Back to top

A kis és közepes agrárvállalkozások is élhetnek a rezsicsökkentés lehetőségével

Közel száztízezer mezőgazdasági és élelmiszer-feldolgozó vállalkozás számára is elérhetővé vált a rezsicsökkentett energiaár, miután az európai energiaválság hatásainak tompítása érdekében a Magyar Kormány a lakosság mellett a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak is lehetővé tette a villamosenergia rezsicsökkentést – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető megerősítette, hogy a kormány számára kiemelten fontos, hogy a hazai élelmiszerellátáson belül minél nagyobb arányban jelenjenek meg a Magyarországon előállított élelmiszerek. A villamosenergia rezsicsökkentés az e téren már elért eredmények megőrzését és további előmozdítását biztosíthatja.

Nagy István a mezőgazdaságban és az élelmiszer-feldolgozás területén működő vállalkozások számára kedvező változást tartalmazó kormányrendelet részleteit kifejtve elmondta, hogy a most biztosított lehetőséggel a legfeljebb 10 főt foglalkoztató és 4 milliárd forintnál alacsonyabb éves nettó árbevétellel vagy mérlegfőösszeggel rendelkező mezőgazdasági és élelmiszeripari kis- és középvállalkozások is élhetnek.

A mezőgazdaságban mintegy 104 ezer, az élelmiszer-feldolgozás területén több mint 3100 vállalkozás tartozik ebbe a körbe.

A miniszter jelezte: a villamosenergia rezsicsökkentésre jogosult vállalkozások az egyetemes szolgáltatóval határozott idejű, legfeljebb 2022. június 30-ig tartó villamosenergia vásárlási szerződést köthetnek. A kormányrendelet pontosan meghatározza a meglévő villamosenergia vásárlási szerződések megszűnésének, valamint az új, egyetemes szolgáltatóval kötendő szerződések szabályait. A zökkenőmentes átállás érdekében érdemes minél hamarabb megtenni a szükséges lépéseket a meglévő szerződések megszüntetése érdekében, és jelezni az igényt az egyetemes szolgáltatónak – hívta fel a figyelmet Nagy István.

Forrás: 
Agrárminisztérium

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kevesebbet vásároltunk decemberben

Tavaly decemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 4,8, naptárhatástól megtisztítva 3,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Még nem tért teljesen magához a sörpiac a pandémia után

Nőtt tavaly a magyarországi söripari cégek értékesítése az előző évhez képest, de továbbra is elmaradt a 2019. évitől, a hazai termelés 2022-ben a 2021-es szint közelében alakult. A termékek között - az előző évek tendenciáját folytatva - tovább emelkedett a prémium- és szuperprémium kategóriájú, illetve az alkoholmentes sörök aránya - mondta el Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetsége igazgatója az MTI kérdésére.

Erdészeti és vadgazdálkodási kérdésekről tárgyalt a magyar és a szlovén agrárminiszter

Magyarország és Szlovénia kölcsönösen előnyös együttműködésre törekszik az erdőgazdálkodás, a vadgazdálkodás területén, továbbá a két ország egyaránt fontosnak tartja az állategészségügyi megelőző lépések összehangolását - jelentette ki Nagy István agrárminiszter szombaton a Vas megyei Felsőszölnökön, ahol megbeszélést folytatott Irena Sinko szlovén mezőgazdasági, erdészeti és élelmezési miniszterrel.

Esnek a globális élelmiszerárak

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint januárban az átfogó árindex 131,2 pont lett, ami 1,1 pont (0,8 százalék) csökkenés decemberhez képest. Ez volt a 10. egymást követő havi csökkenés.

Német–francia együttműködés

Az Élysée-szerződés aláírásának 60. évfordulója alkalmából megtartott francia–német miniszteri tanácskozáson Cem Özdemir német mezőgazdasági miniszter és francia kollégája, Marc Fesneau szoros együttműködésről állapodtak meg a kulcsfontosságú európai agrárpolitikai projektek során.

Zabital tejkosztümben

„shhh…This Is Not M*lk” felirattal forgalmaz és reklámoz egy 3,5 százalékos zsírtartalmú zabitalt a Danone. Látszólag nem is sért ezzel jogszabályt, hiszen az elnevezésben és a reklám­szlogenben nem szerepel a tej szó. Ennek ellenére mégis megkérdőjelezhetőnek tűnik a szlogen, mert egy szót látványosan kiemelnek benne – azt, hogy MILK.

Hosszú életet biztosíthat az északiak táplálkozási modellje

Ha valaki megkérdezné, hogy melyik a legegészségesebb régió a Földön, mit választanánk? Japánt, ahol Okinawa kék zónája található, és ahol az emberek rendszeresen 100 év felett is jó egészségben élnek? A Földközi-tenger vidékét? Bár a világ számos helyét meg lehetne említeni, az észak-európai régiót gyakran figyelmen kívül hagyják. Pedig nem kellene...

A neandervölgyiek hatalmas elefántokra vadásztak

Egy új tanulmány szerint a neandervölgyiek nagyobb csoportokban élhettek, mint eddig hittük, és hatalmas elefántokra vadásztak, amelyek akár háromszor nagyobbak voltak a ma ismert fajoknál.

QR-kód a tejesdobozon

Ma már egy egyszerű QR-kód csomagolásra nyomtatásával meg lehet osztani a fogyasztókkal az általuk megvásárolt tejet előállító tehenek egészségére és tartási körülményeire vonatkozó információkat. Azt is lehetővé teszi, hogy tisztában legyenek a tej által az állattartó gazdaságtól az áruházi polcig megtett úttal, vagy hogy elérjék a tehenek jólétére vonatkozó adatokat.

Kárpátaljai gazdákat támogat a FAO partnerség az Európai Unió finanszírozásában

Vidéki háztartások, mezőgazdasági kistermelők és mezőgazdasági kisvállalkozások részesülnek az Európai Unió (EU) által finanszírozott és az Egyesült Nemzetek Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által megvalósított, 15,5 millió dolláros (5,58 milliárd Ft-os) projektből, amelynek célja a mezőgazdasági, halászati és erdészeti értékláncok erősítése, a háborús körülményekhez való igazodása.