Back to top

Megmenekülhet a banán

Megtalálták a módját annak, hogy a fásszárúakhoz hasonlóan a fűféléket is egymásra olthassák. A tudósok sikeresen kombinálták egymással olyan egyszikű növények embrió szöveteit, mint a banán, rizs és búza, aminek eredményeképp betegségekkel és stresszel szemben ellenállóbb növényeket tudnak létrehozni.

A hagyományos oltás során egy növény hajtását egy másik gyökerére oltják rá, így azok együtt nőnek tovább. Eddig azonban a fűfélékkel rokon növényeknél, az egyszikűeknél ezt nem tartották lehetségesnek, mivel nem rendelkeznek egy bizonyos szövettel: kambiummal.

A Cambrdige-i Egyetem tudósai felfedezték, hogy az egyszikűek magjából nyert gyökér és szár szövetek – a fejlődési stádium legelejéről – hatékonyan nőnek össze- írja a Sciencedaily.com tudományos portál. Eredményeiket tavaly decemberben publikálták a Nature című tudományos lapban.

Nagyjából 60 ezer növény tartozik az egyszikűek csoportjába, melyek közt rengeteg a mezőgazdasági termelésbe vont fajta is, például a rizs, búza vagy az árpa.

A felfedezés az olyan súlyos, talajban lakó betegségek elleni küzdelemben is fontos segítség lehet majd, mint a Panama betegség, vagy más néven banán hervadás. A modern Cavendish fajtát (ez kapható nálunk is a boltokban) már 30 éve a Tropical Race (TR) 4 néven ismert betegség törzse tizedeli.

„Olyan dolgot sikerült megtennünk, mely mindenki szerint lehetetlen volt. Az embrionális szövetek oltása óriási lehetőséget rejt magában a fűfélék közé tartozó növényeknél. Felfedeztük, hogy még a távoli rokonságban álló fajok, melyek közt óriási evolúciós idő telt el, is egymásba olthatók” – mondta Julian Hibberd professzor, az egyetem Növénytudományi Karának munkatársa, a tanulmány vezető szerzője.

A genetikusan különböző gyökér és hajtásszövetek kombinálásával olyan új tulajdonságokat lehet létrehozni, melyek törpe növést, kártevő- illetve betegséggel szembeni rezisztanciát eredményezhetnek. A tudósok megerősítették, hogy az egyszikűek közül működik a technika például ananásznál, hagymánál, banánnál, tequila agávénél és datolyapálmánál is. Ehhez számtalan tesztet végeztek, mely során fluoreszkáló festéket adtak hozzá a növény gyökeréhez, amely később felfelé mozgott a szövetek között, és átjutott az oltott részekbe is.

A világ banánipara egyetlen fajtán, a Cavendish banánon alapul - egy olyan klónon, melynek termése kibírja a hosszú szállítási időt. Mivel a növények között nincs genetikai változatosság, kevéssé ellenálló a betegségekkel szemben.

A Cavendish banán steril, így a rezisztencia nemesítés sem jöhet szóba. A kutatócsoportok világszerte próbálják megtalálni a módját annak, hogy megállítsák a Panama betegséget, mielőtt még jobban elterjedne.

Az oltást már az ókor óta széles körben alkalmazzák egy másik növénycsoportban, a kétszikűeknél. A kétszikű gyümölcsöket, mint az alma és a cseresznye, valamint a nagy értékű egynyári növényeket, például a paradicsomot és az uborkát, rendszeresen oltott növényeken termesztik, mivel az eljárás előnyös tulajdonságokat kölcsönöz - például betegségekkel szembeni ellenálló képességet vagy korábbi virágzást.

A kutatók a Cambridge Enterprise-on keresztül szabadalmat nyújtottak be oltási technikájukra. Emellett támogatást kaptak a Ceres Agri-Tech-től is, amely öt vezető brit egyetem és három neves mezőgazdasági kutatóintézet közötti tudásmegosztó partnerség.

"A Panama betegség hatalmas probléma, amely világszerte fenyegeti a banánt. Fantasztikus, hogy a Cambridge-i Egyetemnek lehetősége van arra, hogy szerepet vállaljon egy ilyen fontos élelmiszernövény megmentésében" - mondta Dr. Louise Sutherland, a Ceres Agri-Tech igazgatója.

