Nézegetve még a harsonás angyalokat, karácsonyi harangot, koszorút, böngészve a történelmi Magyarország-kirakót, végül egy csinos kis zenélő fadobozkát választottam. A kísérő cédula pedig elárulta a fűrészművész becsületes nevét: Pongrácz Zoltán.
Egy késő őszi napon kerestük fel hűvösvölgyi otthonában, mely jelenleg műhelyül is szolgál. Ahogy mondja, a lombfűrészelés nem igényel sok helyet és szerszámot. Megjegyzem, akinek volt szerencséje a ’60-70-es években koptatni az iskolapadot, az nem úszta meg a találkozást a lombfűrésszel politechnika órán. Szorgosan hegedültünk a tág keretben feszülő vékony fémszállal, ami álnok pendüléssel szakadt el a nebulók kezében. Zoltán viszont kiskorától kedvelte és ügyesen bánt vele.

Hasonlítanak gyümölcsükre
Felesége is társ a munkában, képzett rajztanárként formát tud adni az ötleteknek. Így volt ez a magyar Betlehem megalkotásakor is.
Tömérdek fotót áttanulmányozott, mire kitalálta a magyar pásztorok figuráit, hiteles öltözetben. Így tett szent királyaink megjelenítésekor is. Jellegzetes a palástjuk, és sokatmondó az ajándékuk. István kezében a Szent korona, László a székesegyház-építő, Imre jelképe a liliom – a napkeleti bölcsek arany, tömjén és mirha ajándéka helyett ők ezt adják. Találó ötlet a magyar pásztorkutya-sereglet, a kis fekete puli Mária lábánál, és a jászolba benéző szürkemarha. Nincs teve, nincs pálmafa. Az egész képet belengi valami naiv báj. Technikai megoldásképp a figurák egyenként mozgathatók, átrendezhetők.

A Betlehemek alakjain az apró motívumok festéssel érvényesülnek. Más esetben készítőjük igyekszik kihasználni a fa természetes tónusait. Többféle alapanyaggal próbálkozott, míg kikötött a gyümölcsfáknál. „Rájöttem, hogy a gyümölcsfák színesek, és az emberek szeretik a szép fát. Szívesebben veszik meg, és nekem is jobb vele dolgoznom, mert jellemzően tömöttebb az állaguk. A barackfát még a fűrész is jobban viszi, a kissé „zsírosabb” anyaga miatt.
A körte is nagyon szép, és jó minőségű. Nyilván a tavaszi-nyári pászták is egyedivé, rajzolatossá teszik az anyagot. Érdekes, hogy a diófa szürkés- barnás színe miatt a belőle készült kisebb tárgyak nem fogynak. Kis méretben egyszerűen nem mutatós. Nagyobb tárgynál már érvényesül a faanyag eleganciája. Adventi koszorút, mécsestartót készítek dióból.”
Japánba szakadt dobozka

A zene Zoltántól sem áll távol, mulatságban szívesen bőgőzik, baráti társaságban húzza a talpalávalót.
Ennek kapcsán egy kedves történetet is felidéz. „Japánból kaptam levelet, egy ottani zenész hölgy mesélte el, hogy kedvence Mozart A-dúr szonátája, amit régóta hiába keresett zenedobozban. Ám mikor a budapesti repülőtéren várakozva hirtelen meghallotta, szinte földbe gyökerezett a lába. Valaki nézegette a kis dobozt, és mikor letette, ő azonnal lecsapott rá. Megvette, hazavitte, és azóta is örömmel hallgatja. Egy viszonteladóm forgalmazza a reptéren, így akadt rá a hölgy. Messzire eljuthatnak a munkáim.”
És hogy hozzá honnan érkeznek a fák? Amerre jár-kel az országban sokfelé lát elöregedett, vagy kivágott gyümölcsfát. Elkéri, megveszi, régi jó asztalos ismerőse meg fölvágja a rönköt, és méretre szabja. A fűrészművész elárulja, gyönyörködik az egzotikus trópusi fákban, de nem használja őket.
Fából rakott történelem

Kiderült, van még egy titkos érdekessége is a kirakónak, jelesül, hogy kalandozásra csábít. „Nálunk családi programmá vált, hogy bejárjuk ezeket a helyeket. Ha utazunk, kirándulunk, szerét ejtjük, hogy megnézzük a hajdani vármegyéket és megismerjük történelmi központjukat, az emlékekkel teli városokat.”