Back to top

A kertészek számára is adott az elektronikus ügyintézés lehetősége

A közigazgatásban a törvényi előírásoknak köszönhetően rohamosan terjed az elektronikus ügyintézés. A modernizáció azonban csak akkor lehet teljes, ha az állampolgárok és a gazdaság szereplői is részt vesznek benne.

Az E-ügyintézési törvény szerint az ügyfél jogosult ügyeit elektronikus úton intézni, nyilatkozatait elektronikus úton megtenni, az erre kötelezett szerveknek pedig biztosítani kell az elektronikus iratok fogadásának technikai hátterét.

Mivel az elektronikus ügyintézés jelenleg még újszerű dolog, a Nébih szeretné megkönnyíteni a benne való eligazodást.

A cikkben egy átfogó, általános tájékoztatás után a Nébih hatáskörébe tartozó szaporítóanyag-felügyeleti ügyek elektronikus ügyintézéséhez nyújt segítséget, illetve tájékoztatást.

A részletes tájékoztató elérhető az alábbi linkre kattintva.

Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Lehetőségek a paradicsomhajtatásban

Nagy sikerrel rendezte meg a FruitVeB Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács az első Magyar Paradicsom Napját Mórahalmon. Több mint 200 érdeklődő kísérte figyelemmel a paradicsomhajtatókat érintő témákról szóló előadásokat, kereste fel a 33 kiállítót, és a rendezvény kiváló alkalom volt a szakmai kapcsolatok ápolására, a tapasztalatok megosztására, véleménycserére is.

Példaértékű felzárkóztatási modell Tarnabodon

Az agrárium hazánk egyik meghatározó húzó ágazata, amely az elmaradott térségek fenntartásának egyik kitörési pontja is lehet akár állattenyésztési, akár a növénytermelési oldalon. A Tarnabodon elindult program példaértékű modellé válhat.

Elkezdődött a parlagfű virágzása!

A parlagfű fejlődése még az elmúlt hetek szélsőségesen meleg és száraz időjárásának az ellenére is folytatódott A Tiszántúlon az elmúlt hónapokban az évtized aszálya alakult ki, a természetes lágyszárú vegetáció kiszáradt, a szántóföldi növények szenvednek, alig fejlődnek, de a parlagfű a kiváló szárazságtűrő képességének köszönhetően jól bírja.

Cserepes növények átültetése: érdemes figyelni a gyökér-levél arányra

A cserepes növények ideálisak a lakásban, vagy a teraszon, hiszen elég mobilak ahhoz, hogy oda helyezzük őket ahol díszítenénk velük, és arrább tegyük onnan, ahol épp útban vannak. Ám a cserép, mint élettér általában nem a legideálisabb a növények számára, hiszen gyökereik növekedése így korlátok közé szorul.

A MATE tananyaga lépést tart a digitális kihívásokkal

Egy nemzetközi projektnek köszönhetőn új, a digitális agrárium és élelmiszeripar kihívásaira reagáló mesterképzés indulhat el a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen. A tavaly indított program keretében már megtörtént az oktatók képzése. A tananyagok is készültek, többek között a precíziós mezőgazdaság, a robotika, a drónok, valamint az okos megoldások és innovációk témájában.

Békés megyei kistermelő tevékenységét függesztette fel a Nébih

Egy Békés megyei kistermelő állattartó telepén és élelmiszer-előállító egységében tartott ellenőrzést június közepén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A sertésállomány állategészségügyi státusza ismeretlennek bizonyult, míg az egységben súlyos higiéniai problémákat, jelöletlen, nem nyomonkövethető termékeket találtak az ellenőrök.

Palántanevelés tőzeg nélkül

A tavasz beköszöntével elkezdődtek a kerti munkák. A többszörös pandémiahullámok után élvezzük a Nap melegítő, gyógyító, fertőtlenítő erejét. A kertészek azonban aggódnak is a sok napsütés miatt.

Félmillió élővirág, ezerhatszáz felvonuló az idei debreceni virágkarneválon

Az idén ismét a hagyományos formájában rendezik meg a debreceni virágkarnevált augusztus 20-án: a karneváli menetben félmillió élővirággal feldíszített tizenkét virágkocsit, és ezerhatszáz felvonulót láthat majd a közönség - jelentették be a szervezők a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján a Nagyerdőben.

Újra lendületesen drágul a termőföld

A 2020-ban mért 1,672 millió forintról tavaly 1,787 millióra emelkedett az eladott termőföldek átlagos hektárára – írja keddi számában a Világgazdaság (VG) az OTP Termőföld Értéktérkép című kiadványának adatai alapján.

Gödöllőn ismerte el a gazdák fejlődését és újításait a Digitális Agrárakadémia

A Digitális Agrárakadémia konzorciuma digitális bemutató gazdaság tematikus versenyt hirdetett meg, lehetőséget biztosítva a gazdaságoknak arra, hogy sikereiket és tapasztalataikat bemutathassák. A Digitális Bemutató Gazdaság Díjakat 27 díjazott részére adták át a MATE gödöllői Szent István Campusán.