Műlép: a tanulópénz

Mert nagy a baj, és nagyon sokakat érint kisebb-nagyobb mértékben. Főleg mostanában lehet még nagyobb csapás a műlépek minősége, amikor egyre nehezebb gazdaságilag jól kijönni egy-egy szezonból. A sok rossz mellé, a legjobb szándéktól vezérelve, adunk még egy pofont a méheinknek. Kifizetünk egy csomó pénzt a műlépért, rengeteg munkával elkészítjük a kereteket, szögeljük, drótozzuk, a méhek nem kis energiával kiépítik. Készen van a lép, de biztos, hogy megfelelő nekik?

Sokszor ki sem derül, hogy gond van a műlépünkkel. Ha esetleg mégis, általában már hónapok vagy akár évek is eltelnek, a bürokrácia és a labor malmai pedig még lassabban őrölnek.

Az utóbbi hónapokban egyre több írás jelenik meg a műlépek szermaradványaival kapcsolatban. Érdemes elolvasni őket. Mind arról tanúskodik, hogy nem minden esetben van rendben a lépek tisztasága. De hogyan kerülnek bele ezek a szermaradványok a szép sárga és jó illatú műlépbe?

A műlépkészítő vagy tehet róla, vagy nem, ezt nem tudjuk. A méhésztől kap viaszkorongokat, a színük a világossárgától a sötétbarnán át egészen a feketéig terjed. Felteszik a mérlegre, senki sem vizsgálja a szermaradványokat, ránézésre pedig nem tudhatjuk, mit rejtenek a korongok. Lehet benne akár nem megfelelő vagy túlzásba vitt atkairtó szer maradványa, vagy akár az előző műlépkészítés során szintén valahonnan továbböröklődött anyag. Nem tudni.

Tavalyelőtt akác alatt 33 kaptárba telepítettem be NB kereteken méheket. Hunorra szerettem volna átfejleszteni, ezért megtűzdeltem Hunor műlépekkel. A műlépet úgy vettem műlépestől, nem saját viaszomból készült. A kereteket szépen ki is építették, nem volt gond. Rendesen megerősödtek a családok, szépen mézeltek is, amikor tudtam, lopkodtam ki tőlük az NB kereteket, de valamiért nem igazán akartak az anyák átköltözni a Hunor keretekre, inkább csak az NB-ben volt fias. Kicsit belefiasítottak a Hunorba is, de az rettenetesen szórt volt (1. kép). Napraforgó végén megelégeltem, és kiszedtem az összes NB keretet, csak a Hunorok maradtak. Azt gondoltam, úgyis serkentek, majd csak bepótolják az anyák az eltávolított fiasítást, meg aztán atkairtásnak sem utolsó, hogy kivettem a fiast.

Itt kezdődtek a bajok. Tehát mind a 33 családnál friss, műlépestől származó, gyönyörűen kiépített keretek voltak. Etetni kezdtem, az anyák nagyon keservesen kezdtek bele a fiasításba, a fiasítás képe szórt volt, mászkálás kezdődött, és sok méh belefulladt az etetőbe.

Arra gondoltam, biztos az a gond, hogy fiatalok a keretek, és azért nem akar belepetézni az anya. A többi termelő méhcsaládomnál nem volt gond, a kert másik részében voltak, ugyanúgy kezeltem őket atka ellen. Végül jól legyengült az a 33 család, de valahogy átvészelték a telet, mindössze kettőt kellett bezárni.

A megmaradt családoknál tavasszal 2-3 héttel később kezdett el fiasítani az anya, mint a termelő NB kaptárjaimban, és nagyon lassan, vontatottan fejlődtek. Pátyolgattam őket, folyamatosan serkentettem, de a fiasítás folyton szórt volt, és irtózatosan mászkáltak a méhek, miközben az NB kaptárak előtt ilyesmit nem tapasztaltam.

Ekkor már kezdtem a lépekre gyanakodni, nem azzal van-e gond.

A helyzet nem változott. Végül napraforgóra megerősödtek, de látványosan pusztultak a méhek, folyamatos nagy mászkálás volt, év végére 3-4 centiméteres hullaréteg alakult ki, és büdös hullaszag terjengett a kaptársor előtt (2. kép). Rajokat is telepítettem ezekre a műlépekre, de azoknál is ugyanilyen szórt lett a fiasítás, és nem is mentek semmire.

Megfigyeltem, hogy minél jobban sötétedtek a keretek, annál egybefüggőbb, szebb lett a fias képe (3. kép). Valószínűleg minél vastagabb a bábingréteg, annál jobban elzáródik a viaszból kioldódó szermaradvány. Nem is folytatom. Egyértelmű, hogy a szermaradványokkal volt a gond. Megy a harc a sötét keretekkel, hogy minél fiatalabb lépek legyenek a kaptárban, aztán csodálkozunk, hogy miért nem fejlődnek a családok, ha épp kifogunk valami rosszul sikerült műlépet.

A történetnek végül az lett a vége, hogy a maradék fel nem használt műlépet mérgemben belehajítottam egy nagy üstbe és kiolvasztottam (4. kép). A gyanúm részben beigazolódott. A megszilárdult viaszkorong alján ott volt kicsapódva valami fura réteg (5. kép). Az alja fehér volt, megkapirgálva pedig világosbarna színű, kissé habosan megszilárdult valami, ami egyáltalán nem úgy volt faragható, mint a méhviasz.

Ha már ilyen szépen sikerült pórul járnom, gondoltam, ezeknek a lépmintáknak biztos nagyon örülnének egy laborban, ezért küldtem mind a kétfajta műlépből, kiépített lépből, illetve a kiolvasztott műlépből is mintát.

Néhány hónap eltelt, mire végre megérkezett hozzám a vizsgálat várva várt eredménye. Ami ismét egyfajta hidegzuhanyként ért. Hozzám mindössze a laboreredmények összegzését tartalmazó anyag jutott el. Ez a szakvélemény kimondja, hogy a vizsgált lépekből csak háromféle atkaölő hatóanyag, illetve bomlástermékeik mutathatók ki, és ezeknek a hatóanyagoknak a koncentrációja a magyar átlagnak megfelelő… (Itt hozzáteszem, hogy a háromféle anyagból kettőt már nagyon régen nem is használok, tehát ezeket a műlépekkel hoztam be a méhészetembe, ráadásul a vizsgálat szerint a két anyag koncentrációja a kiépített lépeknél már nagyobb volt, mint a műlépekben.)

A szórt fiasítás képe idővel csökkent, ahogy a lépek sötétedtek, míg ugyanabban a kaptárban lévő fiatal lépben ugyanolyan szórt maradt. A halmozódó báb­ingréteg elzárta a viaszban lévő káros anyagokat, és a fiasítás rendbe jött. Ha betegség vagy atka miatt lett volna szórt a fias, akkor ahogy halad az idő, nem szép egybefüggő fiasra változik, hanem még tovább romlott volna a kinézete. Tehát egyértelmű, hogy a viasszal volt gond, amit a labor vagy nem mutatott ki, vagy nem vizsgálták a bajt okozó hatóanyagokra.

Félelmetes belegondolni, hogy ha nem úgy csinálom, hogy teljes családokat fejlesztek át műlépekre, akkor észre sem veszem, hogy gond van a viasszal. Évente kicserélünk néhány lépet a termelő családoknál, itt ugyanúgy lejátszódik az egész pusztulási folyamat, csak nem annyira látványos, és nem veszünk észre belőle semmit.

Bele sem merek gondolni, hogy mekkora anyagi veszteséget szenvedtem el a lépektől elpusztult méhek kieső munkája miatt, és akkor a feleslegesen befektetett munkámat és a keretek felszámolásából eredő káromat még nem is számoltam.

Vajon hány méhész járhat még hozzám hasonló cipőben? Csak azért, mert nem jó a rendszer, túl sok a vegyszer a kaptárban, vagy mert valaki esetleg szándékosan, haszonszerzés céljából tesz a lépekbe valamit, hogy rövid távon meggazdagodjon rajtunk. A szakcikkekben leírják, hogy a paraffin és főként a sztearin nevű anyag is pusztítja a méheket. Lehet, hogy érdemes lenne jobban odafigyelni a viasz összetételére.

A jelenség nem egyedi, más méhészetek vizsgálása közben is felfigyeltem már rá (méhegészségügyi felelős vagyok), némelyik méhésznél viszont nyomát sem találtam. Nemrég pedig egy távolabbi vidéken méhészkedő ismerősömnek segítettem a pörgetésben, közben nála is lehetőségem nyílt a fiasításokat végignézni. Itt is észrevettem a szórtságot, beszélgettünk róla; persze tudjuk, hogy a szórt fiasítás a méhbetegségek közös nevezője, nagyon sok minden okozhatja, ám nála is a fiatalabb lépekben volt látványosabb ez a jelenség.

Papp Zoltán, Foktő