0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. július 15.

Ennyi pénzért csak a legrutinosabbakat éri majd meg foglalkoztatni

A közelmúltban tette közzé felmérésének eredményeit a németországi spárga- és bogyósgyümölcs-termesztők szövetsége. Egyebek között a 12 eurós minimál-órabérről és a Covid elleni intézkedésekről kérdezték tagjaikat.

A szervezet mintegy 1300 tagja közül 325 töltötte ki a kérdőívet tavaly év végén – írta sajtóközleményében a németországi spárga- és bogyósgyümölcs-termesztők szövetsége (Netzwerk der Spargel- und Beerenverbände e.V.).

A válaszokból kiderül, hogy az ugrásszerűen megemelkedett minimál-órabért

úgy fogják rövid távon kigazdálkodni a termesztők, hogy elhalasztják a szükséges fejlesztéseket,

illetve – főleg a spárgások – a közvetlen értékesítésre összepontosítanak az áruházlánci beszállítás helyett, és vélhetően a termőterületből is visszavesznek, főleg az áruházakba szánt mennyiséget illetően. Gépesítéssel főként a bogyósgyümölcs-termesztők fogják ellensúlyozni a helyzetet.

Csak kevés gazdálkodó véli úgy, hogy a 12 eurós minimál-órabér révén javul a munkaerőhelyzet. Legtöbbjük (76%) inkább azzal számol, hogy ennyi pénzért csak a legrutinosabbakat éri majd meg foglalkoztatni, belőlük pedig hiány várható.

A válaszadó gazdálkodók 63%-a tart attól, hogy sok dolgozó idő előtt fel fog mondani, mivel hamarabb meglesz a külföldi munkával összespórolni szándékozott pénze.

Ezzel szemben 29% véli csak, hogy a magasabb órabér jó vonzerő lesz, és sokan érkeznek majd külföldről dolgozni; és mindössze a megkérdezettek 3%-a reméli, hogy a bérköltségeket kompenzálják a magasabb árak.

Lesznek pluszfeladataik a gazdálkodóknak amiatt is, hogy csak olyan munkavállalókat alkalmazhatnak, akik vagy be vannak oltva, vagy átestek a betegségen, vagy negatív teszteredménnyel rendelkeznek. A legtöbben azzal számolnak, hogy a tesztelés teljes költségét a gazdálkodókra fogják hárítani, illetve abban is háromnegyedük biztos, hogy lesz majd olyan dolgozója, akit el kell bocsájtania, mert nincs beoltva, és megtagadja a tesztelést. Abban nem sokan reménykednek, hogy e megkötés miatt fognak mégiscsak oltást igényelni olyanok, akik eddig nem tették. Azonban

az oltatlan dolgozók miatti pluszfeladatok ellenére is csak a válaszadók alig fele (47%) tenné kötelezővé a Covid-oltást,

mivel úgy vélik, hogy az visszatartaná az idénymunkásokat a Németországba utazástól, olvasható a németországi spárga- és bogyósgyümölcs-termesztők szövetségének sajtóközleményében.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu