Back to top

Újra indul a Hungarikum pályázat

Három célterületen, összesen 930 millió forintos keretösszeggel indul újra 2022-ben az immár kilenc éve folyamatosan meghirdetésre kerülő Hungarikum pályázat. A kiemelkedő összegű pályázat célja, hogy támogassák a hungarikumok és a nemzeti értékek gyűjtését, népszerűsítését, megismertetését, megőrzését és gondozását.

Hungarikumainkkal foglalkozni egy olyan feladat, amely erősíti a magyar értékeknek a Kárpát-medencén is túlnyúló hálózatának kapcsolatát. Éppen ezért ezt az értékőrző tevékenységet nem kötelező feladatként, hanem megtisztelő, felelősségteljes hivatásként végezzük - fogalmazott Nagy István agrárminiszter a Hungarikum pályázatról tartott sajtótájékoztatón.

Fotó: MTI - Soós Lajos
Az értékfeltárás Kárpát-medencére való kiterjesztése a nemzetegyesítés egyik nagyon fontos eszköze.

Az értékgyűjtésnek köszönhetően immár 82 hungarikum, 138 kiemelkedő nemzeti érték 1100-nál is több települési és tájegységi értéktárgy, mintegy 10 ezer települési érték, tizenkilenc megyei értéktárgy, közel 2000 megyei érték szerepel a nyilvántartásunkban.

A külhoni nemzetrész értéktárakban is több száz érték található már.  

Az agrárminiszter emlékeztetett, 2020-ban rekordmennyiségű pályázat érkezett, ezért az akkor rendelkezésre álló keretet háromszorosára emelték, így közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek a résztvevők. A 230 millió forint keretösszeget 750 millió forinttal megemelte a kormány, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordított. Idén is 930 millió forintos keretösszeggel hirdetik meg Hungarikum pályázatot, három fő területre. A kiemelkedő összeg célja, hogy támogassuk a hungarikumok és a nemzeti értékek gyűjtését, népszerűsítését, megismertetését, megőrzését és gondozását - hangsúlyozta Nagy István. 

Három célterületre lehet pályázni most is : az első célterületen mintegy 840 millió forintos keretösszeg áll a hazai és külhoni pályázók rendelkezésére. Nyomtatott és elektronikus kiadványok filmek készítésére, bemutató terek kialakítására, rendezvények megvalósítására 1- 4 millió forint keretösszegű pályázatok nyerhetők és támogathatók. 

A második célterületen 75 millió forint keretösszeg áll rendelkezésre általános iskola felső tagozatos és középiskolás diákok részére vetélkedők szervezésére. A pályázattal elnyerhető támogatás összege 1 millió forinttól 3 millió forintig terjedhet.

A harmadik célterületen 15 millió forint áll rendelkezésre a Kárpát-medence hagyományos öltözetének valamint népi kézműves értékek megőrzésére, népszerűsítésére. A támogatás összege ezen a területen 250 ezer - 500 ezer forint lehet.

Mindhárom célterületen működési támogatásnak nem minősülő, egyszeri és vissza nem térítendő támogatás igényelhető.

A pályázati felület január 17-én délben nyílik meg, ekkortól lehet regisztrálni, kitölteni a pályázati adatlapokat, illetve a mellékleteket feltölteni. A pályázatok véglegesítésére február 2-án reggel 8 órától van lehetőség mindenki számára.

Tavaly közel 1000 pályázatot nyújtottak be és több mint 3 milliárd forint összegben. Ez az előző évinek több mint a duplája. 2021-ben összesen a  benyújtott igényekből mintegy 341 pályázatot részesítettek támogatásban.

