Mi nehezíti meg a generációváltást?

Az elmúlt 15-20 évben folyamatosan foglalkoztatja a kormányzatot a vidék elnéptelenedése, de a vidéken élő embereket nem fogja megtartani a segély, a támogatás, a mintafalu- vagy a buszprogram – mondja Bakos Gábor agrármérnök, egy jelentős vidéki agrárvállalkozás állattenyésztési igazgatója –, miképpen a Mercedes-, az Audi- vagy a BMW-gyár, vagy a térkövezés és a kerékpárút sem. Mert ki fog azon kerekezni? Legfeljebb néhány turista, akik megállnak és isznak egy kólát, de a falu öregedése, elnéptelenedése ettől még nem áll meg. A fiatalok ugyanis nemcsak lakni, hanem élni is szeretnének valahol. Megfelelő óvodai, iskolai, orvosi ellátást, kereskedelmi és egyéb szolgáltatásokat igényelnek.

Lehetővé tette, hogy a dolgozói számára iskola, óvoda, bölcsőde, orvosi rendelő, kultúrház üzemeljen. Ez a hozzájárulás azonban a rendszerváltással, a termelőszövetkezetek felszámolásával és a gazdaságok magánosításával megszűnt.

Csak a mezőgazdaság tarthatja életben a falut

A mai 200-300 hektáros gazdaságok tulajdonosai nem a falvakban, hanem a nagyvárosokban élnek, és nem szánnak arra pénzt, időt, energiát, hogy fejlődjön a település, ahol gazdálkodnak. Márpedig a vidék addig nem lesz élhető, amíg a mezőgazdaság nem tesz érte valamit.

Bakos Gábor szerint nem a településeket kellene közvetlenül támogatni, hanem a mezőgazdaságot kellene érdekeltté tenni abban, hogy megteremtse az élhető mindennapok lehetőségeit az ágazatban dolgozóknak. Példaként a TAO-t említi, amely sikeresen járult hozzá a sport fejlődéséhez.

Egy hasonlóan működő adókedvezmény-rendszer szerinte egyformán érdekeltté tenné a gazdálkodót, az alkalmazottat és a települést a fejlesztésre. A társadalmi szerepvállalás így nem adományként működne, hanem „win-win helyzetet” teremtene.

A mezőgazdasági vállalkozó ugyanis eldönthetné, hogy az államnak fizeti az adóját, vagy a településnek adja, például orvosi rendelőre vagy szolgálati lakásra. Mert az állattenyésztés (például) évi 365 nap munkát jelent – olykor hajnalban, éjjel és karácsonykor is. Egy fiatalnak, aki ezt vállalja, életszínvonalat is biztosítani kellene mellé. „Az nem működik, hogy ha sokáig dolgozik, bezár a bolt, és vezethet 35 kilométert a legközelebbi Tesco-ig, hogy másnapra reggelije legyen!”

Ki támogatja az ötleteket?

Akik a rendszerváltáskor a mezőgazdaságban dolgoztak, mára nyugdíjasok, kiöregedtek a munkából. Hogyan tudjuk a vidéket generációváltással élhetővé, virágzóvá tenni?

Létezik program a fiatal agrárvállalkozók támogatására, de kérdés, hogy mire elég a 40 ezer eurónak megfelelő összeg annak, aki a nulláról indul. A jelenlegi 2,5 millió forintos földárak mellett vásárolhat 4-5 hektárt, és akkor például még nem vett traktort. A kukorica önköltsége 350-400 ezer forint. Tíz hektáron egymilliós hasznot lehet kihozni belőle. Ezt a jövedelmet kellene elosztani 12 hónapra! Ha pedig állattenyésztésben számoljuk ki a lehetőségeket, „még rosszabb a matek”.

