Back to top

Virágzik a helyi

A francia fogyasztók eddig is előnyben részesítették saját termékeiket, a Covid-járvány óta pedig virágzik a helyi és térségi termékek kereslete. Ráadásul a bioélelmiszerek rovására is.

A közel húszéves folyamatos növekedés után a bioélelmiszerek értékesítése 2021-ben csaknem 2 százalékkal csökkent Franciaországban. Amíg 1998-ban a franciák 61, 2011-ben 80, 2020-ban 87 százaléka vásárolt bioterméket, idén csak a 84 százalékuk.

Egy februári felmérésben minden negyedik francia azt válaszolta, hogy több élelmiszert vásárolt és fogyasztott a helyi termelőktől 2020-ban, mint korábban, és 66%-uk hajlandó lenne még több helyi, illetve francia terméket venni még akkor is, ha az 10 vagy 15 százalékkal drágább. A bioélelmiszerek kapcsán ugyanakkor mindössze 36 százalékuk nyilatkozta ezt, áll a freshplaza.fr összefoglalójában.

Más felmérések is megerősítették, hogy növekszik a helyi élelmiszerek kereslete. Kielégítik a vásárlók minőségi igényeit, és csak 10 százalékkal kell értük többet fizetni, szemben a 30 százalékkal drágább biotermékekkel.

A biotermékek keresletének visszaesése az ökológiai címkébe vetett bizalom csökkenésével is magyarázható: amíg 2008-ban a fogyasztók 70 százaléka adott hitelt neki, 2021-ben már csak az 52 százalékuk.

A megkérdezettek 91 százaléka pedig túl drágának véli a biotermékeket.

A közvélemény-kutató központ azonban hangsúlyozta, hogy a fogyasztók válasza az életkörülményeiktől is függ. A helyi termékek inkább az „érettebb”, 45-60 közötti lakosságot vonzzák, akiket jobban foglalkoztat, hogy vásárlásukkal a helyi gazdaságot is segítik.

A biotermékekre pedig a gazdasági kérdések iránt kevésbé érdeklő fiatalok nyitottak. A vásárlói közt tehát elsősorban nem az egészségükre nagyon vigyázó fogyasztókat jelöli meg az összefoglaló.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kátyúk a digitális agrárgazdaság felé vezető úton

A beruházási hajlandóság szintje legutóbb öt éve haladta meg a tavalyit. Sikerül fenntartani az ütemet, vagy lendületet veszít az ágazat?

Tornádó tizedelte meg a világ egyik legjobb szőlőültetvényét

A híres francia borvidéket nemrégiben tornádó sújtotta, amely az értékes szőlőtőkék jelentős részét elpusztította. Ilyen időjárásra nem emlékeznek a Châteauneuf-du-Pape legöregebb borászai.

Térségenként eltér a hozam

Megkezdődött Olaszországban a korai almafajták, például a Gala szedése, az előzetes becslések alapján az olasz gazdák szövetsége, a Coldiretti több mint 2,1 millió tonna termésre számít, ami 5%-kal több a tavalyinál.

Nem csupán az ünnepek itala

Ha a pezsgőről esik szó, általában nem fukarkodunk a jelzőkkel: a borok királynője vagy hercege, exkluzív ital, koronázási bor, vagy kissé szerényebben fogalmazva, az ünnepek itala. Így a magasra pozicionált italnak biztos a piaca, hiszen számos országban nem csupán a karácsony vagy a szilveszter, hanem a családi ünnepek sem telhetnek el pezsgő nélkül.

Bio vs. hagyományosan erjesztett élelmiszerek: melyiknek jobb a tápértéke?

Az erjesztett ételek (kimchi, kefir, kombucha és savanyú káposzta) nem csak a bélrendszer támogatására kiválóak probiotikus erejüknek köszönhetően, emellett finomak és tele vannak olyan tápanyagokkal, amelyek nagyszerűek az általános egészség és jólét szempontjából.

Fajtaválasztás a helyi viszonyokhoz

Az elmúlt öt évben az Európai Unió HORIZON 2020 Kutatási programjából finanszírozott GenTORE projekt keretében Nicolas Friggens, a Francia Mezőgazdasági, Élelmiszer- és Környezetvédelmi Kutatóintézet (INRAE) kutatója sikeresen egyesítette a genomikát és a precíziós állattenyésztést (PLF), hogy gazdaságon belüli menedzsmenteszközöket biztosítson a hatékonyság fenntartható javításához.

Hollandiában horgászok mentik a halakat a kiszáradó tavakból

Mark Kouwenhoven helyi horgász egy kiszáradt tó medrében sétálgat, miközben a kollégái tucat számra dobálják az iszapos halakat vödrökbe.

Az Északi-sarkvidék négyszer gyorsabban melegszik, mint a Föld többi része

Az Északi-sarkvidék az elmúlt 40 évben közel négyszer gyorsabban melegedett, mint a bolygó többi része - derül ki a nemrég közzétett kutatásból, amely szerint az éghajlati modellek alábecsülik a sarkvidéki felmelegedés mértékét.

Ahol a holdnaptár készül

A Kertbarát Magazin kihagyhatatlan része a lap közepén megjelenő, kihajtható holdnaptár, amely sokaknak ad iránymutatást a kertészkedéshez. A naptár „mögött” egy kedves hölgyet és sokrétű tudást találunk. Bemutatjuk Cseperkálóné Mirek Barbarát, aki hónapról hónapra elkészíti az aktuális holdnaptárt, és aki természetesen e módszer szerint alakítja és műveli a saját kertjét is.

Csakazértis: ökogazdaság Vadnán

A Csakazértis Vadnai Bor- és Ökogazdaság a fejlesztés eredményeként egy modern technológiával rendelkező kisüzem született meg, mintegy példát mutatva a helyieknek. A szőlőfeldolgozó- és borászati üzem létrehozása a térségben hiánypótló tevékenység.