Nagy István agrárminiszter és V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos
Nagy István agrárminiszter és V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos
Fotó: MTI - Soós Lajos
V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos emlékeztetett, hogy az éppen idén tíz éves Hungarikumokról és kiemelkedő nemzeti értékeinkről szóló törvény kiterjed az elcsatolt nemzetrészeken élő magyar közösségekre is, így ez a pályázat egyben a határokon átnyúló nemzetegyesítés egyik eszköze is. A pályázatok jelentős része egy-egy helyi értékre, helyi vonzerőre hívja fel a figyelmet, ugyanakkor a pályázati lehetőség fő célja, egy-egy településhez, tájegységhez vagy megyéhez, vagy éppen a nemzethez való ragaszkodásnak a megerősítése, identitástudatunk megedzése. Különösen fontos ez, hiszen a népek, nemzetek a tradíciókhoz való viszonyukkal egyben jövőképet és a mindennapokra kiterjedő viselkedésmódot, életmódot, életformát is választanak maguknak. A Hungarikum pályázatok a magyar életformát erősítik azáltal, hogy egy népszokást vagy hagyományt életben tartanak, fölhívják a figyelmet sajátos ételeinkre, italainkra vagy éppen táncainkra, zenéinkre, viseleteinkre - hangsúlyozta a miniszteri biztos.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Mire érdemes figyelni? - Források gazdálkodóknak

Az év elejétől számos új támogatási forma áll a mezőgazdasági termelők rendelkezésére, emellett újra elérhetővé válnak már ismert pályázati lehetőségek is.

Mezőgazdasági pályázatfigyelő

Mi jelent meg, és mi módosult? Milyen határidőkre érdemes odafigyelni? Pályázati információ egyszerűen, egy helyen.

A növényvédelem hozzáadott érték

Megújuló, lendületes, jól szervezett közösség a növényvédősöké, mondta köszöntőjében Nagy István agrárminiszter Keszthelyen, a 31. Növényvédelmi Fórumon. Ez viszi előre az ágazatot, amelynek új károsítókkal és társadalmi kihívásokkal kell megküzdenie.

Nyitott tanterem az iskolákban

Megjelent az Országos Iskolakert-fejlesztési Program IV. ütemének pályázati felhívása. A programnak köszönhetően idén országszerte 120 új óvoda- és iskolakertet hozhatnak létre az Agrárminisztérium támogatásával. Az óvodáknak, általános és középiskoláknak szóló pályázat részleteiről László Tibor Zoltánt, az Agrárminisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkárát kérdeztük.

Drágulnak a zöldségfélék

Az ukrán kisnyugdíjasoknak a hideg beálltával három dologból kell választania: vagy a lakást fűtik, vagy a gyógyszereiket szerzik be, vagy az alapvető élelmiszerekre költik havi járandóságukat – mindegyikre ugyanis nem futja nekik. Amikor néhány évvel ezelőtt megszületett ez a mondás, igazából még csak előrevetítette azt a szomorú jövőt, ami sokak számára mára valósággá vált.

Segítség az eredményes pályázatbenyújtáshoz

Az Agrárminisztérium az előző évekhez hasonlóan, 2022-ben is segítséget kíván nyújtani az agrárágazati, illetve a környezet- és természetvédelmi civil szervezeteknek, hogy szakmai, valamint a tárca célkitűzéseihez is illeszkedő projektjeik megvalósításához vissza nem térítendő támogatásban részesülhessenek.

Látványosan növekedett az elmúlt években az agrárium teljesítménye

A magyar mezőgazdaság területi termelékenysége 2010 és 2021 között 161%-kal bővült – közölte Nagy István agrárminiszter.

Új törvény a gazdaságátadásról

Első olvasatra talán sokkolónak tűnhet, de mostanra már minden harmadik magyar gazda a nyugdíjaskorba lépett. Ha belegondolunk, arról a generációról van szó, amelyik a rendszerváltozás idején vállalkozást indított és mára jellemzően egy jól működő gazdaságot tud átadni. Éppen őket segíti az az új törvény, amely az agrárgazdaságok sokkal egyszerűbb átadását teszi lehetővé.

Ismét lehet pályázni óvoda- és iskolakertek kialakítására

Megjelent az Agrárminisztérium támogatásával megvalósuló Országos Iskolakert-fejlesztési Program IV. ütemének pályázati felhívása, melyre óvodák, általános- és középiskolák jelentkezését várják 2022. január 30-ig. A programnak köszönhetően idén összesen 120 új óvoda- és iskolakert létrehozása valósulhat meg - jelentette be a minisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára.

Jó tapasztalatokkal zárult a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

Lezárult Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára által elrendelt, a Nébih irányításával végrehajtott egy hónapos téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés sorozat. Kirívó jogsértés nem történt, a tapasztaltak szerint a koronavírus járvány elleni védekezést elősegítő higiéniai szabályokat a legtöbb élelmiszer-vállalkozás betartja.