Banki segítség–ismeretség hiányában nincs esélye egy kezdő gazdának, hogy tulajdonos legyen. A hazai bankrendszer számára pedig ismeretlen fogalom a befektetési célú kölcsön. A bank 20-30 százalék önerőt és biztosítékokat – például saját ingatlant – akar látni még a hitel kihelyezése előtt, és nem finanszíroz ötleteket. Nyugat-Európában és a tengerentúlon azonban befektetési alapok működnek ezzel a céllal. Szakemberek auditálják az induló vállalkozást, amibe az alap beszáll. Ha nem működik az ötlet, az alapé marad a cég.

Bakos Gábor szerint itthon az államnak kellene szerepet vállalnia egy ilyen forrásalap létrehozásában. Különben hiába akadnak fiatalok, akik dolgozni, vállalkozni, fejlődni akarnak a mezőgazdaságban. „Ha a banki konstrukcióba vágnak bele, mindentől elmegy a kedvük.”

„Vettem volna telket Budán!”

Nehézre sikerült a beszélgetés Tenke Istvánnal, mert a 73 éves vasadi gazda szavai gyakran elakadtak az érzelmi felindulástól. Huszonnyolc évig üzemeltetett tejelő tehenészetet a főállása mellett, de három éve az utolsó jószágot is eladta. Gazdasági épületei üresen, kihasználatlanul állnak, szántóit eladta, nincs, aki folytassa rajtuk a gazdálkodást.

A tehenészet fokozatos felszámolásához az idősödő házaspár munkabírásának csökkenése, a munkaerő hiánya és a felvásárlói árak mélyrepülése is hozzájárult. Tenke István a helyi közútkezelő művezetőjeként dolgozott, felesége őstermelő.

Legelő híján istállózó tartásban nevelték a 45 tehénből álló állományt, amely sok munkával járt, de nagy szeretettel végezték. Tíz évig volt egy megbízható segítőjük, de miután megbetegedett, nem sikerült őt tartósan pótolniuk.

Tenke István szerint mezőgazdaságból nem lehet kitermelni az ezerötszáz forintos órabért, amit a környéken is fellendült építkezéseken tudnak keresni az emberek. A tejet az utolsó időszakban már csak 39 forintért vették át tőlük. Próbálták piacon értékesíteni, majd a felesége sajtot is készített belőle, de nem hozta be a ráfordított költséget. Hasonlóan jártak a dinnyetermesztéssel is, amiben még láttak lehetőséget. A terményt zölden adták el a vecsési feldolgozónak, de végül már csak annyit kaptak érte, amennyiből kifizették a szedőbrigádot. A tehénállomány csökkenésével a gazda így inkább erdősített, hogy legalább a kötelező parlagfű-mentesítés, valamint a tárcsázás ne kerüljön pénzbe.

Kisebbik lánya gyógyszerészként, veje mentősként dolgozik. Idősebb lánya óvodavezető, aki a férjével munka mellett sertéstelepet bérel a közelben. Nyolcszázas állományt hizlalnak választástól 130 kilogrammig – két és fél-három hónap alatt. A felvásárlótól kapják hozzá a tápot. Ez jobban megfelel nekik, mint hogy a rossz homokon megtermelt rozzsal takarmányozzák a teheneket.

Mivel Tenke István cége hat évvel a nyugdíjazása előtt megszűnt, igen szerény nyugellátásban részesül. Gyakorlatilag abból a támogatásból élnek, amit az erdőkre kapnak – mondta. „Hát, ennyit a mezőgazdaságról! Vettem volna telket inkább Budán! Eladtam volna, nem kellett volna dolgozni.”

A téesz megnyugtató hátteret adott

Hasonló a helyzet a vecsési Apró-tanyán is, igaz, közel sem ennyire szomorú. Még jó erőben van a középkorú juhtenyésztő, Apró Mihály és felesége, Ági. A család az egyik legkomplexebb, saját vágóponttal és megsemmisítő kemencével felszerelt mintagazdaságot hozta létre az elmúlt évtizedekben.

