Back to top

Lehet finom, ami egészséges

Vincze Sára mottóját adtuk cikkünk címének. A Zalaapátiban lakó hölgy gyümölcsöt és zöldséget dolgoz fel, a lehető legváltozatosabb módokon. A szörpök, lekvárok és savanyúságok készítésén kívül az alapanyagok termelésében is nagy szerepet vállal.

– Mindig is érdekelt a vendéglátás, ezért érettségi után ebben az irányban tanultam tovább – fogalmazott. – A Pécsi Tudományegyetem turizmus-vendéglátás felsőoktatási szakképzésén végeztem, ahol kommunikációs, marketing, pénzügyi, értékesítési, ételkészítési, vállalati gazdaságtani és vezetésszervezési ismereteket szereztem. Ugyanakkor érdekelt a dentálhigiénia is, ezért azzal kapcsolatban is végeztem tanulmányokat, jelenleg is ezen a területen dolgozom.

Már a nagyszüleim is őstermelők voltak, így gyermekkorom óta részt veszek a gyümölcs- és zöldségtermesztésben és -feldolgozásban.

Vincze Sára: mint a fiatalok általában, szívesen elkalandozom az új ízek irányába
Vincze Sára: mint a fiatalok általában, szívesen elkalandozom az új ízek irányába
Fotó: Bella Huba
Régóta készítek házi befőttet, de persze eredetileg csak a családnak, aztán a barátainknak is elkezdtem kínálni őket. Az ő bíztatásukra kezdtem el foglalkozni az üzleti oldalával. Szeretném, ha más családok is az én termékeimet tehetnék az asztalukra. Számomra az egészség a legfontosabb, és úgy gondolom, hogy vitaminban gazdag, színezékmentes élelmiszereink hozzá tudnak járulni az egészség megőrzéséhez. Mottóm, vagyis a Gyümölcsbutik mottója is erre utal: „Lehet finom, ami egészséges!”

Vincze Sárának fontos, hogy teljesen természetesek legyenek a termékei.

– ­A Gyümölcsbutik olyan kisvállalkozás, ahol saját gyümölcsöket és zöldségeket dolgozok fel, minél változatosabban. Arra törekszem, hogy tartósítószer használata nélkül állítsak elő minél természetesebb és ízletesebb élelmiszert. Elsősorban szörpöket és lekvárokat készítek, de savanyúságokat és különlegességeket is. Folyamatosan bővítem a választékot, a lehetőségeimnek megfelelően próbálok igazodni a vevők igényeihez.

Mivel a családban mindig is készítettünk szörpöt, lekvárt, kompótot, savanyúságot, én is kipróbáltam, aztán szívesen folytattam a hagyományt. Mint a fiatalok általában, szívesen elkalandozom az új ízek irányába.

Én fejlesztettem ki többek közt az Édes fűszeres füge, a Zöldparadicsom-lekvár, a Fűszeres szőlőszörp és a Karácsonyi fügelevélszörp receptjét. Az ilyesmit kalandnak tekintem az ízek világában. A kidolgozásuk épp olyan örömet okozott, mint az értük kapott elismerés. Vegyszermentesen, tartósítószermentesen, hőkezeléssel készítem a termékeimet, a természetes íz megőrzése érdekében minél kevesebb cukor hozzáadásával.

Többen kérdezték, hogy cukorbetegeknek is készítek-e termékeket, ezért kezdtem el natúr – cukor hozzáadása nélküli –, illetve eritrittel édesített termékeket gyártani. Arra törekszem, hogy az alapanyagok minél nagyobb része saját termesztésű legyen. A vállalkozás keretében eladott termékek alapanyagául szolgáló gyümölcsöket és zöldségeket Zalaapátiban, közel 1 hektáros területen termeljük, és ott is dolgozzuk fel őket.

Korábban a szüleimnek volt gyümölcsöse, de a vásárlói igények miatt saját területet vásároltam. Oda gyümölcsfákat telepítettem.

Most körülbelül nyolcvanféle gyümölcsfajtát termesztek: alma, körte, barack, szilva, cseresznye, meggy, füge, dió, gesztenye, ribizli, jósta, málna, szőlő. Ennek ellenére folyamatosan telepítek újakat, és további terület vásárlását tervezem.

