben a külgazdasági és külügyminiszter.

Tartós várat hígtrágyából

Nyereséget teremteni lenézett dolgokból. Így lehetne összegezni az Agro-Ferr Kft. és az Agrostar Kft. gyakorlati tapasztalatait, amikre nagyrészt már megvalósított beruházásaik során tettek szert. A Békés megyei Kisdombegyházán található cégek mintegy 3 ezer hektáron gazdálkodnak Magyarországon, további 2 ezer hektáron pedig kommersz terméket állítanak elő Arad mellett.

A méhész is vállalkozó 6.

Ha vállalkozók vagyunk, tudnunk kell, honnan származik a bevételünk. Ez a méhészetben sok esetben meglepően egyszerű, hiszen legtöbbünk csak három fajtamézet termel. Ebben az esetben, ha termelő méhcsaládjaink számát megszorozzuk a megtermelt fajtamézek családonként pergetett átlagával, megkapjuk, mennyi mézet termeltünk. Ha ezt megszorozzuk a felvásárlási árral, megkapjuk a bevételünket.

GMO-mentes takarmánykiegészítőt fejlesztett a Hód-Mezőgazda Zrt.

Több 760 millió forint támogatásból fejlesztett ki hazai alapanyagból is készíthető, GMO-mentes takarmánykiegészítőt a Hód-Mezőgazda Zrt. és a Szegedi Tudományegyetem konzorcium - közölte a társaság az MTI-vel.

Medvelesre várják a látogatókat a Szegedi Vadasparkban

Medvelesre várják csütörtökön a látogatókat a Szegedi Vadasparkba, a vendégek Mici és Ursula viselkedéséből következtethetnek arra, hogy az eddigi enyhe tél után már a tavasz következik vagy még számítani kell kemény mínuszokra - tájékoztatta Veprik Róbert igazgató az MTI-t.

Folyamatosan növekszik erdeink területe és élőfakészlete

Az enyhe időjárás miatt idén előbb kezdődtek meg az Országfásítási Program keretében megvalósuló faültetések – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

Bill Gates is befektetett egy ausztrál startupba, amelynek célja a tehenek metántermelésének csökkentése

Bill Gates más milliárdosokhoz csatlakozott, akik egy ausztrál klímatechnológiai startupba fektetnek. A startup célja, hogy laboratóriumban előállított takarmány-adalékanyaggal csökkentik az állattenyésztés metánkibocsátását.