0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Országos sasszámlálás lesz a hétvégén

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve 19. alkalommal szervezi meg az Országos Sasszinkront, a Magyarországon telelő ragadozómadarak éves számlálását péntektől vasárnapig.

Magyarország területén a sasfajok szempontjából számos kiemelten fontos telelőhely van, amelyeken legnagyobb számban rétisasok figyelhetők meg, mivel a nem vonuló hazai fészkelőkhöz télen északról érkező egyedek is csatlakoznak – olvasható az egyesület hétfői közleményében.

A második leggyakoribb sasfaj Magyarországon a parlagi sas, amelynek állandó hazai költőállományához a Kárpát-medence más országaiból származó egyedek csatlakoznak télire. Ritkaságnak számít ugyan, de minden évben előfordul néhány szirti sas és fekete sas is – áll a közleményben.

A felmérésen a sasok mellett valamennyi nappali ragadozómadárfaj és a túzok egyedeit is számba veszik a szakemberek.

Az MME a partnereivel 2004-ben indította el a legfontosabb, részben már évtizedek óta ismert sastelelőhelyek egységes módszertannal és egy időben történő, úgynevezett szinkronfelmérését. Ehhez az Európai Unió által támogatott PannonEagle LIFE projekt keretében 2018-ban a környező országok természetvédelmi szervezetei és szakemberei is csatlakoztak, így idén már ötödik alkalommal végzik el a legjelentősebb sastelelőhelyek ellenőrzésére az egész Kárpát-medencében.

A megfigyelési eredmények összesítését követően a sasleltár várhatóan február elején készül el.

A közlemény szerint az országos sasszinkronokhoz kapcsolódva az MME a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal közösen rendezi meg a 7. Sasnapot a jászberényi Sasközpontban január 15-én, ahol vezetett túrával várják az érdeklődőket – tájékoztatta az MTI-t az MME.

Forrás: MTI