Szörpválaszték a Gyümölcsbutikban
Szörpválaszték a Gyümölcsbutikban

A termelés és a feldolgozás meglehetősen sok elfoglaltsággal jár és nagy odafigyelést követel.

– ­Más lepihen, amikor hazamegy a munkából. Én akkor kezdem el a kerti munkát és a befőzést. Sok mindent régi recept alapján csinálok, de sok új ízt magam kísérletezek ki. A tavasz és az ősz húzós szokott lenni, olyankor van a legtöbb munka. A többi időszakban az eladás a fő tevékenység. Az általam előállított termékekben a saját ízlésemet adom tovább, vagyis mindent újra és újra megkóstolok, és megkóstoltatom a körülöttem lévőkkel is. A termékeim attól is egyediek – és, mondhatnám, megismételhetetlenek –, mert a mindenkori lelkiállapotom is bennük van.

Van olyan időszak, amikor már nem akarok se gyümölcsöt, se terméket látni. Akkor elmegyek egyet bulizni és kikapcsolódni, de utána mégiscsak folytatom.

Őstermelő vagyok, ez a legalkalmasabb, ahogy ezt a tevékenységet hivatalosan végezhetem. Őstermelőként egyéb lehetőségeket is szeretnék kihasználni, amik ebből a státuszból adódnak. Például jól jönnének a pályázati lehetőségek.

Vincze Sára örül neki, hogy sokan keresik a termékeit. Azt mondja, a természetesség, a különlegesség és az íz ennek a záloga.

– ­Eddig helyi termelői piacokon, az interneten és ismerőseim körében értékesítettem a termékeimet. Az igényes vásárlók áruház helyett termelői piacon vásárolnak, ahol megismerkedhetnek az eladóval és a készítővel. A személyes kapcsolat létrejötte után már keresik a termékeimet, és jelezni tudják esetleges javaslataikat, igényeiket. Sokan gyerekkoruk ízeit fedezik fel szörpjeimben és a lekvárjaimban. Manapság tömegcikkek helyett egyre inkább zamatos, egyedi hűzi ízeket keresnek az emberek.

A tartósítószerekkel és mesterséges színezékekkel szemben előnyben részesítik a természetes alapanyagokat és eljárásokat. Az én termékeim megfelelnek ezeknek a kívánalmaknak.

Savanyúságot is készít fügéből
Savanyúságot is készít fügéből
Legnépszerűbb különleges termékeim egyébként a fügéből készített szörpök, lekvárok és más ínyencségek: a fügelevélszörp, a karácsonyi fügés szörp, a körtés fügelekvár, az édes fűszeres füge és a fügesavanyúság.

A többféle alapanyagból készített szörpöket is keresik, például a Bomekác-szörpöt (bodza-menta-akác) és a Menbér-szörpöt (menta-gyömbér).

Tisztában vagyok vele, hogy mindig lesz olyan, aki tömegcikkeket vásárol, de én azokat a vásárlókat szeretném ellátni, akik az ízletesebb, természetes egészséges minőségi élelmiszereket keresik.

A Gyümölcsbutik fejlesztésében nincs, nem lehet megállás, mondta el Vincze Sára.

– ­Az új telepítés eredményeképpen a jelenlegi alapanyag-mennyiség kétszerese várható. A megnövekedett alapanyag-mennyiség nagyobb feldolgozó- és tárolókapacitást igényel, és ehhez szeretnék egy gazdasági épületet.

Olyan épületet szeretnék, ahol a célra kialakított helyiségekben tudom minél hatékonyabban előállítani termékeimet, és ahol tárolni is tudom őket.

A fejlődés érdekében a tudásomat is fejleszteni szeretném: szívesen ismerkedem meg új technológiákkal, és képzéseken is szeretnék részt venni.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2022/1 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Különleges almás sütemény lett Budapest desszertje

A Veranda Cukiműhely Budapest aranyalmája elnevezésű süteménye lett idén Budapest desszertje. A linzer lapra helyezett giandujás-almás édesség először az Édes Napok Budapest csokoládé- és édességünnepen kóstolható meg a péntektől vasárnapig a Szent István-bazilika előtt.

