0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Ismét elérhető lesz az ültetvénytelepítési támogatás

A Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, ültetvények telepítését támogató felhívást a tervek szerint márciusban újranyitja az Agrárminisztérium – jelentette be Nagy István tárcavezető.

A miniszter arra emlékeztetett, hogy a 2021-ben, 15 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett felhívásra több, mint 20 milliárd forint összegben nyújtottak be támogatási igényt a gazdák.

Az érintettek mintegy 2.500 hektár új, intenzív gyümölcs-, valamint 1700 hektár új gyógynövény ültetvény létrehozását tervezik.

A tárcavezető azt is kifejtette, hogy az újranyitott felhívás alapján alapvetően változatlan feltételekkel lehet magas termőképességgel és nagy termésbiztonsággal rendelkező gyümölcs és gyógynövény ültetvények létrehozására támogatást igényelni. Néhány változásra azonban számíthatnak az érdeklődők. Új támogatott fajként lehetőség nyílik komlóültetvények kialakítására is, emellett új támogatási célként jelenik meg az ökológiai művelésű ültetvények telepítésének támogatása. Az ökológiai művelés vállalása esetén a meghatározott gyümölcsfajok vonatkozásában alacsonyabb hektáronkénti tőszámmal, extenzívebb kialakítással, akár az üzemi termelésből már kiszorult tájfajták eltelepítésével hozható létre új ültetvény – tette hozzá Nagy István.

Kifejtette, a támogatási kérelmek benyújtására a tervek szerint márciustól lesz lehetőség. A beruházások költségeinek felét fedező vissza nem térítendő támogatás legfeljebb 500 millió forint lehet – hívta fel a figyelmet a tárcavezető.

A módosított pályázati felhívás részletei a www.palyazat.gov.hu oldalon hamarosan megismerhetők lesznek.

Forrás: Agrárminisztérium