Back to top

Országos sasszámlálás lesz a hétvégén

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve 19. alkalommal szervezi meg az Országos Sasszinkront, a Magyarországon telelő ragadozómadarak éves számlálását péntektől vasárnapig.

Magyarország területén a sasfajok szempontjából számos kiemelten fontos telelőhely van, amelyeken legnagyobb számban rétisasok figyelhetők meg, mivel a nem vonuló hazai fészkelőkhöz télen északról érkező egyedek is csatlakoznak - olvasható az egyesület hétfői közleményében.

Illusztráció
Illusztráció
A második leggyakoribb sasfaj Magyarországon a parlagi sas, amelynek állandó hazai költőállományához a Kárpát-medence más országaiból származó egyedek csatlakoznak télire. Ritkaságnak számít ugyan, de minden évben előfordul néhány szirti sas és fekete sas is - áll a közleményben.

A felmérésen a sasok mellett valamennyi nappali ragadozómadárfaj és a túzok egyedeit is számba veszik a szakemberek.

Az MME a partnereivel 2004-ben indította el a legfontosabb, részben már évtizedek óta ismert sastelelőhelyek egységes módszertannal és egy időben történő, úgynevezett szinkronfelmérését. Ehhez az Európai Unió által támogatott PannonEagle LIFE projekt keretében 2018-ban a környező országok természetvédelmi szervezetei és szakemberei is csatlakoztak, így idén már ötödik alkalommal végzik el a legjelentősebb sastelelőhelyek ellenőrzésére az egész Kárpát-medencében.

A megfigyelési eredmények összesítését követően a sasleltár várhatóan február elején készül el.

A közlemény szerint az országos sasszinkronokhoz kapcsolódva az MME a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal közösen rendezi meg a 7. Sasnapot a jászberényi Sasközpontban január 15-én, ahol vezetett túrával várják az érdeklődőket - tájékoztatta az MTI-t az MME.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Bajorországban terjed a madárinfluenza

Azonnali hatállyal előírta a madárinfluenza elleni biztonsági intézkedések bevezetését a bajor környezetvédelmi minisztérium. A házi és a kereskedelmi baromfiállományok megvédése érdekében intézkedett a tárca, miután Németországban, Bajorországban is találtak madárinfluenzás eseteket, telepeken és vadon élő madarak között egyaránt.

Terület- és állatlétszám-alapú zöld támogatások

A mezőgazdasági termelést a megváltozott környezeti feltételekhez kell igazítanunk. Az Agrárminisztérium a környezet- és klímatudatos mezőgazdaság fejlesztésének folyamatában ezt úgy fordíthatja gyakorlattá, hogy kötelező és korlátozó szabályok helyett még nagyobb hangsúlyt fektet önkéntes és ösztönző jellegű programokra.

A föld alá vitték a középfeszültségű vezetéket Mosonmagyaróvár környékén a madarak védelmében

Az E.ON Hungária Csoport a föld alá vezette középfeszültségű hálózatát Mosonmagyaróvár környékén a túzokok és más nagytestű madarak szabad vonulása érdekében - közölte a cég az MTI-vel.

Zöldfelületek - Egy falatnyi természet

Ahogy a Kertészet és Szőlészet korábbi lapszámában már beszámoltunk róla, a Magyarország Zöld Városa díj első helyezettje 2022-ben a Budapest 13. kerületében megépült Vizafogó Park lett. A tervezés projektvezetőjét, Ripszám Eszter tájépítészt kérdeztük azokról a tervezési szempontokról, melyek segítették őket az ökologikus szemléletű új közterületi park létrejöttében.

A gyűlölt íbisz mégis hasznot hoz

Ausztrália egyik őshonos madara, az malukui íbisz, nem túl népszerű a lakosok körében. Sokan csak "kuka-tyúknak" hívják, mivel előszeretettel túrja fel a szemeteseket élelem után kutatva, de akár az emberek kezéből is kikapja az ennivalót. Nem csoda hát, ha népszerűtlen madárnak számít hazájában.

A vizes élőhelyek megőrzéséért

A legrégebbi természetvédelmi államközi megállapodás az a bizonyos Ramsari Egyezmény, amely a nemzetközi jelentőségű vizes területekről, a vízimadarak élőhelyeiről szól. Az egyezmény létrejötte a XX. század második felében jelentősen felgyorsuló vizes élőhelyek pusztulásának, valamint a vízimadarak eltűnésének az eredménye.

Kiemelt jelentőségű a madarakat fenyegető veszélyek mérséklése

A madárpusztulások egyik legfőbb oka a szabadvezetékek mentén történő áramütés vagy ütközés, éppen ezért kiemelt jelentőségű a madarakat fenyegető veszélyek mérséklése, amely számos hazai madárfaj természetvédelmi helyzetén javít – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a 13. MAVIR Madárvédelmi Konferencián, Tatán.

Célkeresztben a vadászat – úri muri, vagy mérnöki munka?

Az Agrotime stábja őzsuta vadászatra kapott meghívást egy Nógrád megyei vadásztársaság területére. A meghívás elfogadásán nem gondolkodtak sokat Donátáék, de előtte be kellett szerezniük a vadászathoz illő és megfelelő ruházatot, amit az Inuit biztosított számukra.

Budapesten tartják éves találkozójukat a hazai állatkerti szakemberek

Csütörtöktől a Fővárosi Állat- és Növénykert ad otthont a magyarországi állatkerti szakemberek hagyományos éves találkozójának, a Zoo Disputának.

A klímaváltozás miatt egyre korábban költenek a madarak

A klímaváltozás miatt évtizedenként átlagosan két-három nappal korábban költenek a madarak - derül ki az Ökológiai Kutatóközpont és a Milánói Egyetem közös kutatásából, amelyben az ökológusok csaknem 700 madárfaj költési adatait elemezték.