A gazdaság jövője azonban olyan kérdés, amit Apróék sem tudnak megválaszolni. Kezdetben több alkalmazottal dolgoztak, de idővel egyre kevesebb lett a munkaerő, emiatt folyamatosan csökkentették az állományt.

Kisebb lányuk cukrász a fővárosban, a nagyobbik pedig pszichológus, aki régen megmondta, hogy olyan férje nem lesz, akinek traktorja van. Bár a lányok már mind­ketten menyasszonyok, még nem nyaral­tak együtt az édesapjukkal, ami őt is elszomorítja.

Úgy véli, annak idején a téesz megnyugtató hátteret adott, aminek köszönhetően ő gyerekként nyaralhatott a szüleivel.

Mi több, a szövetkezet minden évben beutalta őket Hajdúszoboszlóra, és helyettest is biztosított, aki elvégezte az apja munkáját az egyhetes pihenés alatt. Jobb volt, amíg együtt dolgoztak az idősebbek és a fiatalok, mert utóbbiak közben nemcsak megtanulták a szakmát, hanem kedvet is kaptak hozzá.

Pozitív példák és tanulnivaló

A generációváltás a világ legigazságosabb dolga, mivel akkor is megvalósul, ha nem akarjuk – vélekedik Zászlós Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara mezőgazdaságért felelős alelnöke. Az élet kikényszeríti az utódlást, de sokkal jobb időben felkészülni rá, hogy az utódok kellő információ, tudás és gyakorlat birtokában vegyék át a gazdaságot.

Ezt is a nulláról kell kezdenie ennek az első gazdagenerációnak.

Ennek a bonyolultságát jól tükrözi az egyik hazai bank megbízásából néhány évvel ezelőtt végzett felmérés, amiből kiderült, hogy a döntő többség csak részben adná át a döntési jogköröket, és úgy várja el az utódjától az eredményesebb és hatékonyabb gazdálkodást, hogy közben semmin se változtasson.

Akadnak pozitív példák, mint amilyen a többi közt a dunapataji Új Élet Mezőgazdasági Kft., aminek beruházásátadó ünnepségén beszélgettünk Zászlós Tiborral. A több tulajdonos által működtetett gazdaságban három generáció: nagyapa, apa, fiú dolgozik aktívan együtt. Dusnoki Csaba még csak középkorú, de máris bevonta a fiát a cég irányításába, akivel nyilván már gyerekkorában megszerették az állattenyésztést és a növénytermesztést, ezt a nehéz, de szép tevékenységet. Nem véletlenül lett belőle agrármérnök.

A NAK élen jár a már említett társadalmi-jogi-gazdasági folyamatok előmozdításában. Egyebek mellett támogatja a birtokátadás bürokratikus könnyítését tartalmazó, előkészítés alatt álló törvényt, és azt is, hogy minél több rátermett, képzett fiatal kerüljön döntéshozóként az agráriumba.

A pályakezdő gazdák feltőkésítését Zászlós Tibor nem tartja egyedül üdvözítő megoldásnak, mivel az „ajándékpénz” gyakran nem jól hasznosul. Sok városból kiköltözött emberből kevés jó gazda lett, hiszen ez egy nehéz hivatás, állandó odafigyelést igénylő életforma.

A maga részéről működőképesebb modellnek tartja, ha a pályakezdő agrárszakember elhelyezkedik egy jól működő gazdasági társaságban, és először tapasztalatot szerez, vagy kicsiben kezdi és fokozatosan fejleszti a vállalkozását.

A tehetségeknek természetesen lehetőséget kell adni – elsősorban a tanuláshoz és tapasztalatszerzéshez –, erre léteznek programok.

Az agrár-generációváltás problematikáját azonban szerinte nem ez, hanem a tanulás, a folyamat szakmai támogatása és a társadalmi-jogi-törvényi keretek megszilárdítása oldaná meg.