Back to top

Öt eljárást indított a vendéglátóipari italbeszerzésekkel kapcsolatban a versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) több hónapnyi türelmi időt követően megindította első versenyfelügyeleti eljárásait a vendéglátóipari italbeszerzésekre vonatkozó új szabályozás érvényesítésére, két nagy gyorsétterem-lánccal - Kentucky Fried Chicken, Burger King - és három sörgyárral - Dreher, Borsodi, Heineken- szemben is vizsgálat indult - közölte a GVH az MTI-vel.

Emlékeztetnek: a hazai vendéglátóhelyeknek tavaly augusztus elsejéig kellett összhangba hozniuk gyakorlatukat a Kereskedelmi törvény új szabályaival, melyek célja a kizárólagos italbeszerzési szerződések visszaszorítása, illetve a kisebb italgyártók piacra lépésének elősegítése. A GVH tavaly nyomatékosan figyelmeztette az érintett cégeket, hogy időben készüljenek fel a jogszabályi változásokra.

Ismertetik: a vizsgálatok egyfelől kiterjednek arra, hogy a vendéglátósok a jogszabályi változásoknak megfelelően legalább két különböző gyártó termékeit kínálják-e az előírt italkategóriákban (sör, üdítő, gyümölcslé, ásványvíz).

Fotó: pixabay.com
A GVH azt valószínűsíti, hogy két hazai gyorsétterem-franchise lánc - a Kentucky Fried Chicken, illetve a Burger King - nem tesz eleget az előírásoknak, és továbbra is kizárólag egyetlen gyártó termékeit értékesíti egyes italkategóriákban.

Az eljárások másik része azon előírás ellenőrzését célozza, mely szerint a vendéglátóhelyek italkészleteik legfeljebb 80 százalékát szerezhetik be ugyanazon gyártótól az egyes italkategóriákban. Ez alól csupán egy kivételt határoz meg a jogszabály, ha az érintett vendéglátóhely biztosítja legalább egy kisüzemi sör folyamatos, csapon történő értékesítését.

A GVH úgy véli, hogy három, jelentős piaci erővel rendelkező sörgyártó - a Dreher, a Borsodi és a Heineken - egyaránt kizárólagosan szerződött egyes vendéglátóhelyekkel, vagyis azok gyakorlatilag teljes sörkészletüket a nagy gyártók egyikétől szerezték be.

Egyúttal valószínűleg egyes szerződő vendéglátóhelyek esetében nem teljesült az általános elvárás, hogy legalább két különböző sörgyártó termékeit vegyék fel az itallapra.

A versenyfelügyeleti eljárások megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a feltételezett jogsértést elkövették. Az eljárások a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányulnak. Az eljárások lefolytatására biztosított időtartam 6 hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható - tájékoztatott a GVH.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kiugró a kereslet az egészséges élelmiszerek iránt

Tendenciaszerűen alakulnak át a magyar fogyasztók virtuális bevásárlókosarai: az egészségtudatos életmódot követők, a tökéletes nyári alakra vágyó fogyasztók és az ételintoleranciával küzdők egyaránt fűtik a keresletet az adalékanyagoktól és kezelőszerektől mentes, gluténmentes és csökkentett szénhidráttartalmú termékek iránt.

Barcelona megtelt – szigorú szabályok vonatkoznak a turistacsoportokra

Barcelona kiteheti a megtelt táblát, annyi a turista, ezért az ott élők védelmében szigorú szabályokat hoztak, amelyek elsősorban a turistacsoportokra és az idegenvezetőkre vonatkoznak. De a hatalmas tengerjáró hajók korlátozásán is gondolkodik a városvezetés.

Elindult a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

A korábbi évekhez hasonlóan idén is megkezdődött a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, melyre július 1. és augusztus 20. között kerül sor. Az ellenőrzéseket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a kormányhivatalok szakemberei végzik. A nyári időjárási viszonyokra tekintettel valamennyi ellenőrzés alkalmával fokozott figyelmet fordítanak a hűtési lánc fenntartásának és dokumentálásának vizsgálatára.

Újabb belgiumi csokoládégyárban észleltek szalmonellafertőzést okozó baktériumot

Egy újabb belga csokoládégyár üzemében azonosították azt a bélfertőzést okozó baktériumot, amely néhány hónappal korábban az olasz Ferrero csokoládégyár belgiumi telephelyén okozott szalmonellafertőzést, és ezzel több mint 300 megbetegedést Európa szerte - írta a The BrusselsTimes hírportál csütörtökön.

A diófogyasztás elősegítheti a bélrendszer és a szív egészségét

A dió nem csak egy finom nassolnivaló, hanem a kutatók szerint a bélrendszerünknek kedvező baktériumoknak is jót tesz, hozzátéve, hogy ezek a "jó" baktériumok a szív egészséges működését is segítik.

A MATE tananyaga lépést tart a digitális kihívásokkal

Egy nemzetközi projektnek köszönhetőn új, a digitális agrárium és élelmiszeripar kihívásaira reagáló mesterképzés indulhat el a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen. A tavaly indított program keretében már megtörtént az oktatók képzése. A tananyagok is készültek, többek között a precíziós mezőgazdaság, a robotika, a drónok, valamint az okos megoldások és innovációk témájában.

Mi a legegészségesebb módja a tojásfogyasztásnak?

Az, hogy mit együnk reggelire sokunk egyik dilemmája lehet. Elvégre ez a "nap legfontosabb étkezése", ezért mindig szeretnénk megbizonyosodni arról, hogy a reggelt egészséges ételekkel kezdjük, hogy a szervezetünknek megfelelő táplálékot tudjunk biztosítani. Ráadásul a kiegyensúlyozott, tápláló étkezés energiát ad, fokozza az agyműködést, és erősíti az immunrendszert.

„Sült galamb” magyar fejlesztésű gasztroélmény

Szuvidált galambhús nagy mennyiségben és állandó minőségben: különleges termékkel találkozhatnak a magyar fogyasztók, és számos külföldi piacon is elérhető lehet a nemzetközi termékdíjjal elismert magyar fejlesztés. A gasztronómiai különlegesség ötletgazdáival, Nagy Maricával és Barabás Jánossal Halmos B. Ágnes beszélgetett, a Kistermelők Lapja főszerkesztője.

A hobbiállat-tartókat is megviseli az árak növekedése

Egy állatjóléti alapítvány szerint egyre több ember szorul támogatásra, hogy tápot vehessen a kutyájának/macskájának, és egyre több házikedvenc kerül menhelyre a növekvő költségek miatt.

A holland miniszterelnök elítélte a mezőgazdasági dolgozók napok óta tartó tüntetését

Mark Rutte holland miniszterelnök elfogadhatatlannak nevezte, hogy a mezőgazdasági dolgozók a múlt szerda óta tartó tüntetés keretében útblokádot alkalmaztak és politikusokat fenyegettek meg - számolt be a DutchNews hírportál kedden.