0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Negyvenegy madárinfluenza-góc van Franciaországban

Negyvenegyre nőtt a madárinfluenza-gócok száma Franciaországban, a betegség megjelent a nyugati országrészben fekvő Vendée megyében is – közölte Julien Denormandie mezőgazdasági miniszter, aki szerint „ez nagy aggodalomra ad okot”.

A múlt hét végén még huszonhat gócot tartottak nyilván a baromfitelepeken.

A vírust novemberben fedezték fel az északi országrész egyik baromfitelepén, a legtöbb góc a délnyugati országrészben található.

Ugyanakkor a miniszter szerint jobb a helyzet, mint tavaly télen volt, amikor a betegség csaknem 500 baromfitelepet érintett és több mint hárommillió szárnyast, elősorban kacsát kellett levágni. „Tavaly ilyenkor több mint hatvan gócnál tartottunk. Akkor a vírus már hetek óta kicsúszott az ellenőrzés alól” – tette hozzá Julien Denormandie.

A miniszter december 31-i becslése szerint a levágott állatok száma 600 ezer és 650 ezer között mozgott a járvány kezdete óta. Kedden nem beszélt friss adatokról.

A miniszter a védelmébe vette a szabadban élő állatok izolálására vonatkozó november elejei döntést, amelynek célja annak megakadályozása, hogy a szárnyasok a vírust terjesztő vándormadarakkal érintkezzenek. A tenyésztők egy része által bírált intézkedést a leginkább veszélyeztetett területeken már szeptemberben elrendelték. Denormandie kedden leszögezte, hogy ezek nélkül az intézkedések nélkül sokkal drámaibb lenne a helyzet.

Franciaországban 2015 óta már negyedszer jelent meg a vírus, amely nem kíméli európai szomszédjait sem.

Forrás: MTI