Forrás: 
sciencedaily.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Csemegekukorica: aszálymérséklés biostimulátorral

A biostimulátor nehéz időszakban átsegíti a fejlődésben lévő növényzetet, miközben a vegetatív részek növekedését erősíti úgy, hogy nagyobbá válik az asszimilációs felület. Használata nem a termés növelésére irányítja a figyelmet, hanem a termésbiztonságot lehet vele erősíteni.

A kormány célja az öntözéses gazdálkodás további fejlesztése

Az öntözés közérdek, a biztonságos élelmiszer-ellátás alapja – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán közzétett videójában, melyben a vízgazdálkodás fontosságára hívja fel a figyelmet.

Vaderstad: a talajművelés okos eszközei

Országjáró körúton szakemberek előtt mutatta be gépeit a Vaderstad Kft. A hat helyszínen tartott bemutatón eltérő talajtípusokon, ám az aszály miatt szinte azonos körülmények között igyekeztek az eszközök a legjobb formájukat megmutatni. Dunaegyházán 90 hektáros búzatarlón vizsgáztak, ahol gyomirtás helyett tavasszal gyomfésűt alkalmaztak, s öntözés nélkül 8 tonnás átlagtermést értek el.

Önként jelentkezőknél folytatódik a roadshow

Élénken érdekli a hazai növénytermesztőket a drónok mezőgazdasági felhasználása. Ezt bizonyítja, hogy hét önként jelentkező házigazdánál folytatódik kiadónk és a hazai drónforgalmazás egyik zászlóshajója, a MyActionCam Kft. júniusban indított közös roadshow-ja.

Őszindító Termelési Tanácskozás Jászberényben

A gazdálkodók informálása céljából összehívott tanácskozáson elhangzott, hogy az öntözésfejlesztési beruházások megvalósításán túl, a várhatóan jövőben is visszatérő aszály okozta károk megelőzése és csökkentése érdekében a termelésbiztonságot erősítő, a vízmegtartást és a talajnedvesség megőrzését szolgáló gyakorlati technológiai megoldásokat kell alkalmazniuk a gazdálkodóknak.

Az indiai búzaárak rekordmagasra ugrottak

Az indiai búza ára a kiviteli tilalom ellenére rekordmagasra ugrott az erős kereslet és a hőhullám által károsított termésből származó csökkenő kínálat közepette.

Elindult az első gabonaszállító hajó Ukrajnából - vajon célba ér?

Egyelőre óvatosan üdvözölték a világ vezetői az első Odesszából kifutott teherhajó hírét. A Razoni nevű, Sierra Leone-i lobogó alatt hajózó teherhajó fedélzetén 26 ezer tonna kukoricával hétfőn reggel hajózott ki, amit az EU az élelmiszerhiány enyhítése felé tett első lépésnek nevezett.

A legnagyobb rizsexportőr országban drasztikusan csökkent a vetésterület

India kulcsfontosságú termesztő államaiban a gyenge esőzések miatt a folyamatban lévő kharif-időszakban a rizs vetésével kapcsolatos aggodalmak közepette a mezőgazdasági minisztérium leállította a rizs vetésterületére vonatkozó heti frissített adatok közzétételét. Nemcsak a rizs, hanem a gyapot és a cukornád heti vetési adatai is elmaradtak, már a második egymást követő héten.

Angliában átadták Európa legnagyobb vertikális farmját

Egy német vállalat hozta létre Európa legnagyobb vertikális mezőgazdasági létesítményét – az Egyesült Királyságban. A vertikális növénytermesztésre szakosodott Infarm beruházását július elején adták át hivatalosan. A vállalat célja, hogy a nagyvárosok egyes élelmiszerek esetében minél közelebb kerüljenek az önellátáshoz.

Termés beporzás nélkül?

A Marylandi Egyetem sejtbiológiai és molekuláris genetikai tanszékének egyik kutatása azt vizsgálja, hogy a virágos növényekben milyen mechanizmus indítja be a termés- és magfejlődést.