Négymilliárd forintból bővített az egyik legnagyobb baromfi-feldolgozó

Mintegy négymilliárd forint költséggel bővítette termelési kapacitását az elmúlt bő egy évben a Hungerit Zrt. - tájékoztatta a cég az iparszerű baromfi-feldolgozás szentesi indulásának centenáriuma alkalmából az MTI-t.

34 éve nem drágult ennyire az élet Spanyolországban

Spanyolországban átlagosan 15,2 százalékkal drágult a háztartások által leginkább vásárolt termékeket tartalmazó fogyasztói kosár egy év alatt, amelynek mértékére nem volt példa az elmúlt 34 évben - állapította meg az egyik legjelentősebb fogyasztóvédelmi szakmai szervezet, az OCU kedden közzétett szokásos éves jelentésében.

A legjobb és a legrosszabb diéta a koleszterinszintre nézve

Különböző egészségügyi tényezők számítanak a koleszterinszint és a szívbetegségek kockázata szempontjából, de vitathatatlan, hogy a táplálkozás központi szerepet játszik. Egy vezető amerikai kardiológus megosztja a legjobb és a legrosszabb étrendet, amelyet az egészséges koleszterinszint érdekében követni, illetve kerülni kell.

Okos fóliablokk Akasztón

A Grino Kft. akasztói telephelyén mutatta be a Britamark Kft., az angol Haygrove Ltd. termékeinek kizárólagos hazai forgalmazója a teljesen automatizált EZ Vent fóliarendszer kivitelezésének részleteit és működését. A kéthektáros fóliarendszerben környezetbarát ültetőközegben termesztik a paprikát, a berendezést korszerű vezérlés irányítja.

Kifejezetten nyitottak a magyarok a vegán húshelyettesítő termékekre

A magyar lakosság csaknem 30 százaléka kóstolt már növényi alapú, vegán húshelyettesítő terméket, sőt, 5 százalék rendszeresen fogyasztja is – derül ki a Pápai Hús Kft. által a témában készített, reprezentatív kutatásából.

Nehéz időkben össze kell fogni

Idén szeptemberben rendezte meg tizenegyedik alkalommal az RMGE Maros szervezete a Marosszéki Gazdanapot a mezőpaniti sportpályán. A rendezvény traktorfelvonulással kezdődött, majd a különböző gazdakörök és a szervezet által felkarolt marosszéki termelők, kézművesek sátrai, vásárral egybekötött kiállítása, illetve a Maros Gazda kft. partnereinek bemutató standjai várták az érdeklődőket.

Szója helyett rovarfehérje

Nagy-Britannia negyedik legnagyobb kiskereskedelmi lánca, a Morrisons szénsemleges „Planet Friendly” (bolygóbarát) védjegyes tojásokat kezdett forgalmazni. A tojásokat előállító gazdaságok szójafehérje helyett rovarral etetik a tyúkokat, a rovarokat pedig az áruházlánc pékségeinek és zöldség-gyümölcs osztályának hulladékával táplálják.

A 7 legjobb étel az egészséges agyműködés fenntartásához

A kognitív hanyatlás sokkal gyakoribb, mint gondolnánk: a Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) adatai szerint az Egyesült Államokban minden kilencedik felnőttből egy érintett. Szerencsére a kutatások szerint számos mindennapi szokás csökkentheti a demenciához hasonló betegségek kockázatát - többek között az, hogy odafigyelünk arra, milyen ételek kerülnek a tányérunkra.

Római kori villakert

„Nekem a Balaton a Riviéra…” – cseng a fülünkben az örökzöld sláger. S valóban, sokan indulunk nyaranta a Balaton mellé, hogy élvezzük a táj szépségét és kedvező mikroklimatikus adottságait: a meleg, de nem szélsőségesen forró nyarat, melyet a tó felől feláramló, párát hozó szellők temperálnak. Így gondolhatták ezt az 1. századtól a környéken fokozatosan megtelepülő ókori rómaiak is.